2016. november 25., péntek

Kösem: A szultána/Az Oszmán Birodalom paródiája...

Sziasztok! :) Ma egy török történelmi sorozatról hoztam értékelést. Egy ideig halogattam ennek a bejegyzésnek a megírását, "adok neki még egy esélyt alapon" és így szépen teltek a hetek, a részek. Végül arra jutottam, hogy a Kösem egy paródia, amiben a fő vicc az, hogy a készítők meg a színészek ezt komolyan gondolták...
FIGYELEM: SZARKAZMUSVESZÉLY!


Vannak olyan dolgok, amiket úgy beharangoznak, hogy képtelenség elmenekülni a hírük elől és épp ezért kevés szerencsésnek adatik meg az a bizonyos menekülés, ilyenek például az örök ellenségeim, a nagy sportesemények, na meg persze A szultána. Szerintem a legtöbben már hallottatok róla a tévében, az interneten vagy belebotlottatok a könyvesboltban, ahol az utóbbi időben feltűnően rákapcsoltak a Kösem és Safiye szultána életét bemutató könyvek előpakolásába, aki szereti a sorozatot esetleg, úgyis vesz belőle alapon. A reklámhullám első löketét az adta meg, hogy a készítők azonosak az I. Szulejmán és Hürrem szultána korszakát bemutató, Szulejmán c. sorozat készítőivel. Ezzel már alapból nagy tömeg meg lett mozgatva, hiszen a Szulejmánt nagyon sokan nézik és szeretik- én is. A Kösem első vetítése után pedig elárasztották az internetet a dicsőítő kritikák, például  rengeteg cikkbe botlottam, ami kifejezetten azt tagolja, hogy a nézők szerint mennyivel szimpatikusabb jelenség, illetve mennyivel szebb a Kösem-et alakító színésznő, mint a Hürrem-et életre keltő Meyrem Üzerli, illetve, hogy mennyivel jobb az egész, mint a Szulejmán... A rajongás áradat meghozta az eredményét, heti sorozat helyett, napi sorozatot csinált belőle a szériát Magyarországon vetítő TV2 és szinte non-stop kezdték nyomatni az előzeteseket a társadóikon is.

Most pedig jöjjön a véleményem, ami lehet, hogy a rajongóknak fájni fog, én előre szóltam. Az első rész nézése közben ért egy kisebb fajta pofára esés. Az a fajta, amikor nagy örömmel rámész a kedvenc bandád YouTube csatornájára és rájössz, a legújabb lemez csak egy nappal később érkezik. A történet alapsémáját illetően nem számítottam nagy változásra, nagy újdonságra, hiszen ez konkrétan ugyanaz, mint a Szulejmánnál. A fiatal szultán trónra kerül, valahol messze elhurcolnak egy gyönyörű, fiatal lányt, aki a palotában köt ki. A helyzete kilátástalan, de a szultán kiszemeli magának és rövid időn belül dúl a love, a lány kedvenc lesz, szerez egy csomó ellenséget és megy a csatározás a háremben stb. Először azt gondolná az ember, hogy csak egy egyszerű koppintásról van szó, de sokkal többet is ki lehet hozni az új sorozatból, ha jól dolgoznak a részletekkel a történet írói és ügyesek a színészek. Sajna itt egyik feltétel sem teljesült. A nyitórészt piszkosul elhúzottnak éreztem, pl. Nasia elhurcolását és az anyja utáni kiáltozását olyan hosszasan mutatták, hogy kicsit be is aludtam közben nem vicc, nem hatásvadászat, így volt. Az egész helyzet idétlenségét látva előjött belőlem a kötekedő és minden apró elcseszett vagy ellentmondásosra sikeredett dologra ugrottam, mint, amikor egy meg nem nevezett csatornán híreket nézek és hülyeséget mond a bemondó. Akkor is hozzáfűzöm a műsorhoz a magam kis elmés kommentjeit és ezt a Kösem nyitórésze többi részében is véghez vittem. Például Kösem mit sajnáltatja magát és visít az anyjának, hogy segítsen, miközben nem is kapálózik, csak lóg a katona vállán, mint egy zsák liszt? Mármint a Szulejmánban Hürrem küzdött, amikor el akarták vinni, csapta-vágta a katonákat ott, ahol érte őket. Hová lett az a nagy, erős lány, aki a földhöz csapta a nála két fejjel kisebb fiú fejét csak azért, mert megleste őt meg a barátnőit, amikor taposták a szőlőt? Ja, hogy csak a gyengébbel szemben tud nagylány lenni... Annyi hiszit, rinyát és puszta idétlenségből fakadó sopánkodást hallgattam végig röpke 40 perc alatt, hogy a végén már fogtam a fejemet. Minek kellett ez a töménytelen nyávogás? Meg a főszereplő hogyan veszi a bátorságot, hogy megeskessen valakit a megmentésére, akit komoly 4 perce ismer? Úgy, hogy ő cserében nem is ajánlotta fel, hogy igyekszik a városban kideríteni valamit a fiú családjáról? Mégis mit hitt? Hogy a krokodilkönnyeiért mindenki fejre áll majd az igyekezettől, hogy neki jó legyen? Az, hogy valaki ennyire hülye legyen, nem hiszem, hogy az ő korában megengedett, ha életben szándékozik maradni... -.- A másik nagy csapást a színészek mérték rám, a főszereplőt alakító kis csaj a legellenszenvesebb és legbénábban alakító színésznő, akihez valaha szerencsém volt és a többiekre is annyit tudok mondani, hogy régen láttam ennyi málé embert egy rakáson. Folyamatosan csak azt kérdezgettem magamban, mint a kisgyerek a Fluimucilos reklámban: De miért? De miért? De miért? De miért?

Ezek után sejthető, mennyi kedvem volt folytatni a szériát... Körülbelül annyi, mint az acélbetétes bakancsomat lecserélni egy rózsaszín tűsarkúra. De hallgattam másokra, azokra, akik azt mondták, "csak a szinkron a hibás", ami tényleg ritka pocsék, Kösem magyar hangja? Brr... Ide gyorsan valami fájdalomcsillapítót vagy füldugót! "később kialakul,csak idő kell hozzá", "egyedül az eleje vontatott, aztán izgalmas lesz". Bebizonyosodott, hogy a korábbi gondolkodásmódom a működőképes "ha egy könyvben vagy sorozatban nincs egyetlen egy szereplő vagy kis mellékszál sem, ami megfog, csak kínlódsz vele, ne folytasd." Viszont én voltam olyan hülye, hogy folytattam természetesen nem aktívan, csak bele-bele nézegettem. Egyik rész elejéből marad le 20 perc, a másiknak meg a végéből, nem dől össze a világ... és egyre több nevetséges hibába botlottam bele kivitelezéstéren....

Legütősebb példaként felhoznám azt az oroszlánt, ami Sahin vitt ajándékba Ahmed-nek az első epizódban. Az meg mégis mi a fene volt?? Valóban erről a nevetséges, PC-s játékba is gyenge számítógépes oroszlánról akarták beadni a nézőznek, hogy igazi? Ezzel a trehány munkával akarták kiszúrni a szemüket? Mert, ha egy virtuális nagymacskát szándékoztak használni, akkor egy legalább olyan kaliberűre lett volna szükség, mint amilyen Aslan a Narniában. Ha már ennyire nem értenek a számítógépes figurák megszerkesztéséhez, akkor tényleg belehaltak volna, ha arra a pár percre kölcsönöznek egy igazi, hús vér oroszlánt abba a rohadt ketrecbe?! >.< Nyugodtan mondjátok meg, ha túl sokat akarok, de nem igaz, hogy ennyire nincs igényesség a készítőkben... A másik ingerlő hibába nem is olyan régen futottam bele, amikor Safiye visszatért lányát vitte csónakkal Zülfikar aga. A háttér egyértelműen vetített volt, a távolról mutatott csónak és maga a tenger pedig egy olyan minőségű szerkesztett munka, mint az oroszlán. Még az evezőst is csak odaszerkesztették?! Nehéz lett volna beöltöztetni és odaültetni egy stábtagot is, ha ennyire nincs elég színészük!? Azon már nem is bosszankodtam, hogy maga a sziget is először mű volt... Szóval Negatívumok Part 1: Erősen mű látványelemek.

Számomra maga Kösem személye is egy irtózatos nagy pofára esés volt, egyáltalán nem ilyen karakterre számítottam. Hürrem-hez képest, akinél nagyobbnak és erősebbnek titulálták, ez a csaj egy beteg veréb, egy nyápic, egy sírós kis picsa. Önerőből nem ért el semmit, csak onnantól kezdett el növekedni a "hatalma", amikor néhány balek megszánta és mellé állt. De magától, egyedül nem tudott felmutatni semmit azon kívül, hogy az első részekben folyamatosan és szó szerint mindenkitől elvárta, hogy mentsék meg. A háremben lévő több száz lány közül miért pont Őt mentsék meg? Szerinte a többieknek nincs a világ valamelyik pontján családja, akik, minő meglepetés, nekik is hiányoznak, nem csak Neki? Vagy mindenki más pusztulhat, mert egyedül Ő ilyen különleges, hogy ekkora kiváltságban részesüljön? Ez is csak erősítette bennem, hogy a csajszi nem egy IQ bajnok. Ameddig a fiatalabb kiadása volt porondon, amit Anastasia játszott, addig minden pillanat maga volt a pokol, a színésznő irányába táplált, fentebb is említett, heves ellenszenvem miatt. Olyan mértékben irritált minden cuki ajakbiggyesztése és óvodás vagyok, durcázok feje, hogy azt tényleg nehéz szavakba önteni. A nem létező alakítási módját nézve, bár nem ismerem úgy vontam le, hogy a színésznő Anastasia is egy elkényeztetett hisztérika lehet a való életben. De egyszer csak érkezett egy égi csoda: Anastasia-t leváltotta a főszerepben Beren Saat. A lenti képeken is látható színésznővel nem volt semmi problémám, fényévekkel szimpatikusabbnak éreztem, a játékmódja meg az egész kisugárzása is finomabb volt, nem olyan hebrencs, mint az előzőé. De a probléma csak részletesen hárult el, mert maga Kösem mentalitása nem javult, csak romlott. Legszívesebben valami ilyesmit tettem volna vele a többi szereplő helyében:
American Horror Story: Coven- > Misty [Lily Rabe] felpofozza Madison-t [Emma Roberts]
Akkora jelentőséget tulajdonított magának a nő, hogy az már röhejes volt és sokszor könnyeztem  a nevetéstől, amikor megmutatkozott, hogy Kösem mennyire énközpontú. Hogyan merészel ő, egy kis senki, egy rabszolga olyat mondani a nagy Safiye Szultánának, akinek hatalmas tekintélye van az egész birodalomban, hogy nincs helye a palotában? Vagy milyen alapon kéret ő magához egy kalfát vagy akárki mást, amikor szintén nem szultána, csak egy lány a sok közül? Ez a két példa meg csak töredéke annak, amit Kösem megengedett magának a háremben... Na, még egyet azért megemlítek, mert úgy gondolom, ez is annyira nevetséges, hogy vétek lenne kihagyni. Botrányos, hogy milyen hangnemben mert beszélni sokszor Handan szultánával, aki a valide szultána, az uralkodó anyja és a hárem irányítója. Elegetek lehet belőle, hogy folyamatosan Hürrem-mel példálozok, de ő sosem engedett meg ilyen tiszteletlen magatartást magának, ezeknél kevesebbért is felpofozták vagy börtönbe zárták, miközben Kösem még sokszor annyit sem kapott, hogy enyje, kislányom, azért vegyél vissza egy kicsit. Értem én, hogy változnak a korok, de ennyire? Kötve hiszem. Végig annyira nagynak képzelte magát Kösem, hogy képtelen voltam megszeretni, csak utáltam, egyre jobban. A hülyeségei és a sötétsége mellett pedig annyira egysíkú, kétdimenziós karakter volt, hogy még normális negatív szereplőként sem bírtam kezelni. Hürrem jó,jó nem emlegetem tovább egy igazi jelenség, Kösem egy nagy nulla. :P Negatívumok Part 2: Egy idétlen, öntelt liba főszereplő.

A következő áldozatom, Kösem nagy szerelme, azaz Ahmed szultán lenne. Azt kell, hogy mondjam, cseppet sem csodálkozom, hogy ennyiszer fellázadtak ellene, ilyen rövid idő lefolyása alatt, mert talán még tohonyább, mint a szíve hölgye. Ez a gyerek nem egy szultán, hanem egy szánalmas kis paprikajancsi, akinek annyi tekintélye sincs, mint a szomszéd kismacskának. Maga a cica fekete-fehér foltos, körülbelül akkora, mint egy kisebb samponos flakon és a nagy, felnőtt macskák azonnal félreállnak az útjából, ha a közelükbe merészkedik.Olyan, mint egy gyerek, akinek mindent a szájába kell rágni, teljesen irányítható.. ha megmondják neki, hogy mit csináljon, akkor is képes elcsinálni mindent. Vele kapcsolatban pedig azért ért még nagyobb csalódás, mert képes lenne fejlődni... A lázadások leverése után a karakter mindig mutat valamiféle halovány szikrát, amiből arra lehet következtetni, lehetne belőle egy erős, tiszteletreméltó, keménykezű vezér is, ha megerőltetné magát... De ezt a szikrát néhány perc múlva mindig ki is oltja, amikor térdre rogyva bőgni kezd vagy mást produkál, amivel a nyápicságát bizonyítja a nagyvilágnak. Ha a valódi Ahmed szultán is ilyen volt, akkor nem meglepő, hogy Szulejmán halála után óriási mélyrepülésbe kezdett az Oszmán Birodalom.... O.o
De sajna nem csak a fő karakterek csapnivalóak, hanem úgy össz-vissz mindenki. A többségük csak úgy van, nem erősek, nem határozottak, nincs meg bennük a tűz, a temperamentum... Olyan megalszik a tej a szájukban típusú málé szerencsétlenségek, egy nagy rakás oldalkocsi. Talán kettő, nagyon gyenge hangon épkézláb embert tudok csak megnevezni: Safiye-t és Halime-t. Negatívumok Part 3: Az egész karaktergárda pocsék.

Az Ahmed-et alakító színészt és a Kösem-et életre keltő két színésznőt már nagy vonalakban kielemeztem, de a többiek sem különbek sajnos. A színészek közül egyedül a Halime-t és Safiye-t látszó színésznőknél éreztem azt, hogy van tehetségük és van kisugárzásuk, ami megragadja a néző figyelmét. A többi színész alapjáraton 100%-osan mereven "játszik", a nagyobb érzelmi kitöréseknél, mindent elsöprő bánatnál vagy éktelen haragnál meg túljátsszák az egészet, erőltetett lesz az összkép. Szerdán néztem a Szulejmánt és annyira szembeötlően tehetségesebbek az ottani színészek, hogy hozzájuk képest A szultána "sztárjai" még egy fogkrém reklám válogatásáról is páros lábbal lennének kirúgva. Az egyik legrosszabban dolgozó egyén talán a Mustafa-t alakító gyerek és most nem fogadom el azt a mentegetést, hogy "de még kicsi." A Szulejmánban is játszottak kisgyerekek, például az ottani Mustafa-t és nem volt ilyen gyenge a játékuk. Ez a kisfiú csak ahhoz ért, hogy teletömje a kis pofazacsijait a magvakkal, amit odaadnak neki és bánatosan nézzen. Talán az egyik színésznek vagy stábtagnak a gyereke, másképpen nem igazán értem, milyen szempontok alapján választhatták ki. Negatívumok Part 4: Tehetségtelen színészek.

Mi az elengedhetetlen dolog egy kosztümös sorozatnál? A korhűség. És ez az, amiből a Kösem szintén erős hiányt szenved. Nem sikerült megteremteni a megfelelő hangulatot, azt, amitől úgy érezné a néző, tényleg abban a korban van, ameddig a képernyő előtt ül. Nagyon illúzióromboló volt nekem többek között az egyik tanácsterem előtt a parketta, tisztára olyan, mint ami a szobámban van. Vadiúj, tökéletesen csiszolt, szépen lelakkozott, még az anyag is pontosan stimmel. Nem azt várom, hogy szerezzenek 1500-1600 körülről származó parkettát a készítők, de odafigyelhettek volna a régiesebb hatásra. Arra, hogy ne üssön el ennyire a környezetétől az a padló... A jelmezek sem a legjobbak és nálam nagy negatívum, hogy az összes jelentősebb női szereplőre ilyen kis seszínű, jellegtelen ruhákat adogatnak. Pl. Beren Saat egy világos bőrű, nagyon átlagos alkatú és arcszerkezetű, sötét hajú lány. Erre mit tesznek? Nem adnak egy kis életet és pezsgést a megjelenésének élénk színű, közepesen sötét vagy sötét ruhákkal, hanem mindig fehérbe vagy krémszínbe öltöztetik, amitől jellegtelen benyomást kelt. A Halime-t játszó nő is hasonló természetes árnyalatokkal rendelkezik, mégis tudnak rá adni fekete, sötétzöld vagy királykék ruhákat. És sokkal jobban is mutat, mint Beren, jobban felhívja magára a figyelmet. Teljesen logikus, hogy a főszereplőnél ezt nem vitelezték ki, hiszen ő csak egy felejthető kis cserejátékos a történetben, néha-néha tesz egy kört a palotában és ennyi... A használt kifejezésekkel sem vagyok megbékélve, azok sem korhűek. Nem tudom, hogy itt a fordítók-e a ludasak, de sokszor olyan szavakat köptek be a szereplők, hogy csak pislogtam. Nem vagyok szakértő a korszakot illetően, de azért szerintem, amikor I. Ahmed uralkodott, nem használtak olyan szavakat, mint kávézó, cafka vagy póló. Ez a három speciel talán csak egyszer került elő, de attól még zavaró volt... :s Egy idő után komolyan vártam,  Ahmed mikor húzza elő a kaftánjából az okostelfonját, hogy küldjön egy SMS-t Kösem-nek, mehet hozzá estére. Már azon sem lepődtem volna meg, ha a háttérben elindul egy Aerosmith szám és begurul egy sportkocsival Steven Tyler. Negatívumok Part 5: Nincs megfelelő mértékű korhűség.

Ha ezek miatt nem lehetne elégségesen paródiának nevezni a sorozatot, felhozom a személyes kedvenceimet, a jelenetekben elkövetett hibákat. Mert volt belőlük bőven.Nem tudom, hogy ez a debilség a szereplők, a színészek vagy a stáb hibája, de jó lenne, ha végre valaki elvinné értük a balhét... Az egyik részben rá akartak lőni Ahmed-re, Dervis kiabál neki, hogy "Nagyuram", erre Ahmed nem mozdul, csak bámul. Dervis tovább kiáltozik, kitárt karokkal, mintha felszálláshoz készülődő madárnak hinné magát, rohan Ahmed felé. Erre Ahmed továbbra sem veszi az adást, csak áll egy helyben, aztán meglepetten tátog, amikor Dervis ráveti magát és Dervis hátába beleáll egy nyílvessző. Mégis mi a francot hitt?! Hogy birkózósat akar vele játszani a fővezére? Nem hiszem, hogy alapjáraton lenne egy olyan heppje az ürgének, hogy csak úgy leteperi az embereket, ha rájön az öt perc. Vagy, ha mégis, nem tapasztaltam... Talán pont azokban a részekben fejtegették ezt, amiket nem láttam. Na, de visszatérve az alapszálhoz... Dervis hátában ott a nyíl, Ahmed a sírógörcs határán ölelgeti és nézi a nyilat, de persze nem húzná ki azt Dervis hátából. Jó helyen van az ott, mutatós, illik a szeme színéhez meg minden, a seb mélyülése meg úgysem baj. A katonák legördítik róla Dervist és egy zseniális szellemi képességekkel rendelkező testőr végül kihúzza a nyilat. Ahmed meg felegyenesedik és nyugodtan ácsorog egyetlen kiemelkedésként a sík terepen, miközben valaki még mindig meg akarja ölni. Dervis megint kiált egy "nagyuram"-at, mire Ahmed a magas fűhöz fordul és meglátja az ott lapuló íjászt, aki újabb nyilat lő ki rá. Ahmed pedig ismét nem mozdítaná arrébb fél méterrel a seggét, csak ott szobrozik és várja, hogy telibe találják. Épp időben valaki megint a földre löki, de nem sokkal később, érkeznek a lángoló, robbanó nyilak. Ahmed a változatosság kedvéért a földön hever egy helyben és nem kúszna távolabb húsz lépésnyit, hogy ne legyen emberi céltábla. Mert, ha kétszer megmentik, ő meg akar halni harmadjára. Csak, ha ez a helyzet és tényleg öngyilkos hajlamú a csóka, akkor nem kellett volna szólnia az embereinek, hogy ne törjétek már magatokat, ti hülyék? Nem értem, de biztos én vagyok agyilag túl korlátolt ehhez. Aki elkezdi nézni a sorozatot, sok hasonló gyöngyszemmel találkozhat még. Negatívumok Part 6: Röhejesen kivitelezett jelenetek.

De, hogy ne csak a hibákról beszéljek és azokról a dolgokról, amik nem nyerték el a tetszésemet, vannak pozitívumok is! Bizony. Például, hogy olyan két hetente megajándékozzák a nézőket egy izgalmas fordulattal illetve, hogy vannak vicces beköpések is. A legutóbbi részben jót nevettem és kivételesen nem kínomban azon, ahogy a piacon a kereskedők Dervis pasát szidták. Továbbá a sztori eseménytelensége miatt senkinek sem kell idegeskednie, ha mondjuk fáradt és nem tud annyira figyelni, az adás alatt ki kell vennie a ruhákat a mosógépből, meg kell kavargatnia a levest vagy ki kell engednie az udvarra a kutyát, mert nem marad le semmiről, amitől elveszíthetné a fonalat. ;)

Tehát a fentieket összefoglalva egyáltalán nem jött be és a Shadowhunters óta egy sorozat sem okozott ekkora csalódást nekem. A többi véleményt nézve azt vettem észre, a lányok egy adott korosztályának egy  része szereti, mert:
- Tetszik nekik az Ahmed-et alakító színész.
- Hürrem erős, a korához mérve "badass" jellegét "gonosznak" tekintik, ezért szimpatizálnak Kösem-mel, aki személyiségre szöges ellentéte Hürrem-nek.
- Akik nyafka természetűek, nagyra vannak magukkal és szeretik sajnáltatni magukat,- azaz a mostani tipikus kis plázatündérek- magukra ismernek Kösem-ben, közelinek érzik. 
- Szeretik a fiatal Kösem-et alakító Anastasia-t, mert olyan kis ártatlan és átlagos, nem tud olyan benyomást kelteni, mint egy hataloméhes ribanc. Ezzel a "hataloméhes ribanc" szófordulattal annyiszor találkoztam a starity-n, hogy gondoltam megéri megemlíteni... -.-
- Nincs benne annyi történelmi vonatkoztatás, mint a Szulejmánban, nincsen szervesen szó hadjáratokról, területfoglalásokról, tárgyalásokról, amit én nagyon bánok és hiányolok :( így akiket nem érdekel a dolog történelmi, csak szerelmi része, nem kapnak egy csomó "töltelék információt", amivel nem tudnak mit kezdeni.
- Valószínűleg nem szeretik a történelmet, nem olvasnak a témában nem is érdekli őket, így a korhűséggel kapcsolatos problémák sem zavarják őket.
- A "háremen belüli harcok" és a "nagy titkok" laposabbak, mint a Szulejmában, ezért nem is igényel akkora agymunkát a kitalálásuk, elég sodródni az árral.

PONTOZÁS:
Alapötlet: 5/2- ugyanaz, mint a Szulejmánnál, így kreativitás sem kellett.
Technikai kivitelezés: 5/1
A jelenetek felépítése: 5/1
Korhűség: 5/2
Karakterek: 5/1
A színészek alakítása: 5/1

Nos, mint ahogy írtam a bevezetésnél, nekem a Kösem csak az Oszmán Birodalom Paródiája marad minden téren, de azért nem szeretnék tőle elriasztani senkit... De annyit mondanék, hogy ha az első részben nem találtok semmit, ami miatt úgy érzitek, megérni folytatnotok, akkor ne tegyétek, mert nem éri meg, nem lesz színvonalváltozás.
A bemutató kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

2016. november 20., vasárnap

Book Tag: Csokoládé (Book Tag #11)


Sziasztok! :) Ezúttal egy ún. Csokoládé Book Tag-gel rukkolok elő, amire Hópihe hívott ki a molyon. Magával a témával kapcsolatban annyit mondanék, hogy nem vagyok az a kifejezett "csoki őrült", - hanem inkább fagyis. Én az a típsú ember vagyok, aki képes még fél méteres hó mellett is jégkrémet enni- de ettől függetlenül még vannak olyan fajták, amiket nagyon szeretek :D

 
created by HunHowrse Layout Generator on 2016-11-20 02:35:22
1.) Tejcsokoládé – egy népszerű könyv, amit nagyon el akarsz olvasni:
Sarah J. Maas: Tüskék és rózsák udvara. Már leadtam az előrendelésemet a KMK-nál, így csak idő kérdése, hogy ki is tudjam vitelezni... :D Illetve még szívesen elolvasnám Stephen King Tortúráját és 11.22.63-ját is. Ja... meg Stieg Larsson-tól A tetovált lányt és On Sai-tól a Scart. Oké, leállok, mert ha így folytatom, felsorolom a teljes molyos kívánságlistámat.
2.) Étcsokoládé – egy sötét témájú könyv:
Annyira sötét témájút még nem olvastam, mostanában kezdenék majd nyitni a horrorok és a thrillerek felé olvasás ügyileg is. A már olvasottak közül Susan Ee Angelfall-jára mondanám, hogy "sötétebb" témájú/hangulatú.
3.) Fehér csokoládé – egy vidám könyv:
A "minden szép, minden happy" típusú sztorik halálra untatnak, így nagyon egy könyvet se olvastam, ami 100%-osan vidám lenne... De Kylie Scott Play című regényén rengeteget nevettem :D
4.) Csokoládé, aminek karamell van a közepén – egy könyv, ami ellágyított:
Öm... ilyenről szintén nem tudok. de A Skorpió Vágta végén azért egy kicsit meghatódtam Corr utolsó jelenetén.
5.) Oreo – egy könyv, amiért megőrülsz:
Jelenleg ez a Jay Crownover: Rule <3 <3 <3 Továbbra is fogadom a weboldalak linkjét, ahol lehet rendelni egy igazi Rule Archer-t :D.
6.) Ostyamentes Kit Kat – egy könyv, ami meglepett téged:
Kendall Kulper: A tenger boszorkánya. Egy bizonyos fordulatnál úgy éreztem magam, mintha hasba rúgtak volna egy Steel bakanccsal.
7.) Forrócsokoládé tejszínhabbal és pillecukorral – egy könyv, amit bármikor újraolvasol (comfort read):
J. L. Armenrtout-tól az Obszidián és az egész Luxen sorozat, illetve Kelly Creagh-tól a Nevermore.
8.) Bonbon – egy sorozat, aminek olyan tulajdonságai vannak, amiket sokféle olvasó szerethet:
Elizabeth Richards: A Fekete Város Krónikái ^^

Ennyi lett volna a tag... ;)

A kihívottjaim:
- Dawnofmyth
- Mrs_Biersack
- Ancsúr

Ha megtetszett valamelyikőtöknek a tag, vigyétek nyugodtan, csak jelöljétek meg forrásként a Goodbye Agony-t :)
A  kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

2016. november 19., szombat

American Horror Story: Roanoke (American Horror Story 6. évad)

Üdv! ^^ Ez az idő is elérkezett: az  American Horror Story hatodik évada, ami egyben a sorozat legrövidebb évada is a végére ért. Igazából már korábban beígértem nektek ezt a bejegyzést, akkor még nyakik benne voltam a 12 napos blogger kihívásban de sajna nem tudtam úgy nézni az évadot, ahogy terveztem, a részek csak hetente kerültek fel. Az AHS témán kívül, most egy időre újfent eltűntem, több ok miatt nem fárasztalak titeket a részletekkel, elég ha annyit említek, hogy a télies időjárás velejárói nem tudtam annyira intenzíven blogolni. A közeljövőben igyekszek bepótolni azt az album értékelést, amivel lógok nektek és majd hozok egy Book Tag-et is :) Illetve bizonyára emlékeztek a Halloween Projekthét megnevezésű bejegyzéskörre, nos tudom, hogy még azért van idő karácsonyig, de attól még most bejelentem, hogy a blogger-társakkal arra az alkalomra is összedobunk egy hasonlót ^^Ééés...ezennel visszatérnék az AHS-re :D A lentiekben kifejtem a véleményemet a "Roanoke"-t alkotó tíz részről.
created by HunHowrse Layout Generator on 2016-11-19 02:14:26
Információk a sorozatról:
Kezdetnek, mint ahogy az a sorozat évadairól szóló értékeléseimnél már megszokott, leírok pár infót az AHS-ről azoknak, akik korábban még nem láttak egy részt se/nem hallottak róla. Szóval, mint ahogy a címéből is sejteni lehet, egy horrorról van szó. Brutalitás- kibelezés, szemkivájás stb- és egyes évadokban szexfronton sem finomkodnak, úgyhogy főleg az előbbi miatt csak erősebb gyomrúaknak/idegzetűeknek érdemes belekezdeniük a nézésébe. Az adott évadok nem kapcsolódnak szorosan egymáshoz, csak kisebb átfedések vannak bennük, így tetszőleges sorrendben nézhetőek. Illetve, ha pl. valaki megnézi az első két évadot, de a harmadik nem tetszik neki és ezért félbehagyja, akkor is teljesen érteni fogja a negyediket, ötödiket, hatodikat. Az első évad címe az, hogy Murder House és a Harmon család életét mutatja be, akik új házba költöznek, ahol rajtuk kívül jó pár gyilkos hajlamú kísértet is él... A második, Asylum című szezon során egy 60-as évekbeli elmegyógyintézetbe kalauzolják a készítők a nézők, ahol igencsak beteg bánásmódban részesülnek a "páciensek". A harmadik, Coven című évadban a helyszín New Orleans-re cserélődik és boszorkánytanoncok életét lehet nyomon követni, illetve olyan hírhedt New Orleans-i figurák is felbukkannak, mint Marie Laveau, a vudukirálynő, illetve a Hóhér és Delphine LaLauire, akik sorozatgyilkosok. A 4. évadban visszarepülnek a nézők az 50-es évekbe egy Florida-i kisvárosba, ami egy Rémcirkusz jelenlegi állomása. Az ötödik, 2015-ben megjelent évad a Hotel címet viseli, ahol vámpírok és a már megszokott kísértetek keserítik meg és veszik el az "érdekes" múlttal rendelkező szálló vendégeinek az életét.
A 6. évadról egy kis bevezetés:
Matt és Shelby Miller hátrahagyják a nagyvárosi forgatagot és egy Észak-Karolina-i házba költöznek, ami rendelkezik óriási erdős résszel és meglehetősen ellenszenves szomszédokkal. A nem túl barátságos fogadtatás ellenére úgy érzik, megtalálták a helyüket, rendezgetik az új otthonukat. Nemsokára azonban elkezdenek egymásra halmozódni a furcsa események, amik egyikük sem tud megmagyarázni, titkolják is egy ideig a tapasztalataikat egymás elől. Érzik, hogy a helyzet csak egyre romlik és mire összeáll a kép, akkora természetfeletti veszedelemnek lesznek kitéve mind a ház, mind a birtok túlvilági lakói miatt, hogy nem biztos: sikerül ép bőrrel megúszniuk a költözés utáni időket.
Az értékelésem:Nemrég fejeztem be az utolsó rész nézését, így előre is elnézést, ha helyenként zavarosnak fog tűnni a beszámolóm, mert még össze kell kaparnom a záróepizód hatására elszaladgált gondolataimat. Onnantól epekedtem ezután az évad után, hogy a Hotel-t végignéztem és ez az epekedés csak fokozódott, mert a jól bevett, "utalunk a következő évad témájára" eljárás most kiesett és több lehetséges történet verzióval bombázták a jó népet a készítők. Személy szerint én nagyon meg vagyok elégedve azzal, hogy a Roanoke kolóniára esett a választás, sokakkal ellentétben nem igazán örültem volna, ha az árvaházas variáció mellett teszik le a voksukat. Nincs bajom a gyerekszínészekkel, de nem láttam túl nagy fantáziát az ötletben, úgy sejtettem, hogy egy Murder House-Asylum hibridként megnyilvánuló szenvedés várható csak akkor. De, mint írtam, szerencsére nem ez történt. :D
Amit viszont sajnáltam előre is, az a 10 részes hosszúság, eddig mindegyik évad minimum 12-13 részes volt, szóval kicsit tartottam tőle, mennyire lehet kerek történetet csinálni ennyi idő alatt, de bíztam benne, hogy az AHS csapata megbirkózik a feladattal.
Az első rész után nagyon pozitív kilátásaim voltak, tetszett az egésznek a sejtelmes hangulata, hogy csak apránként fedi fel a legújabb kísértetház a titkát és a dokumentumfilm jelleg.  Bele-bele kapkodtak a Roanoke kolónia históriájába, a házat idősek otthonaként üzemeltető, gyilkos ápolókra vonatkozó részben és Miller-ék új otthonának korábbi lakóinak a sorsába. Biztos vannak, akik szerint ez a felvezetési mód zavaros volt, de tetszett. Mindenhonnan kaptam egy kicsi infót és szintén kis lépésekben derült ki, hogyan is kapcsolódik egybe ez az egész. Zseniális feszültségfokozásnak találtam a módszert és a magyarázatot is a háttértörténetre. Utána beindult a szokásos vonal, azaz lehetett izgulni, mi is fog történni a karakterekkel. Ez a folyamat is nagyon izgalmas lett, ugyanis nem vehette biztosra a néző, hogy ki ússza meg és ki nem. Az első vérhold alatti eseményeknél egy percre sem lehetett elszakadni a képernyőtől. Aztán jött a látszólagos "happy end", de ekkor még csak az 5. résznél járt a Roanoke. Megfordult a fejemben, ezek után mit kezdenek még öt résszel? Hiszen így is kerek volt az egész. Később persze kiderült, hogy mit fognak kezdeni... a készítők szépen bevittek egy tipikus, AHS-es,  K.O. kiütést: nemrég rákattantam a Rocky filmekre, szóval nézzétek el, ha néha bokszoláshoz köthető szófordulatokat produkálok...xD kiderült, hogy az első öt rész tv show volt és a szereplők "csak színészek", akik az "igazi" Miller/Harris család elmesélése alapján eljátszották a történteket. Ennek a műsornak a következő évadában pedig a színészekkel karöltve, a "valós" szereplők is visszatértek a házba, méghozzá a legveszedelmesebb időszakban. Mindenkinek meg volt erre a maga oka, de szerintem így is sík hülye volt, aki ennek az egész katyvasznak a tudatában képes volt pont akkor visszacuccolni... Szóval szigorúan a második öt rész az első öt rész megismétlése lenne, de mégse. Ez is olyan AHS-es vonás, hiába ismétlődik valami, mégis más. Szerintem nem volt illúzió romboló, hogy előre megmondták, ebből csak egy ember jöhet ki élve, még jobban lehetett izgulni a nézőknek a fő kedvencükért. Az 5-9. részben szerintem kissé átestek a ló túloldalára durvaság és vér terén, kegyetlenül brutális volt, de ugyanakkor ütős is. A 10., azaz a záró rész szerintem szükséges volt, ha klasszikus értelemben nem is mozdult túl sok minden előre és a legvégső fordulat... Na, az egy újabb kiütéses győzelem volt, ami után jóval több kellett, mint 10 másodperc a talpra álláshoz. Mondhatnám, hogy csalódott vagyok ilyen szempontból, mert nem vagyok kibékülve ezzel a zárással... nem kellett volna ezt tenniük... de azt be kell látnom, hogy az évadhoz végül is illett.
Mielőtt a szereplőkre térnék, megjegyeznék pár apróságot, amit negatívumnak tartok és ahogy olvastam itt-ott a véleményeket, mások is hasonlóan látnak. Aki még nem kezdett bele, annak tudnia kell, hogy kapunk egy nagy rakat új színészt, akik főbb szerephez jutnak, míg a régiek pár kivétellel inkább háttérbe szorulnak. És úgy alapjáraton kevés főszereplő van a Hotel-hez viszonyítva, speciel nekem élesen kellett sasolnom nagyon, mire megtaláltam a történetben Finn Wittrock-ot. Matt Bomer-t egyáltalán nem sikerült felfedeznem a 10 rész alatt, pedig elvileg leszerződött... Visszalépett vagy nagyon jelentéktelen szerepet kapott, de én nem biztosan láttam. Továbbá egy óriási logikai bakinak tartom, hogy a tv show "Visszatérés Roanoke"-ba című kiadásában meghalt szereplők szellemei nem bukkantak fel. Egyikük sem. Viszont az a karakter, aki az utolsó részben meghalt... az pedig szellemmé vált, mint ahogy a ház korábbi lakói is... O.o Lehet, hogy volt rá magyarázat vagy nem, de nagyon nyilvánvaló és én vagyok hülye, amiért nem látom... de ez akkor is zavaros.
A karakterek közül Angela Bassett-é ismét befutó lett nálam, akkor is, amikor Lee-ként volt a képernyőn az első részekben és, amikor az őt alakító színésznőként, Monet-ként. *--* Szerintem nem most nem jutott annyi térhez, mint a Coven-ben, a Freakshow-ban vagy éppen a Hotel-ben, de imádtam minden pillanatot, amikor láthattam. Változatlanul zseniális színésznőnek tartom <3 Lee így is úgy is szimpatikus volt a határozott személyiségével, de a Monet által játszott verzióját azért jobban kedveltem. Főleg akkor vigyorogtam egy jót, amikor az 5. részben kivasalta  a kocsival azt, aki rájuk akart támadni, miután kijött a rendőrségről... xD Monet volt az egyik szereplő, akinek a megmaradásáért nagyon szurkoltam. :D
A "valódi" Lee-t egy teljesen új színésznő játszotta és azt kell mondanom, sikeresen megbirkózott a szereppel. Időnként nem tudtam, hogyan viszonyuljak Lee-hez, de összességében kedveltem. Mint, ahogy Angela-nál már írtam, egy erős, küzdőszellemmel teli nő. Sokszor elkönyveltem már magamban, hogy "ebből a helyzetből már nem tudja kivágni magát", aztán mégis megtette :D Elpusztíthatatlan, az egyik legjobb szereplő az egész évadban ^^  Folyamatosan érződött, mennyire oda van a lányáért. Remekül alakították a körülményéket, nem lehetett biztosan eldönteni, hogy elkövette-e azt a szóban forgó gyilkosságot. Nagyon nem tartom fair-nek azt, ami vele történt, azok után, amiken keresztül ment... :/
Flora-t, Lee lányát az utolsó részben szabályszerűen meg tudtam volna fojtani. Kimondhatatlanul undorító volt, amit a kiscsaj művelt és még kicsit sem érezte miatta rosszul magát... Megérdemelte volna, hogy ne legyen rajta segítve, egy igazi kis önző szörnyeteg. >.< Talán még rosszabb, mint A Mészáros és Polk-ék... Az utóbbiak legalább a családjukat a maguk módján szeretik...  Továbbá az "igazi" Flora-t játszó gyerekszínész is egy nagyon semmilyen, frusztráló jelenség volt a számomra.
Aki szerintem még valami zseniálisat nyújtott, az Kathy Bates volt. A Mészárosként félelmetes volt és az őt alakító színésznőként, Agnes-ként is. Az utóbbin jókat mosolyogtam, azon, hogy milyen átéléssel beszél a karakteréről, bár egyértelműen nem volt százas a nő... xD Magával A Mészárossal nehezen jutottam dűlőre, a pszichopata karaktereket nem szoktam túlságosan kedvelni, de sajnáltam azért, amit a kolónia tagjai műveltek vele, rengeteget tett értük és igyekezett kihozni a maximumot a helyzetből... :S
Sarah Paulson karaktere kivételes módon nem idegesített. Shelby-t remekül alakította az első 5 részben és volt pár hülye húzása, de egész normális maradt. Tartottam tőle, hogy a gázos események miatt átugrik Vivien 2.0-ba, de hála az égnek nem így lett. A színésznő, akit játszott, Audrey eleinte egy esetlen, de aranyos, bájos karakter volt. Időnként sopánkodott és kesergett egy sort, de az sem bosszantóan jött le, hanem sokkal inkább ironikusan, viccesen.  Végül pedig egész jól kikupálódott. Lana visszatérésének viszont nem örültem...  Szerintem nem jól vitelezték ki, mert hiába tettek rá parókát, hályogos hatású kontaktlencsét meg ráncosságot mutató sminket, mégsem tűnt idősnek, maximum 35-40 évesnek. Lana pedig annál jóval idősebb, az Asylum-ot nem néztem végig, így nem tudom, mennyi idős volt a kezdetén, de olyan 20-25-ösre tippeltem. Tehát ha  20 éves volt, amikor a Briarcliff-be csukták, akkor 2016-ra nagyon minimum 76 évesnek kellett volna lennie... és Sarah határozottan nem tűnt annyinak még rossz fényviszonyok mellett sem. :/ Szóval ezt a részletet úgy gondolom, erősen elbénázták.
Az "igazi" Shelby-hez hasonlóan viszonyultam, mint a Sarah-féléhez, egy nagyon kedvelhető karakter volt, Lily Rabe jól megoldotta ezt a visszafogottabb szereplőt is. Ő olyan "a lénynek sem tudna ártani" figuraként élt bennem szinte végig, így nagyokat pislogtam, amikor eldurrant az agya... O.O
Matt-nek a "játszott" és az "igazi" verziója sem tett rám túl mély benyomást. Sokat szerepelt nagyon, mégsem mondanám nagy számnak, főszereplőként is mellékesnek éreztem. A "játszott" verzióját hozóhoz, azaz Dominic-hez még hozzáfűznék egy csipetnyi ellenszenvet is. Pofátlanul tönkreteszi mások életét, akkor játssza a nagy legényt, amikor meg cselekedni kell, akkor egy gyáva nyúl -.-
Evan Peters ismét egy nagyon idegbajos szereplőt kapott, Edward Mott James March-hoz hasonlóan egy nevetséges "gonosz". Ahogy a festményei miatt hisztériázott... hogy az összekaristolásuk felér egy gyilkossággal... xD Pukkadoztam a röhögéstől és szívesen elviseltem volna belőle sokkal többet is még ebből annál a néhány percnél. :D Rory, az Edward-ot játszó színész is hasonló szellemiségű volt, de kevésbé idegbajos. Őrült figura, de inkább a dolog pörgős/hebrencs értelmében.
Elias-t/William-et, azaz Denis O'Hare karakterét most is szerettem, a Hotel előtt nem csíptem az ürgét vagy a szerepeit, de Liz-zel sikerült elérnie az imádatomat ^^ Elias-ként tudott jobban kibontakozni, szimpatikus, okos fickó volt, bár a ház miatt egy kissé becsavarodott szerencsétlen...
Sidney, a Roanoke rendezője egy igazi rohadék volt, de annyira jól állt Cheyenne Jackson-nak ez a szerep és olyan jól megformálta, hogy képtelen voltam utálni Sidney-t... xD A tévések legrosszabb fajtáját testesítette meg, nem félt kínos vagy éppen halálközeli helyzetbe hozni a színészeket, csak az számított neki, hogy minél nagyobb nézettséget és ennek következményében minél nagyobb legyen a nyereség is. Hiába ritka ellenszenves személyiség, mégis bírtam őt. :D
A Polk családnak egyetlen egy tagja sem normális, régen találkoztam olyan bandával, amitől ennyire viszolyogtam. :S Brutálisak voltak a szó legeslegbetegebb értelmében és bebizonyosodott az évad közben, hogy a kannibalizmus a durvaságnak az, az ága, amit talán a legnehezebben tudok tolerálni, ha ilyen mélységekben mutatják. Az egész annyira igazinak tűnt... brrr... :/ Frances Conroy felbukkanása viszont kellemes meglepetés volt :D Hiába utáltam a karakterét, Polk Mamát, de örültem azért, hogy láttam :3 Amikor pedig az utolsó részben megláttam Lot-ot, akkor kis híján kiköptem a vizemet a meglepettségtől...
Lady Gaga a lehető legminimálisabbat szerepelt, főleg a Hotel-hez képest, ahol a Grófnőként főszerepet kapott. A karaktere a Roanoke-ban is hasonló volt, de nem lehetett kibontakoznia normálisan Schatach-ként. Jó volt megismerni a háttérsztoriját, nagyon élveztem azt a részt és az ő szálával járó teljes misztikumot. Jó lett volna jobban is megismerni a karakterét, de Gaga épp új albumon dolgozott a forgatások alatt, így ez nem jöhetett össze...
Illetve mindenképpen meg szeretném említeni az évad nagy visszatérőjét, azaz Taissa Farmiga-t! :D A Murder House és a Coven alatt nagyon megszerettem a színésznőt, így repestem az örömtől, amikor megtudtam, hogy egy rész erejéig csatlakozik a Roanoke-hoz <3. Sophie, mint írtam, nevetségesen rövid időtartamig szerepelt, de valami eszméletlen volt a csaj! :D Nagyon összeszedett, bátor lányt elevenített meg Taissa, főleg a mellette szereplő málé mentalitású srác szereplők mellett tűnt igazi tökös csajnak. Félt, de mégis igyekezett segíteni és nem csak tétlenül várta, hogy lemészárolják a többieket.
Zárásként pedig Csen-ékre térnék ki. Egy rövid visszaemlékezés alkalmával volt szerepük csak, de jót nevettem a filmnézésükön :D
Összegezve:
Alap történet: 5/5
Kivitelezés: 5/4
Karakterek: 5/4
A színészek alakítása: 5/4,5
Kedvenc szereplők: Monet, Lee, Sophie, Sidney
Legellenszenvesebb szereplő: Polk Mama, Flora, Dominic
Legbetegebb karakterek: Az egész Polk família, Flora
Kedvenc részek: amikor az Angela Bassett-féle Lee elcsapta a kocsival a támadókat, Csen-ék filmnézése, amikor Sophie megpróbálta ráncba szendi a srácokat, Lee menekülő hadműveletei, amikor Audrey Shelby egoizmusáról beszélt, amikor Monet kifakadt, Edward hisztije a festmények miatt... és még egy csomó jelenet :D
Negatívum: A brutalitás faktor, amit Flora művelt az anyjával csak azért (spoiler) hogy biztonságban legyen Priscilla, akivel kb. 2 napot töltött. Jobban belegondolva fel lett áldozva az összes szereplő a drága, kicsi Flora szeszélye miatt... (spoiler vége)... >.< , az, hogy a házban "frissen" meghaltak nem tértek vissza szellemként, az hogy Lana-nak nem érzékeltették reálisan a korát, a "veterán AHS-es színészek" keveset szerepeltek, kevés volt a főszereplő.

Összességében egészen tetszett a rövidsége ellenére is. A hangulata is tetszett, bár nem tartottam annyira eredetinek, mint ami a Coven-ben, a Freakshow-ban vagy a Hotel-ben volt. Továbbra is a 3. és az 5. évad marad a fő kedvencem, de a Roanoke felküzdötte magát a Freakshow mellé. Mögötte kullog a Murder House és a sor legvégén az Asylum.
Még a többi évadhoz képest is nagyon durva, de

                                             A J Á N L O M ! ^--^
A kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

2016. november 17., csütörtök

Melissa Grey: The Girl at Midnight- A lány éjfélkor (Midnight-trilógia 1)

Sziasztok! ^^ A legfrissebb értékelésemben egy nemrég megjelent regényt mutatok be, amiben egy humanoid madáremberek és sárkányszerű lények ősi háborújába keveredett zsebtolvaj kalandját követhetik nyomon az olvasók.

Fülszöveg:

New ​​York városa alatt él az aviánok titokzatos, ősi népe, akiknek testét toll borítja, ereikben pedig varázslat folyik. Ősrégi bűvölet rejti el őket az emberek szeme elől – egyetlen lányt kivéve. Ekhó szökevény zsebtolvaj, lopott kincsek eladásából tengeti az életét, amelyeket a feketepiacon ad el a vevőinek. Az aviánokon kívül nincsenek barátai, sem családja.
Ekhó okos és merész, néha talán kissé pimasz is, ám mindenekfelett rendületlenül hűséges. Így amikor egy évszázadok óta húzódó háború hulláma ostromolja otthona határait, úgy határoz, hogy ideje végre cselekedni. A legenda szerint egyetlen módon lehet örök időkre véget vetni a harcnak: fel kell kutatni a Tűzmadarat. Ez a mesebeli teremtmény állítólag olyan elképesztő hatalommal rendelkezik, amilyet a világ még sohasem látott. Nem könnyű az Ekhó előtt álló feladat, de a tolvajélet egy leckét alaposan a lány fejébe vésett: hogyan szerezheti meg, amit akar.
A háború nem várt fordulatokat hoz, és Ekhónak küldetése során együtt kell működnie az ellenséggel, az ifjú sárkánypikkelyes drakhar herceggel. Először bizalmatlan vele, ám ahogy az idő halad, lassan összebarátkoznak, és Ekhó hirtelen azon kapja magát, hogy visszavonhatatlanul vonzódik a fiúhoz…

created by HunHowrse Layout Generator on 2016-11-16 02:46:16
Amint elolvastam a regényről az első blogturnés értékelést, azonnal kíváncsi lettem rá, hiszen az aviánokhoz hasonló teremtményekkel még nem találkoztam a molyságom alatt és úgy alapból az egész fantasy világ ígéretesnek tűnt. A sok negatív kritika valamennyire elbizonytalanított, de így a befejezés után azt kell mondanom, hogy egy jó kis regény volt. :) Nem az a fajta, aminél az ember csak úgy kapkodja a fejét, mert annyi minden történik rövid idő és annyira beszövi az agyát, hogy az evőeszközt keresi a hűtőben, a pudingot meg a fiókban,
aki valami ilyesmire vágyik, annak nem fog tetszeni nagy valószínűséggelde ettől függetlenül érdekes és könnyen kikapcsol. Nem mondom, hogy unalmas és, hogy nincsenek benne fordulatok, mert igenis vannak, csak hamar lehet őket kitalálni többségben. Ezeknek a tudatában érdemes nekiállni, a fentebb említett kikapcsolódásra tökéletes, nagyon könnyed, szerethető történet, de ha valami nagyon erősre, nagyon izgalmasra, nagyon ütősre vágytok, akkor nem olyankor érdemes elővenni. Most rátérnék egy másik dolog tisztázására, amibe többször belefutottam, mégpedig arra, hogy szereplő ügyileg egy Végzet ereklyéi-Pokoli szerkezetek koppintás. A Jáspis-Dorian szálnál nekem is volt egy kis Magnus-Alec érzetem, de a többi szereplőre semmiféleképpen nem mondható, hogy „másolva” lettek. Ha jobban belegondolunk, akkor hány karaktertípus van? Nem annyira sok. Minden regényben „kell lennie” egy vakmerőnek, egy visszahúzódónak, egy komolynak stb, szóval elkerülhetetlen, hogy egy karakter ne emlékeztessen egy másikra. Ez úgymond a „hátulütője”, hogy ennyiféle könyv van, rengeteg író képes zseniális teljesítményre de 100%-ig egyedi szereplőt alkotni, akit egyáltalán nem lehet hasonlótani senkihez már lehetetlen. Visszatérve a fantasy világra, ezt találom A lány éjfélkor legütősebb elemének, van egy bizonyos hangulata az egésznek, ami nagyon bejövős. :D Mind a drakhar, mind az avián világ nagyon tetszett, a köztes téren történő utazásokkal együtt, amit a világ különböző pontjain tett látogatásokat eredményeztek. *--* Nem vagyok egy ide-oda mászkálós típus, de nagyon tetszettek azok a részek, amikor ha rövid időre is, de az alaptól eltérő országban kötöttek ki a szereplők. A nyomozós szál is jóra sikeredett. Az, ahogy fokról fokra egyre közelebb kerültek a Tűzmadárhoz, bár a vele kapcsolatos kimenetelt már korábban kitaláltam.
Még mielőtt a karakterekre térnék rá, ebben az esetben úgy érzem, muszáj lesz megemlítenem a fordítást
ami persze nem a történet hibája… :/ A Maxim-os könyveknél egyszer sem fordult elő ilyen, de kimondom kerek-perec az a benyomásom volt, hogy egy kicsit össze lett csapva. Félregépelések előfordulhatnak időnként, de itt több volt a megszokottnál, mint ahogy a más íráshibákból és a szóismétlésekből. Egy idő után már legszívesebben a hajamat téptem volna, ha meglátom a „gyengéd/gyengéden/gyengédséggel” szavakat. Igazából nem tudom, hogy ebben Melissa vagy a fordító a ludas, de mindkét esetben lehetett volna néha bedobni egy másik szinonimát… Persze az agya egy idő után automatikusan javította ezeket az apróságokat, ahogy olvastam, így nem zavart annyira…de mégis ott volt a tudat.
Ekhó-t a főszereplő lányt összességében kedveltem, nem volt sok hülye pillanata és nem agonizált felesleges dolgokon, viszont időnként nekem túlzottan hebrencs volt. Bőven van benne talpraesettség meg bátorság, csak néha ez a két tulajdonság gyerekesebben mutatkozott meg, ezért hatott inkább szeleburdinak. Tudtam, hogy tizenhét éves, de inkább 14-re vagy 15-re saccoltam volna a korát ellenkező esetben. Ami nagyon tetszett benne az, hogy zsebtolvaj, méghozzá nagyon ügyes is, az Ala nem hiába becézi „kicsi szarkámnak”. Még kiskorában találkozik össze a könyvtárban az említett szereplővel, miután egy ideje megszökött otthonról, az Ala magához veszi és így csöppen bele az aviánok világába. Valamilyen szinten vicces volt a helyzet kettőssége, mert hiába lel az aviánok között családra, mégis sokan nem fogadják be teljesen, mivel neki nincsenek tollai, azaz ember. Épp ezért jött neki jól a Tűzmadár keresése, lehetőséget kapott a bizonyításra és arra, hogy végre a Fészek teljes jogú tagjának tekintsék. Szimpatikus volt benne, hogy nem ejtették a fejére, igenis tudott gondolkozni, rögtönözni és elejtett jó néhány poénos beköpést. Illetve nagyon tetszett a lakhelyének a leírása a könyvtáron belül *--* Annak a rengeteg könyvnek és lopott kincsnek az otthonos káosza… csodás! ^^
Szerintem már a legtöbben elgondolkoztatok rajta ti is, hogy milyen lehet egy könyvtárban élni… :DA Rózsára és rá vonatkozó részt kivételesen véletlenül lespoilereztem magamnak, így nem csapott akkorát, mint kellett volna… de vigasztalt a tudat, hogy rájöttem volna amúgy is… xD Ami még tetszett az ő oldaláról, azok a könyves idézetek és az idegen kifejezések voltak :)) Nem lett a kedvencem a csaj, de határozottan szerethetőnek nevezhető. A végén meg nagyon sajnáltam az új felállás miatt…. mit ne mondjak, biztosan baromira kényelmetlen, hogy most már nem tudhatja, melyik gondolata és érzelme a sajátja . Kíváncsi vagyok, hogyan birkózik meg ezzel a következő részben.
Borostyánról, Ekhó legjobb barátnőjéről már nem lesz ilyen pozitív véleményem, hiába tartozna abba a kategóriába az avián lány. Egyszerűen idegesített… Ami pedig a legrosszabb, hogy igazából nem egy utálatos vagy kétszínű figura. A fő problémám, hogy is mondjam… az volt vele, hogy túl tiszta. Mármint nem úgy értem, hogy az zavart, nem elmebeteg… hanem a szó máik értelmében. Ez szintén bizarrul fog kinézni, de amikor szerepelt, mindig egy frissen mosott, hófehér terítő ugrott be róla, ahogy lengedezik a ruhaszárítókötélen. Vagy egy kis cuki ruhába öltözött kertvárosi feleség, aki mosolyogva terelgeti a három porontyát a Biblia órára, aztán pedig bevásárol, összerittyent egy süteményt, felköt egy masnit a fejére és beül a városi nőegylet legújabb ülésére. Olyan bosszantóan jótét lélek, ártatlan, „tündi-bündi” típusnak mondanám. Ez a naiv, túl érzékeny, időnként kissé halvérű, erényes tisztaság
mivel más szót nem tudok ráegyszerűen kiakasztott. >.<
Ramin-t, Ekhó első szerelmét nem kedveltem, őt is túl pipogyának találtam, illetve a hozzá kapcsolódó szálat is túl nyálasnak gondoltam.
Az Ala keveset szerepelt, de kedveltem. Viszont a hónap pofára esése az volt, amikor kiderült, hogy nő… O.o Én komolyan abban a tudatban voltam több, mint 400 oldalon át, hogy férfi…
Jáspis viszont már az első felbukkanásakor óriási kedvencem lett. ^—^ Rengeteget röhögtem a beköpésein és külön tetszett, hogy nem csak egy szimpla bohóc szereplőként szuperált a történetben, hanem, hogy dörzsölt is volt. Ez a tolvajos/svindleres vonal tökéletesen kiegészítette a személyiségének a másik oldalát, érdekes elegyet alkotva.
Caius-szal a másik főszereplővel kapcsolatban sokáig hadilábon álltam. Egyrészt rajta keresztül lehetett megismerni a drakharokat, akik az aviánokhoz hasonlóan nagyon megszerettem, mint természetfeletti fajt, így kedveltem, de mégse tudtam hová tenni. Összehozott egy-két vagánynak mondható pillanatot, de attól még egysíkú volt nekem Ekhó mellett. Ez a túlzott kedvesség és nyájasság nem fogott meg, hogyha meg valami ellentétes kategóriába tartozó mozzanata vagy pisszenése volt, akkor rögtön belekezdett a bocsánatkérő körök futásába. Nem lett rossz karakter, csak az én ízlésemnek egy kissé unalmas. Nem tudtam, hogy örüljek-e vagy bosszankodjak-e amiatt, hogy az olvasó a kezdetektől fogva tudta, kicsoda is ő valójában. Izgalmasabb lett volna, ha én is találgathatok a kilétével kapcsolatban, hogyha engem is megvezettek volna az írónővel… de akkor nem lehetett volna ilyen komplex képet kapni a múltjáról meg az egész drakhar vonalról, ami kár lett volna. Így meg létrejött egy kis suspense hatás… ha nem is abban a klasszikus értelemben, ahogy Hitchckok megalkotta :D
Dorian-t, a drakharok testőr kapitányát hamar megkedveltem, de akkor lett az igazi, amikor a képbe került Jáspis is. Szerencsétlent folyton kellemetlen helyzetekbe hozta az avián, de kellett az a pár kínos szituáció, úgymond feloldódott a hatásukra. Amit Borostyánnal tett a cellában, azzal természetesen nem értek egyet… de elég szemét dolgot vágtak a fejéhez és végül is ő a testőrség kapitánya és a foglyokkal sehol sem bánnak úgy, mint a hímes tojással…
Tanith egy kétszínű nőszemély volt, de egyelőre nem mutatkozott meg a személyisége a kellő mélységekben, így nem is tudtam annyira utálni. Egyelőre csak a felszínt érintődött.
Rózsát viszont nagyon utáltam…. Pár sor alatt is teljesen ellenszenves lett, hogy lehet valakit ennyire szeretni valónak beállítani a regény nagy részében, amikor igazából nincs talán egy értékelhető tulajdonsága se?! >.< Beképzelt volt és igazából lenézte azt, akibe szerelmes volt elméletileg. Legalábbis abból, hogy „nem is csodálkozott rajta, hogy elcsábította, hiszen intelligens, bátor és éles eszű meg a külseje is szuper” csak arra lehet következtetni, hogy marhára nagyra tartja magát a csaj… -.-

Borító: 5/5- Oda vagyok érte *—* Tökéletesen az én világom az egész ezekkel a sötét színekkel és a hangulattal, amit sugároz, nem lehet elég sokáig gyönyörködni benne.
Történet: 5/4
Kedvenc szereplők: Jáspis, Ekhó, az Orákulum
Legutáltabb szereplők: Rózsa és Borostyán
Kedvenc részek: az utazások, Ekhó lakhelye a könyvtárban, az Orákulum fajtája és a barlangjának a berendezése, Perrin macaron-elemzése, Jáspis-nak szinte az összes pillanata, akár Dorian-nal volt, akár a víz miatt panaszkodott, azok a jelenetek, amikor Ekhó ellopott valamit
Mélypontok: amikor Borostyán nagyobb rivaldafényhez jutott, Ramin tesze-toszasága, hogy a főbb bizonyos karakterek életben maradtak
nem azért, mert nem szerettem őket, csak olyan hihetetlen volt, hogy egy ilyen helyzetet „ép” bőrrel megúsztakés a szerelmi szál. Túl nyálasnak találtam mind a két verziót… :/ Még szerencse, hogy nem volt annyira erőteljes. Úgy jött le, mintha az írónő nagyon gyönyörűre és mélyre akarta volna, de csak túlzásba esett.
Szerelmi szál: Eggyel feljebb kifejtettem a véleményemet, így nem ismétlem magam. Viszont minden bőven a YA keretei között marad.
A bemutató kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

2016. november 8., kedd

Melissa Landers: Invaded- Elválasztva (Elidegenítve 2)

Mahra! :) Az intergalaktikus cserediák program folytatódik, ám ezúttal a szerepek felcserélődnek. Cara utazik ki a világűrbe és, akik azt hitték, neki könnyebb dolga lesz, mint anno Aelyx-nek, tévedtek. Az ő beilleszkedése sem lesz zökkenőmentes az idegen bolygón...

Fülszöveg:

Cara ​​mindig is tudta, hogy az élet a Leihr bolygón megváltás lesz a számára. Miután Aelyxszel, a barátjával a Földön éltek, és próbálták helyrehozni a két bolygó közötti megtört szövetséget, Cara elkerült a Leihr nevű bolygóra, és új iskolát kellett keresnie magának. A lányt kiválasztják egy feladatra, amely során az emberek egyik képviselőjeként élhetne. Ezalatt Aelyx a Földön van, ahol egy hatalmas PR kampány részese lesz, amely során az emberi és a Leihr bolygó lakói közötti kapcsolatot kell reklámoznia. Az emberek nem tudják, hogy e kapcsolaton alapul a jövőjük: egyedül Aelyxnek és embereinek van meg a megfelelő technológiájuk ahhoz, hogy legyőzzék az emberi kormányzat által rejtegetett víztartalékot fenyegető halálos szennyezést. Valamiért azonban Aelyx világának vezetői hirtelen mindenképpen embereket akarnak állítani saját oldalukra, és a szemük sem rebben a fiú életét érő extrém történések során. Mindenképpen szükség van az emberek segítségére, de pontosan miben és hogyan? És vajon mit kérnek majd a segítségükért cserébe?

created by HunHowrse Layout Generator on 2016-11-05 23:22:01
Az első rész olvasásakor hamar belopta magát a szívembe az alapfelállás, a világfelépítés, az írónő sajátos humora és természetesen a karakterek, így nagy örömmel kezdtem bele a második kötetbe. :-))) A sztori nem sokkal azután kezdődik, ahol az Elidegenítve abbamaradt, Cara-nak a L'eihr-re kell utaznia, Aelyx és Syrine pedig kénytelenek a Földön tartózkodni, hogy rendbe hozzá, amit korábban elrontottak. Tehát a két főszereplő mozgásterét illetően fordul a kocka és úgymond felcserélődnek a szerepek egy időre. Bár nem tartózkodnak egy bolygón a főhősök, mégis végig érdekes marad a történet, a közöttük lévő távolság egyáltalán nem vesz le az egész értékéből. Eleinte inkább a felvezetéssel telnek a lapok és az izgalmak később jönnek, de a köztes időt kitöltötte az írónő csomó vicces jelenettel, amiket változatlanul nagyon szeretek. :D Aelyx-nek meg kell birkóznia a még jobban felerősödött idegen gyűlölettel. Cara-nak egy új bolygón kell helyt állnia, ahol számtalan problémával kerül szembe, amik közül az már csak a legkisebb, hogy Aelyx házi kedvence, Vero folyton a párnájára pisil, ha sikerül betörnie a szobájába… Szóval összességében mindkét galaxisban, ilyen vagy olyan okokból áll a bál, mégis leginkább a L'eihr-en uralkodó állapotokra helyeződik a hangsúly, hiszen a komolyabb veszélynek is Aelyx otthona a melegágya… Nagyon tetszett a részletesség, amivel az írónő bemutatta a L'eihr-t, az olvasó vegyesen kap információkat a klímabeli különbségekről, például arról, hogy mennyivel párásabb és citrusosabb a levegő, a technológiáról, az iskolai és az alapvető társadalmi rendszerről, illetve arról, hogy hogyan folyik a munka a földi telepeseknek szánt kolónia létrehozásánál. :) A leírásokat imádtam, biztosan gyönyörű hely lenne a bolygó, ha létezne, nem hiába szerelmesedett bele a tájba Cara is olyan hamar. ^^ Viszont az néhány oldal alatt is bebizonyosodott, hogy a magam részéről semmiképpen sem bírnék ott élni még egy hétig sem. Nem bírnám jól érezni magam egy ilyen korlátolt helyen, ahol fentről kiosztják, hogy erre meg emerre léphetsz ennyit, aztán fogd be a szád és örülj neki, hogy megmondtuk, mi a legjobb neked, mert mi jobban tudjuk azt nálad . Hát nem tudjátok jobban :P. Azt be kell látnom, hogy vannak hatékony módszereik, de a l'eihr-ek felfogásmódjának a 99%-ával nem értek egyet, na meg a gasztronómiájukkal… Továbbra is váltig állítom, hogy hamar éhen halnék az ő fűszer, cukor, zsiradék és sómentes konyhájuktól.
Jól is esett ennyi förtelmesen elkészített kajáról való olvasás után bevágni egy tenyérnyi szelet, jó csípősre befűszerezett húst egy csomó hagymával xD.
Cara-ban az idegen környezetben is ugyanúgy tombol a küzdőszellem, mint amikor megismertem az első kötetben. ^^ Most sem okozott csalódást nekem, végig át tudtam érezni a helyzetét, nem hozott hülye döntéseket vagy tett bármi olyat, ami miatt csökkent volna az irányába a szimpátiám. Hiába készíti ki a saját maga által csak Sátánként emlegetett testnevelés tanára a szadista edzésprogramjával,
Sokkterápia „ösztönzésként”? A lány helyében jól megcsapkodtam volna az ürgét azzal az elektromos korbáccsal, hátha felkapcsolódik a nem működő kallantyú az agyábanszekálják ott a l'eihr-ek, ahol érik, gyanúsítják lopással, gyilkossági kísérletekkel és érzi magát kalitkába zárva a társadalmukban, nem adja fel.Az ésszerűség határain belül, mert bizony nála is betelik a pohár és időnként elérkezik az a pont, amikor megkérdőjelezi, hogy megéri-e vajon ez a csomó kínlódás. A kom-gömbökön folytatott beszélgetések alatt szerintem Aelyx lehetett volna megértőbb vele, amikor ilyen pillanataiban felvázolta az aggályait, mert tényleg megtett minden tőle telhetőt a csaj… :/ Még néha-néha többet is, hacsak nem valami komoly igazságtalanság érte, igyekezett poénra venni az akadályokat vagy kihívásként értelmezni azokat. Tetszett, ahogy a bolygó lakosaihoz hasonlóan ő nem kajált csak úgy be minden hülyeséget, amit Jaxen vagy az Út bármelyik tagja leadott, pl. a „meteoritokkal” kapcsolatban.
Szerintem az pont, hogy nem a l'eihr-ek fejlettségét és intelligencia szintjét mutatja, hogy ennyire vakon követik a vezetőiket… hiszen csak a hülye bólogat mindenre és csak a birkákat lehet vezetni…Ment a saját feje és megérzései után és meg is lett az eredménye ennek! :D Imádtam azokat a részeket olvasni, ahol a különféle elméleteit futtatta le magában vagy Larrish professzorral értekezett, nagy koponya a csaj, nem hiába bírom. *—* Szintén nagy kedvenceim voltak a szokásos kis monológjai, az új blogjára feltett bejegyzések és az, ahogy megtanult néhány l'eihr képességet. ^^ Amivel meg Cara
és az írónő isbebizonyította, hogy nem hiába imádom, az volt, hogy hiába került be egyrészt „iránta érdeklődő hímegyedként” a képbe Jaxen, mégsem kaptam az Elválasztvában egy nagyon gyenge szerelmi háromszöget sem! Ő több millió fényévnyi távolság ellenére is ki tudott tartani a szerelme mellett és 100%-osan hűséges bírt maradni. Rengeteg főhősnő példát vehetne róla! :P
Cara szülei nem nagyon szerepeltek, de az anyjára kissé megharagudtam, amikor a nagy, „üres fészek szindrómája” közepette ilyen hamar beszerzett egy kutyát. Nem volt szép húzás Cara-val szemben, nem hiába érezte magát rosszul, amiért az anyja ennyire rövid idő alatt szervált helyett egy „pótlékot”. :( Troy nem egy IQ bajnok, ez többször is megmutatkozott,
Larrish végezhetne egy kutatást abba az irányba is, hogy ő hogyan sikeredett ilyen sötétre, amikor a húga meg ennyire okos… xDde kiállt a testvére mellett és támaszt nyújtott neki, ameddig tudott. :)
Elle-t, Aelyx testvérét egészen megszerettem, még a földi ismerőseihez mérten is nagyon rendes volt Cara-hoz végig, annak ellenére, hogy neki konkrétan senkije se volt a lány és nem is ismerte még, amikor legelőször a pártfogása alá vette. :)
Vero-val, a párnák rémével kapcsolatban eleinte vegyes érzéseim voltak, valamennyire még utáltam is időnként az állatot, Cara-val együtt. Idegen volt számára a főszereplő csaj és a fajtájában megvan az a bizonyos „falka hierarchia”, de akkor is idegesített ez a tömény ellenszenv amiben Cara-t részesítette. Miután végre befogadta a csapatba, valamennyire megenyhültem azért az irányába… :D Jókat nevettem, amikor elkezdte hurcolászni a vörös lánynak a kis személyes „ajándékait”, mint ahogy azon is, amikor kapcsolatba hozták azokat az egyik gyilkossági kísérlettel, amit Cara-ra akartak verni… xD
Larrish professzort nagyon bírtam, a szadista tesi tanárt, Sátánt pedig egy részem gyűlölte, egy másik meg szerette. Végül az utóbbi kerekedett felül, de lényegesen könnyebb szívvel táplálnék az irányába szimpátiát, ha nem vezetett volna áramot a főhősnőbe… Tori, Cara legjobb barátnője alig szerepelt és ez így is volt jó, korábban és most sem csíptem a csajt. Olyan utálatosnak és erőltetettnek érzem az egész személyiségét. Adni akarja az „én vagyok a vagány meg a menő” imidzset, de hiába töri magát, csak bunkónak meg közönségesnek tűnik.
Jaxen-t és a testvérét nem sikerült megszeretnem, Cara-val hasonlóan végig éreztem, hogy valami nem stimmel velük, bár valami másra gondoltam magyarázatként… xD Jaxen-t még akár kedvelhettem is volna a történetben betöltött szerepe miatt, de egyelőre még nem érzékeltem az ehhez szükséges kisugárzást benne sajna.
Aelyx az Elválasztva alatt is rengetegszer meg tudott nevettetni, főleg akkor, amikor David-től kért szerelmi tanácsokat… xD Vagy, amikor Syrine-t szekírozta az újfajta érzelmei miatt… na azoknál a jeleneteknél fuldokoltam a röhögéstől. xD Egyedül azért voltam mérges rá, ahogy Cara erőfeszítéseihez viszonyult, de ezen kívül ebben a kötetben sem volt velem más bajom. Hozta azt a formát, amit az ember elvárhat tőle és szerencsére most már még kevesebbszer volt merev/zombiszerű, mint az első kötet végére. Ha lehet ilyet mondani egy földönkívülire… a lehetőségekhez mérten nagyon emberi lett a srác. Tetszett, hogy az ő oldaláról is érződött, mennyire hiányzik neki a párja és, hogy mennyire szerelmes Cara-ba.
Sajna sokszor tapasztalom azt, hogy a nagy imádat, csak a páros női tagjának az irányából van jelen.Ő is egy nagyon szerethető főszereplő, szerintem remekül összeillenek Cara-val, jól kiegészítik egymást. ^-^
David-et, Aelyx-ék testőrét hamar megkedveltem, jókat mosolyogtam, amikor tett valamilyen kísérletet Syrine figyelmének a felkeltésére vagy, amikor a szerelmi tanácsadásban ő volt az, aki Aelyx-hez fordult :D Sejtettem, hogy a titkos sztoriját illetően valami nem gyere be és igazam is lett… szemétség volt, amit művelt, de meg lehetett érteni. A végén pedig nagyon sajnáltam. :(
Syrine volt az a karakter, akivel kapcsolatban gyökeresen megváltozott az Elválasztva-nak köszönhetően a véleményem. Az első kötetben nem volt a szívem csücske a csaj, az a lejárató kampány meg, amit a regény végén indított a program ellen, azzal kiverte a biztosítékot. De amennyire ellenszenves volt az első részben, annyira megszerettem most. Sőt, a kedvenc szereplőim közé is bekerült, egyre jobban emlékeztetett a mentalitása a Rossz csillagzat Teri-jére
aki mellesleg a sorozatban a kedvenc karakterem:D Ha a büszkesége sokáig nem is engedte, hogy elnézést kérjen Aelyx-től a viselkedése miatt, igyekezett mindent megtenni az engesztelés érdekében. Tetszett, ahogy David és közötte alakultak a dolgok, ráfért már ez a kis boldogság és igazán nevetséges volt az, az út, amin keresztül kellett haladniuk ahhoz, hogy révbe érjenek xD Imádtam őket együtt minden közös pillanatukban *—* Ennek az újonnan jött szimpátiának viszont volt árnyoldala is, ugyanis így még jobban sajnáltam a regény vége felé, szerencsétlent :(( Ez annyira nem járta… olyan szép kilátásaik voltak a jövőre az új párjával…. Syrine volt az szerintem, aki a részek alatt folyamatosan kapta szerelemügyileg a kőkemény pofonokat az élettől, annyira járt volna neki valami olyan, ami Cara és Aelyx között van…. :(
Ez a kötet is tartotta az első rész színvonalát, minden tekintetben visszaköszöntek azok az elemek, amiknek köszönhetően anno megszerettem az Elidegenítve-t. Nemrég vettem csak észre amúgy, hogy mindkét részt rendelés útján szereztem be és, hogy pont ugyanannyi idő alatt is olvastam ki őket… :D Micsoda véletlenek! Jó is, hogy jelenik meg a 3. rész, mert mindenképpen minél hamarabb kézbe akarom venni annak ellenére is, hogy nem volt gyilkos függővég.
Majd, ha a könyvesboltban a kötet „premierekor” láttok fekete acélbetétes bakancsban és Bullet for My Valentine-os pólóban egy őrültet, aki ráveti magát az első példányra, az én leszek xD.
Borító: 5/5- Gyönyörű *--* Visszaköszön az első kötet alapkompozíciója és a színvilág is nagyon bejövős. Elsőre nem tetszett annyira a modellek pozíciója, Aelyx-et túl merevnek találtam, de miután fejjel lefelé fordítottam a könyvet már okés volt.
Amúgy csak szerintem hasonlít a srác Dicaprio-ra? ':D
Történet: 5/5
Kedvenc karakterek: Cara, Aelyx, Syrine, David, Larrish, Sátán
Legutáltabb karakterek: az Út legtöbb tagja, Jaxen-nel és a húgával az élen, Tori
Kedvenc részek: amikor Cara blogolt, amikor David és Syrine egymásra találtak, amikor Aelyx ugratta Syrine-t, amikor Cara és Larrish eszmecserét tartottak, amikor a l'eihr kisgyerekek minden áron be akarták magyarázni Cara-nak, hogy ilyen külsővel csak beteg lehet, amikor Vero megkezdte az „ajándékai” osztogatását, a szánalmas kis próbálkozások Troy részéről, hogy elbűvölje Elle-t.
Mélypontok: a Syrine-t érintő végkimenetel, a l'eihr-ek begyepesedett nézőpontjai, a sokkterápiás futóedzés, Vero és az idegenek gonoszkodása
Szerelmi szál: Mivel minimális időt töltöttek egy légtérben,fura is lenne, ha nagyon korhatárosra sikeredett volna a könyv…. xD A főhősök között most is megvolt a kellő szikra, de minden a YA keretei között maradt :)
A kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

2016. november 5., szombat

Book Tag: Harry Potter (Book Tag #10)

Üdv, muglik és varázslók! :D Nemrég fejeztem be a HP és a Titkok kamrája újra olvasását, ezért most egy Harry Potter Book Tag-gel jelentkezek, amit a Lulma könyves blogja megnevezésű blogon találtam. A posztból többek között kiderül, hogy ki a kedvenc Roxfortos tanárom és, hogy melyik szereplőket hoznám vissza az életbe, ha tehetném.
 
created by HunHowrse Layout Generator on 2016-11-05 00:29:57
1.) Kedvenc könyv?
Régebben a Harry Potter és a Tűz serlege volt a fő kedvencem. De azóta a hetedik kötet is feltornázta magát az élre, a negyediket jó ideje nem olvastam újra, így lehet, hogy már nem is múlná felül azt. Szóval per pillanat a Harry Potter és a Halál ereklyéi a favorit.
2.) Legkevésbé kedvenc könyv?
Azok közül, amiket olvastam, egyikre sem mondanám, hogy nem tetszett. Talán a második kötetet érzem egy hangyányit gyengébbnek a negyedikhez, a hatodikhoz és az utolsóhoz képest.
3.) Kedvenc film?
A Halál ereklyéi második felvonása.
4.) Legkevésbé kedvenc film?
A Halál ereklyéi első felvonása. Az első nézés után megbarátkoztam már vele, de még mindig nem ér fel nálam a többihez.
5.) Kedvenc idézet?

Ó, ez könnyű lesz *--* Az említett idézetet a könyvben és a filmben egyaránt bálványozom, szerintem az egyik legemlékezetesebb jelenet az, aminél elhangzik.
'- Lily...after all these time?
- Always.'
6.) Kedvenc Weasley?
Bill és az ikrek.
7.) Kedvenc női karakter?
Luna Lovegood, mint ahogy az a fejlécképből is sejthető :D A többi szereplő mindig tiszta különcnek meg hülyének állítja be, de szerintem egy nagyon okos és csupa szív lány, aki emellett hatalmas egyéniség is! ^^ A másik nagy kedvencem még Minerva McGalagony :) Őt is hasonló okokból kedvelem, mint Luna-t, van egyedi stílusa, szintén vág az esze és határozott, temperamentumos nő. De persze Hermione-t is nagyon szeretem :D
8.) Kedvenc gonosztevő?
Bellatrix Lestrange. Rajta kívül talán egy negatív karaktert sem szerettem meg, Voldemort nekem nem elég gonosz, Draco meg idétlen és beszari... Bella-t éreztem a legkevésbé egysíkúnak a gonoszok közül.
9.) Kedvenc férfi karakter?
Perselus Piton *--*
Annyira kiemelkedik a tömegből minden tekintetben és szerencsétlennel elég kutyául bánt az élet. .:( Nagyon nem ezt érdemelte és változatlanul utálom Harry szüleit a bánásmódért, amiben részesítették. :P Lily-nek a helyében máshogy döntöttem volna.
10.) Kedvenc tanárod/professzorod?
McGalagony, Hagrid és Piton.
11.) A) megmosni Piton haját vagy B) eltölteni egy napot Lockhart hencegését hallgatva?
Húha... nehéz ügy... Mint írtam, nagyon szeretem Perselus-t, de azért a személyi fodrászának nem csapnék fel vigyorogva... Maradok a B verziónál, Lockhart-ot még ki tudom ütni egy jobb horoggal, ha kezd az agyamra menni.... xD Az végül is nincs a feltételek között, hogy nem lehet erőszakot alkalmazni rajta...':D
12.) A) egy lelkes Bellatrix-szal vagy B) egy dühös Mollyval párbajoznál?
Ez szintén nehéz ügy. Molly félelmetes ellenfél, ez már bebizonyosodott, de Bellatrix-ot meg kedvelem. Így őt azért nem akarnám bántani... Bevállalós leszek, kiállok a dühös Molly Weasley ellen. Ha megoldható, akkor hamvasztást szeretnék és az olvasóimtól elfogadnék egy-egy szál fekete rózsát a síromra, mert biztos nem lesz jó vége rám nézve a párbajnak...
13.)  A) a Roxfort Expresszel vagy B) repülő autóval utaznál el a Roxfortba?
Egy alacsony lábú széken állva is tériszonyom van, szóval maradok a Roxfort Expressnél. Meg azon ott van a büfés boszorkány is a kis zsúrkocsijával... :D
14.) A) megcsókolni Voldemortot vagy B) Umbridge-ot pezsgőfürdőben részesíteni ?
Na, már kezdtem örülni, hogy a rázós választásokon túlestem... Nos, sok helyen olvastam már a legnagyobb meglepetésemre, hogy Voldemort mekkora nőbálvánnyá nőtte ki magát... de nekem.. nem a zsánerem. Még talán, ha lenne orra... Marad a pezsgőfürdő Umbridge-val, a kádba bele is lehet fojtani a hisztis varangypofát... xD
15.) A) Hippogriffen lovagolni vagy B) Tűzvillámon repülni ?
Egy ponttal feljebb újfent megemlítettem a tériszonyomat... A repülés egyetlen formája sem vonz, de Csikócsőrre még jobban rábíznám magam, mint egy seprűre.
16. Van olyan karakter, aki iránt máshogy éreztél a filmekben?
Igen, Ron. A filmekben jókat nevettem a beszólásain meg a hülyeségein, de a könyvekben inkább éreztem a karakterét butának, mint viccesnek. Továbbá Harry-t is jobban csíptem a filmekben.
17.) Van olyan film, ami szerinted jobb volt, mint a könyv?
A filmeket is a könyveket is ugyanannyira szeretem, tehát nem.
18.) Richard Harris vagy Michael Gambon jobb Dumbledore?
Richard-nak sajna nem volt ideje annyira kibontakozni... de még így is jobban kedveltem a Michael-féle Dumbledore-t.
19.) Melyik az a dolog (személy vagy esemény), ami nem volt benne a filmben, de te hiányoltad?
Egyrészt Piton emlékeiből viseltem volna el többet a Halál Ereklyéiben... :D Tudom, hogy azok csak töltelékanyagok voltak, de akkor is... Valahogy a gyerekkori énje egy kicsit emlékeztetett Varen Nethers-re a Nevermore-ból...xD. A Félvér Hercegből is az emlékeket hiányoltam, a Voldemort-tól és a Gomold családot meglátogató hapsitól származókat. A Titkok Kamrájába pedig mehetett volna több hülyeség Lockhart-tól, a leggázabb beköpései pont lemaradtak. :/ Pl. amikor elkapta Harry-t azzal, hogy "sztároltatja magát".
20.) Ha átalakíthatnád valamelyik filmet, melyik lenne az?
A Halál ereklyéi egybe piszkálnék bele erőteljesebben. Nem tudom pontosan megmondani, hogy mivel volt a fő problémám benne, de valahogy az egész nem jött be. Illetve a Félvér herceghez is hozzácsapnám a visszaemlékezéseket.
21.) Az érzéseid szerint, melyik az a ház, amelyikbe te is tartozhatnál?
A Hollóhát. :) Ahogy olvastam a házakkal kapcsolatos infókat, rögtön a Hollóhát lett a legszimpatikusabb a számomra. Olvastam interjúkat is és az egyikben említette Rowling, hogy neki a Griffendél a kedvence és, hogy az összes tulajdonság közül a bátorságot tartja a legtöbbre. Nem mondom, hogy nem jó, ha az is van... de Perselus-hoz hasonlóan én is többre értékelem az észt a bátorságnál meg az erőnél.
22.) Melyik házba soroltak be Pottermore-on?
Nos, a blog jobb sávjában lévő kép a bizonyítéka, hogy nem hiába a Hollóháthoz húzott a legjobban a szívem, a kérdéssor alapján is ott kötöttem ki :D Tehát tökéletesen elégedett vagyok a végeredménnyel. ^^ Azt tudom, hogy a kitöltés megkezdése előtt annak szurkoltam, hogy ne a Griffendélbe vagy a Hugrabugba kerüljek.
23.) Melyik tantárgy lenne a kedvenced?
Az átváltoztatástan. :)) Persze a választásomnak semmi köze ahhoz, hogy McGalagony tartja az órát... Mindig is az tetszett a legjobban, milyen buli lenne már, ha akármit könyvvé vagy rockbandás pólóvá tudnék változtatni? :D
24.) Szerinted melyik a leghasznosabb varázsige, amit érdemes megtanulni?
Most, ha nagyon előbújna belőlem az a bizonyos kisördög, akkor a Sectumsempra-t mondanám... Mert lássuk be, hogy azért hasznos tud lenni... xD De kevésbé súlyos sérülést okozó varázsigét nézve az Expecto patronumés a lebegtetőbűbáj lenne az, amire leteszem a voksom. Illetve az a varázsige, amivel Piton meggyógyította Draco-t, miután Harry kipróbálta rajta a Sectumsempra-t.
25.) Melyik az a karakter, akivel azonnal összebarátkoznál?
A diákok közül Luna és Hermione. A tanárok közül meg szerintem jól kijönnék McGalagonnyal :D
26.) Ha a tulajdonodban lehetne a Halál ereklyéi közül egy, melyiket választanád?
A "helyes" válasz a köpeny, de én a pálca mellett döntök. Nem lennék olyan hülye, hogy mások előtt használjam, arra lenne egy "nyilvános pálcám". A bodzapálcával meg otthon rögtön a szobámba tudnám varázsolni a frissen megjelent könyveket meg talán néhány könyvszereplőt is életre keltenék pár napra... :D
27.) Van olyan dolog, amit megváltoztatnál a könyvekben?
A legszívesebben azt változtatnám meg, ahogy Perselus és Lily ügye záródott...de akkor nem lenne Harry és a könyvek sem... :s Így ezt az opciót kénytelen vagyok elvetni, ha a könyveket meg szeretném hagyni... xD Szóval először is, Harry-t egy önmaga  kevésbé idegesítő kiadásává alakítanám, kevesebb hisztériázást vinnék bele a történetbe a részéről.
Ami meg a legfontosabb: törölném a Házkupáért való versengést. Értem én, hogy ezzel az a cél, hogy a házakon belül még nagyobb legyen az összetartás, de ezzel párhuzamosan növelik a házak közötti ellentétet. A legnagyobb küzdőszellem a Mardekár és a Griffendél diákjaiban van és ellenfélként is tekintenek egymásra. A tanárok ezzel csak annyit érnek el szerintem, hogy mélyítik az egyes házak közötti hasadékot, mert alapból versenyheztet teremtenek. Ezek után meg senki se csodálkozzon, ha a Mardekárosok utálják a Griffendéleseket és fordítva :P
28.) Kedvenc Tekergő?
Az egész gárdát elítélem, mert ők voltak a "nagymenők", az a klikk, akik folyton gyalázták Piton-t iskolás korában. :/ Még Lupin-t bírom közülük a legjobban.
29.) Ha visszahozhatnál egy szereplőt az életbe, ki lenne az?
Perselus.
30. ) Halál ereklyéi vagy Horcruxok?
A Halál ereklyéi. Bevallom őszintén, a Horcruxok már csak azért sem vonzanak, mert nem akarom bekockáztatni, hogy elveszítsem az orromat... xD Igen, én is azok közé tartozom, akik örömmel élcelődnek Voldemort apró fogyatékossága felett.

Ennyi lett volna a tag :D Nem hívok ki senkit, mivel rengeteg a HP rajongó ismerősöm a molyon, így akiket kihívnék, már biztosan kitöltötték korábban. Hogyha nektek megtetszett, akkor persze vigyétek nyugodtan, de a forrást,ahol a kérdéseket láttátok, azaz a Goodbye Agony-t, jelöljétek a tag elején/végén.
A  kódolása a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

2016. november 1., kedd

Gail Carriger: Soulless- Lélektelen (Napernyő Protektorátus 1)

Helló! ':) A hónap első bejegyzését a Soulless-ről hoztam, amiben Alexia Tarabotti, lélektelen lány kalandjait kísérhetjük figyelemmel, aki akarva/akaratlanul mindig valami kalamajkába keveredik. Ha valaki olyan agyalágyult családba születik, mint Miss. Tarabotti, a boldoguláshoz szüksége van éles észjárásra és....nos...egy napernyőre. Főhősünknek szerencsére mindkét feltétel adott.

Fülszöveg:

Alexia ​​Tarabotti több okból sem élhet komolyabb társasági életet.
Elsősorban azért, mert nincs lelke.
Másodsorban azért, mert vénkisasszony, apja pedig talján, ráadásul már meg is halt. Harmadiknak feltétlenül meg kell említenünk a vámpírt, aki az illemszabályokat semmibe véve, bárdolatlan módon lerohanja őt.
De hogyan tovább? Alexia kilátásai nem túl rózsásak, mivel véletlenül megöli támadóját, majd rögtön színre lép a szörnyű Lord Maccon (a nagyhangú, lompos öltözetű, de jóvágású farkasember), hogy Viktória királynő nevében fényt derítsen a haláleset körülményeire.
Míg bizonyos vámpírok váratlanul felbukkannak, mások ugyanilyen váratlanul tűnnek el, és közben mindenki Alexiára mutogat. Vajon ki tudja nyomozni, mi zajlik London legfelsőbb köreiben? Hasznosnak bizonyul-e lélektelen mivolta, amely semlegesíti a természetfeletti erőket, vagy csak felbosszantja ezek gazdáit?
És a legfőbb kérdés: ki az igazi ellenség, és van-e nála melasztorta?

created by HunHowrse Layout Generator on 2016-10-30 23:42:20
Hosszú heteken keresztül köröztem ezt a regényt, mire sikerült megtalálnom a könyvesboltban azt az egy példányt, ami végül az enyém lett.
Amint megláttam, rögtön landolt is a kosaramban, nehogy magához szólítsa valaki, ameddig körbenézek…:DKellett egy kis idő, mire sikerült belerázódnom a Soulless írásstílusába, de most éreztem először igazán, hogy egy adott történet valóban a viktoriánus korban játszódik, amihez pont ez az írásmód járult hozzá. A könyv csak megerősítette bennem, hogy miért is szeretem a steampunk műfajt, kellő arányban voltak benne régies elemek és a mechanikus szerkezetekben megnyilvánuló modernitás. Ehhez pedig már csak hab volt a tortán a nagyon is részletes társadalomfelépítéssel rendelkező, természetfeletti szál. Alexia „fajtáját” nagyon egyedi ötletnek találom, még sosem olvastam hasonlóról se, az alakváltó lényeket meg alapjáraton nagyon szeretem, szóval örültem a vérfarkasok nagyobb szerepének is. A nyomozás érdekesre sikeredett, bár már a viaszképű fickó első felbukkanásakor tudtam, hogy mi lesz vele és még pár mellékszereplővel kapcsolatban a végkimenetel.
Ahogy olvastam mások értékeléseit, a többség nem szereti, ha ki tudja találni a fő fordulatot, de én örülni szoktam neki. :D Ha nem egy teljesen leegyszerűsített, égbekiáltóan kézenfekvő dologról van szó.A kísérletezős rész nem volt részletesen vagy durván leírva, de azért elég erőteljes rossz érzés lett a gyomromban, ameddig azokat a olvastam. :/ Az emberek sokszor tényleg nagyobb szörnyetegek, mint a mitikus lények.
Alapból kiveri nálam a biztosítékot ez a téma, ezért sem nagyon folytattam eddig az AHS Asylum-ját.A hátsó borító alsó sarkán lévő ajánlásban az áll, hogy „kacagtató”, mégsem nevettem annyiszor fel hangosan, mint az előzőleg olvasott könyvemnél, a Play-nél. Persze a Play hülyeségfaktorát művészet is lenne fokozni…
komolyan, az a regény érdemelne egy dilidíjat… xDNem azt mondom, hogy nem humoros,a regény, mert az. Csak máshogy mint általában, itt a viccesség sok helyzet abszurdságából, illetve a bizonyos szituációk szürreális lereagálásából adódik. Gondolok itt például arra, amilyen tudományosan elemző módon állt Alexia a testi reakciókra, amiket Lord Maccon produkált a jelenlétében.Örömmel olvastam a könyv végén található extrákat, amiben az írónő arról mesélt, honnan is jött a Lélektelen ötlete. ^-^
A regény hősnőjével, Alexia Tarabotti-val őszinte meglepetés ért, méghozzá a lehető legkellemesebb fajtából. *--* Sok helyen olvastam, hogy mennyire belevaló stb, de jó párszor megesett már, hogy a talpraesettnek megítélt főszereplők nálam csak a viszonylag életképes kategóriában indultak jó eséllyel. Ami azt illeti, a korszakot is figyelembe véve, amiben a Soulless játszódik, attól féltem, hogy egy Tessa Gray-hez hasonló, ostoba tyúkot fogok kapni, aki csak abban kiemelkedő, hogy mekkora mértékben hiszi mindenkinél különbnek, erényesebbnek és okosabbnak magát. De itt nem ez az eset állt fenn, Alexia valóban egy igazi temperamentumos, rendkívül értelmes és intelligens csaj, akinek rendesen felvágták a nyelvét és két másodperc alatt úgy helyre rakja az éles megjegyzéseivel a körülötte lévők hülyéket, hogy azok csak pislognak. A temperamentuma nem csak a szóbeli küzdelemben mutatkozik meg, vész esetén nem malmozik rajta egy hetet, hogy „na most mi legyen” és jut végül arra, „megvárom, hogy valaki megmentsen”, hanem megragadja a napernyőjét
vagy szervál magának valamit, amit fegyverként használhatés emberesen aprítani kezdi a népet. Épp ezekért bírtam nagyon, jót vigyorogtam, amikor beköpött valami olyasmit, hogy …emberek gondolkoznak, ráadásul az agyukkal, pont a szomszédban! Ez igazán tragikomikus! ':D Ez a másik dolog, amit nagyon szerettem benne, hogy nem tolerálja a testvéreinek meg az anyjának az agykapacitásbeli nyilvánvaló hiányosságait, hanem rávilágít a sajátos módján, „durr bele, vágjuk oda a közepébe keményen”, ha hülyén viselkedtek. A gyakorlatiassága is tetszett, bár az elején említett szituációkban nem tudtam azért megállni nevetés nélkül ennek a gyakorlatiassággal vegyes kíváncsiságnak a végeredményét. xD Két dolog volt, amit nem tudtam nagyon hová tenni vele kapcsolatban, az egyik, hogy sokszor szintén nagyon abszurd felállásokban kezdett el azon keseregni, hogy milyen a haja vagy a ruhája. Az írónő nem tudom, hogy ezzel azt akarta éreztetni, hogy azért Alexia is egy 19. századi úri hölgy belül vagy a szürreális humor részének gondolta… De szerintem azért ez picit illúzióromboló volt. A másik negatívum az önbizalomhiánya a külső és belső értékeivel szemben, amiről persze nem ő tehet, hanem az idióta családja, akik belenevelték, hogy milyen nagy ronda orra van, mekkora szégyen, hogy 26 éves fejjel még nincs férje meg, hogy szintén milyen rémes, hogy félig olasz, így sötétebb bőrű. -.- Ezeket leszámítva, amiből ismét kiemelnem, egyről nem is ő tehet, nagyon megkedveltem és természetesen landolt a kedvenc főhősnőim között, mert a maga korszakában ő is számít olyan badass csajnak, mint Deznee Cross a jelenben <3.
A drágalátos családjában viszont mindenkit minden egyes megszólalásuk után felképeltem volna, kíméletlenül. Borzalmas emberek, már ha az ilyeneket emberként lehet kezelni. Evylin és Felicity, Alexia féltestvérei, két buta, elkényeztetett p*csa, akik jó módjukban nem tudnak mit kezdeni magukkal.
A kedves mostohapapa egy pipogya paprikajancsi, a „drága anyuci” meg mindenkin túl tesz.
Milyen utolsó, szemét dög szekírozza folyton a lányát azzal, hogy az olasz származása miatt milyenek a vonásai meg, hogy milyen sötét a bőre, amikor ő feküdt össze és csinált gyereket egy olasszal?! >.< Ha erről a küllembeli kellemetlenségről
ami szerintem marhaságtehet valaki, akkor az nem Alexia, hanem ő. Inkább gondolkozott volna akkor, mielőtt cselekedett…de ahhoz kéne egy működő agy, ami neki nincsen. Továbbá semmiképpen sem vetemednék arra, hogy anyának nevezzek egy nőt, aki kétszer is lelotyózza, majd fel is pofozza a saját lányát. >.< Megérdemelte volna, hogy Lord Maccon ott helyben letépje a fejét, amint kimondta a sértés első szótagját. Ráadásul ő beszél, amikor vénségére olyan kivágású ruhákban flangál, amiket egy jóérzésű, Evylin korú lány sem venne magára??? Nevetséges… "-.-
Ivy-t, Alexia barátnőjét nem szerettem. Nekem ő is túl buta, nyafogós, naiv és jellegtelen volt.
Szerencsére voltak annyira egyéniség nélküli, kétdimenziós életformák
nem az írónő tudáshiánya miatt, hogy valamennyire közönyösen tudtam kezelni őket.
Floote-t a család inasát viszont nagyon bírtam :D Igaz, hogy nem nagyon beszélt, de akkor is már a jelenlétével egy akkora figura volt… Ahogy méltóságos komolysággal segített Alexia akcióiban. A legmélyebb benyomást, akkor tette rám, amikor a regény végén bejelentette, hogy ahova Tarabotti kisasszony megy, oda ő is, tehát felmondott. Így is minden tiszteletem az övé, hogy eddig is bírta ebben a bolondok házában ép ésszel… xD
Lord Akeldama
a könyv feléig nem voltam benne biztos, hogy jól le tudom majd írni az értékelésemben a nevét xDvolt számomra a legmegosztóbb karakter, mert hiába volt pozitív szereplő, mégis, sokáig nem szerettem. A harsány stílusának a leírásain jókat mosolyogtam, azzal nem volt bajom. De természetileg pont azt az ember, akarom mondani vámpírtípust testesíti meg, amit egyszerűen nem bírok. Utálom, hogyha valaki hatalmas felvezetésekkel beszél, amikben el is vész és szintén utálom, hogyha valaki agyonbecézi a szavakat,
a manapság használatos „öngyi”, „puszcsi”, és társai szavaktól elborítja az agyamat a vörös köd >.<illetve ha nyálasan beszél. És Lord Akeldama a szereplése 99%-ában pontosan ezeket tette, de megállás nélkül. Nem állítom, hogy nem volt jópofa, de… nyugodtan meg lehet érte kövezni, nagyrészt idegesített. Amikor viszont bebizonyította, hogy tud komoly is lenni és, hogy az ő fejében sem csak illatosított zsebkendők vannak, kezdett változni róla a véleményem. Ezt követően pedig nagyon sajnáltam, hogy a könyv szervesebb részében nem volt ilyen. :/
Woosley-falka alfáját, Lord Conall Maccon-t, a főhősnőhöz hasonlóan nagyon megkedveltem, bár Alexia-t egy fokkal jobban szeretem. :) Tetszett benne, hogy a szíve hölgyéhez hasonlóan, ő sem annyira illik bele a korszaka által elfogadott társadalmi 2x2-es kis kockába. Ha mérges volt, akkor igenis káromkodott, nem szöszmötölt idióta formaságokkal, ha nem volt mindenképpen szükséges, a beszólásai is tetszettek. A tájszólása pedig… xD Na azon jót nevettem, amikor a különösen felpaprikázott hangulatában előjött a skótos kiejtés, tényleg imádni való volt… xD De, ami a legjobban megfogott benne, hogy neki igenis volt értékrendje! Ő felérte ésszel, hogy Alexia mind belsőleg, mind külsőleg
egyébként a karakteres arcvonásaival, a sötétebb bőrével és a teltebb alakjával szerintem is sokkal szebb volt, mint a kis fakó, semmilyen lány, akit mások gyönyörűnek tituláltak a könyvbenegy mennyire különleges és értékes egyén. Ő nem szőrözött azon sem, hogy Alexia a 26 életévével egy mennyire
vénséges öregasszony, aki már úgyse kell senkinek. Igaza volt benne, hogy hozzá korban jobban illik Alexia amúgy is, mint azok a kis tizennégy éves csajok, akiket mindenhol rátukmáltak. Ami azt bizonyítja, hogy ő olyan szempontból is kiemelkedett a többi férfi közül, hogy nem volt ilyen szempontból sem elborult.
Mert, aki szerint normális, hogy tizenvalahány éves lányokat olyanokhoz adjanak, akik az apjuk, betegebb esetben a nagyapjuk lehet, az egyértelműen elborult. Akkoriban az volt a szokás, megértem,de akkor is a fene vigye el a kislányokra ácsingózó, sok vén kéjencet xDA kedvencem a megmozdulásai közül az volt, amikor jól leosztotta Alexia fergeteges famíliáját, hogy merre hány méter. :D Rájuk fért már egy olyan eligazítás, mert nagyon el voltak tévelyedve. Mint férfikarakterbe nem sikerült beleszerelmesednem, nem váltott ki belőlem túl nagy rajongást, de
ezt a hatást senki sem érte el azóta, hogy megismertem Rule Archer-t :3de azért csíptem. ^-^ Mint, ahogy a párosukat is Alexia-val, mindketten „alfák”, erős személyiségek, kiegyenlítettek közöttük az erőviszonyuk, egyikük sem húzza vissza a másikat. *--* Az első csókjukat egy kissé korainak gondoltam elsőre, de amikor kiderült, hogy már évek óta kerülgetik egymást, átértékelődött a véleményem.
Lyall professzor hamar a szívembe lopta magát a fergeteges problémamegoldó készségével együtt, amit az esküvőn remekül kamatoztatott. xD Jót mosolyogtam, amikor „helyreállította a világ rendjét” és Ivy-t összeismertette egy hasonlóan mély szellemi szinten lévő talpassal. Remek a párosítási érzéke, amit az is csak igazol, hogy mindkét fél képén ugyanolyan „értelmes” kifejezés jelent meg a nagy találkozáskor… xD Túllépve Ivy-n és a jövendőbeli szerelmén… Lyall tényleg egy tökéletes béta volt. Szépen hidat képezett az emberek között és jól kezelte Lord Maccon etikettbeli kihágásait.
Mr. MacDougall bár vitathatatlanul okos volt, de erősen málé is, így az utóbbi levitt az előbbinek a pozitív erejéből. Ez a fickó tényleg egy pipogya mamusz volt,
a papucs az túl erős akaratról árulkodnaakit, ha beraknak egy sarokba, ott is marad és magától még levegőt se tud venni. Reméltem, hogy legalább a végére megembereli magát és segít, hogy legyen valami haszna is… de nem hazudtolta meg önmagát. Jót vigyorogtam, amikor az írónő az epilógusban azt ecsetelte, hogy milyen sorsa lett végül… xD
Az összes többi kötet landolt a kívánságlistámon, a Soulless pedig a kedvenceim között, tehát röviden IMÁDTAM . ^^
Borító: 5/4- Fáj, hogy ennyire le kell pontoznom… de muszáj. Meg kell, hogy mondjam, a betűknek ezt a fajta domborítását egyenesen imádom! ^^ Össze-vissza taperoltam olvasás közben a címet, nagyon tetszett xD Az összkép is passzol a sztorihoz és az Alexia-t jelképező nőn lévő szín is illik a háttérhez… de csakúgy, mint a Play-nél, itt sem vagyok kibékülve a borítómodell testhelyzetével. :/ Először azt hittem, hogy Alexia-nak lesz valamilyen gerincbaja és azért áll ilyen furcsa pozitúrában a hölgyemény… de nem említettek ilyet a regényben, így csak egy óriási negatívumként tudom értelmezni.
Illetve ez már nem konkrétan a borítóhoz tartozik, de jobban örültem volna, ha a hátlapon is folytatódik a város látképe a csupa rózsaszín megoldás helyett… Bruce Willis „Nem hiába, öreg ember, nem gyorsvonat” beköpését átköltve; „Nem hiába, gót-rocker, nem hercegnő” :P
Történet: 5/5
Kedvenc karakterek: Alexia, Lord Maccon, Floote, Lyall professzor, Biffy
Legutáltabb karakterek: Alexia anyja, Felicity, Evylin, Ivy, Mr. Siemens
remélem, jól írtam a nevét
Kedvenc részek: Amikor Alexia tudományosan próbálta elemezni az intim pillanatokban végbement változást Lord Maccon-ön, amikor Alexia a napernyőjével harcolt, amikor Lord Maccon kiosztotta Alexia családját, amikor Angelique és Biffy összeveszett Alexia hajának a megcsinálásán, Lord Akeldama vámpírjainak a felbukkanása, az ahogy Lord Maccon „szabadságra küldte” a falkáját, MacDougall későbbi sorsa, Alexia és Lord Maccon vitái, az angol királynő belépőjével kapcsolatos párbeszéd
Mélypontok: az a mérhetetlen sötétség és rosszindulat, ami a főhősnő családjába szorult, a kísérletek, Lord Akeldama beszédstílusa, Ivy hisztériázása meg színpadias megmozdulásai, Alexia hibás önképe
Szerelmi szál: Nos… ennek a megítélésével bajban vagyok… Vannak olyan jelenetek, amik más esetben „forrónak” mondhatóak és részletesek is/éles célzásúak, de mégis nevetségesebben, mintsem erotikusan vannak megjelenítve… xD Szóval szerintem ilyen szempontból még döcögősen beleillik a YA-s korhatárba is.
A kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01