2016. szeptember 30., péntek

Kihívás: 12 napos blogger kihívás- A jelenlegi 3 kedvenc dalom


Sziasztok! A 12 napos blogger kihívás keretében elérkezett a "nagy nap", meghoztam a blogolás történelmének legtartalmasabb és legmélyebb tartalommal rendelkező bejegyzését. Javaslom, hogy jól osszátok be a sorokat és egyszerre ne olvassatok túl sokat, nehogy túlterheljétek a szemeiteket és kötőhártyagyulladás legyen a vége... xD

 
created by HunHowrse Layout Generator on 2016-08-31 23:17:59
7. Nap



Per pillanat a három kedvenc számom:
1. Bullet For My Valentine- Her Voice Resides
2. Avenged Sevenfold- Beast And The Harlot
3. Skillet- Circus For A Psycho

Sajna azt egyelőre nem tudom, hogy lehet videót beilleszteni a posztba, de a címekre kattintva meg tudjátok hallgatni a számokat, ha valamelyik érdekel titeket. Az első egy metál szám, a másik kettő pedig hard rock.
A bemutató kódolása a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

2016. szeptember 29., csütörtök

Kihívás: 12 napos blogger kihívás- Dolgok, amik halálra idegesítenek


Sziasztok! Mivel a terveim szerint december 31-ig csak a végére szeretnék érni ennek a kihívásnak, ismét elkezdem az ilyen posztok "tömeggyártását". Illetve valamikor a közeljövőben elkezdtem olvasni a legutóbb örökbe fogadott könyveimet :D Ma átrendeztem egy kicsit a könyvespolcomat és azzal elment az idő, így ezen a napon már biztos nem, de talán holnap már belevágok a Bitten-be vagy a Black Ice-ba. Visszatérve az alapra, ahogy a cím is mutatja, most felsorolok pár dolgot, ami idegesít/kihoz a sodromból.

created by HunHowrse Layout Generator on 2016-08-31 23:17:59
6. Nap



Jelenleg a Bullet For My Valentine : The Poison című albumát hallgatom, ami 13 számból áll, ezért 13 dolgot is fogok felsorolni.
Szóval... amik halálra idegesítenek:
1.) Az előítéletesség.
Mindegy, hogy származás, nem, stílus vagy az alapján történik, hogy valaki milyen neműekhez vonzódik. Kiakasztónak tartom ezt a fajta viselkedést. Attól, hogy valaki szíriai, nő/férfi, meleg vagy punk, ugyanúgy lehet normális vagy hülye. Ez nem a fentebb felsoroltaktól függ. Szerintem nagy felszínességre vall ilyeneken fennakadni.
2.) A buta emberek, akik nagyon okosnak képzelik magukat.
Ide tartozik az, amikor pl. valakinek nagy a szája és hajtja ezerrel, hogy" igaza van" közben meg egy épkézláb, logikus indokot sem tud felhozni az ügy mellett csak dobálózik a nagy szavakkal meg azt mondja, hogy aki nem ért vele egyet, csak okoskodik. -.- Meg "legjobb védekezés a támadás" alapon hülyének veszik azt, aki értelmesebb náluk csak azért, mert kisebbrendűségi érzetet kelt bennük ezzel az adott személy.
3.) Hogyha felmerül egy hírességről, hogy bántalmazta a párját és mindenki az áldozatot hibáztatja csak azért, mert nem veszi be a gyomruk, hogy a kedvencük sem szent és sérthetetlen.
4.) Az előzőhöz kapcsolódik az, hogy a nagyon elvakult rajongást sem tudom átérezni vagy elfogadni. Imádom pl. a fentebb említett banda számait, de attól nem rózsaszín hályogon keresztül látom a Bullet tagjait vagy akármelyik más hírességet, hanem reálisan. Továbbá nekem az is egy érthetetlen/idegesítő dolog marad örökre az, amikor valaki azt mondja, hogy "szerelmes vagyok XY énekesbe/színészbe" vagy, hogy "feleségül akarom venni vagy hozzá akarok menni". Lehet, hogy én vagyok túl földhöz ragadt, de ahhoz, hogy olyan szintű érzelmek fűzzenek valakihez, nem ártana... nem is tudom...mondjuk hosszabb ideje személyesen ismernem? xD
5.) A hisztis emberek. Pl. A szultánában lévő fiatal Köszem-től és az őt alakító színésznőtől a falat kaparom kínomban.
6.) A "szürke egér" típusú főhősnők.
Mielőtt félreértés esne nem azzal van a bajom, ha valaki nem bombanőként van leírva, hanem azzal, ahogy átlagban az ilyen karakterek viselkednek. Hogy mérhetetlenül irigyek mindenkivel meg undokok azzal, aki szerintük jobban néz ki náluk. Attól, hogy ismeretlenből utálják az illetőt, az a személy nem lesz rondább és ők sem lesznek szebbek, tökéletesebbek. Nem lehet mindenki Cindy Crawford vagy Jennifer Lopez, mindenki olyan, amilyen. Azzal nincs előrébb senki, ha folyamatosan azon tépelődik, hogy "miért nem vagyok ilyen vékony/magas" vagy "miért nem ilyen szép, csillogó szőke hajam van?".
7.) A szerelmi háromszögek.
Az előző ponthoz hasonlóan az ilyen szituációkon is vagy felhúzom magam, vagy röhögök egy jót. Olyan nem létezik, hogy valaki két emberbe legyen egyszerre szerelmes, ráadásul ugyanolyan mértékben, hogy még választani se tudjon közülük... és végül ide-oda csapódjon a két srác/lány között, mint az órában az inga-.- Az ilyeneknél átlagban a háromszög közepén lévő csak azt hiszi, hogy szerelmes közben meg valami gyerekes rajongást vagy felszínes tetszést érez csak. Ha szeretsz valakit, akkor alapjáraton nem tudod szeretni a másikat, mert, ha szereted az elsőt, nem is tudtál volna beleszeretni a másodikba... Ráadásul még olyan szempontból is értelmetlennek tartom, hogy kiszámítható a végeredmény. Mindenki tudta az elején, hogy Bella úgy is Edward-ot, Luce Daniel-t és Katniss Peeta-t választja.
8.) Ha valaki egy kalap alá veszi az emo, a rocker, a gót és a punk stílust csak azért, mert nincs tisztában vele, hogy az egyes stílusirányzatokat mik jellemeznek külsőben és belsőben egyaránt. Szintén kiakasztónak tartom, ha ugyanebből az okból azonnal hippi-nek titulálják azt, aki szeret színesen öltözködni vagy kapásból rávágják a feketét viselőre a punk/rocker/emo/gót közül azt, ami épp az eszükbe jut.
9.) A szemtelen ízeltlábúak, avagy azok a legyek, szúnyogok és darazsak, akiket hiába hessegetsz, folyton a fejed körül köröznek.
10.) Ha a word és a többi program, akkor mondja be az unalmast, amikor végre lenne időm leülni és írni a regényeimet. ~.~
11.) Ha a könyveimhez nyúlnak.
Egyszerűen nagyon allergiás vagyok rá, ha piszkálják őket. Főleg, ha olyan teszi, aki nem is szereti/tiszteli őket eléggé és ahogy esik, úgy puffan alapon, zavartalanul behajlítja a fedőlapukat lapozás közben meg össze-vissza törögeti a gerincüket és nem normálisan fogja őket. Na, attól egyenesen tüzet okádok xD
12.) Ha megállnak mögöttem, miközben írok/olvasok és hangosan felolvassák, amit éppen bepötyögök a word-be/az első mondatot, amit meglátnak a regényben.
13.) Ha "túlbecézik" a szavakat. A "bocsika", "puszcsi", "telcsi" "frizu"  társaik típusú kifejezésektől idegbajt kapok. ">.<
A kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

2016. szeptember 28., szerda

A tetovált lány filmek: Összehasonlítás


Sziasztok! ^^ A Stieg Larson regénye alapján készült A tetovált lány c. film 2011-es feldolgozása már hosszabb ideje óriási kedvencem, nemrég pedig  sikerült megnéztem a 2 évvel korábbi, 2009-es verziót is. Most hoztam egy posztot, amiben összehasonlítom a két adaptációt :)


created by HunHowrse Layout Generator on 2016-09-25 17:42:51
Mivel a filmek alapját ugyanaz a regény adta, történetbeli eltérések szinte egyáltalán nincsenek, néhány párbeszéd  teljesen ugyanúgy is hangzik mindkét verzióban. Ezért az összehasonlításomban, inkább az apróságokra, a színészek alakításaira és a különféle részletek kivitelezésére helyezem a hangsúlyt. Na, de mielőtt ennyire előre szaladnék, felvázolom magát az alapsztorit. :)
Negyven évvel a történet kezdete előtt a gazdag és befolyásos, nagy hatalmú Vanger család összejövetelt tartott, amiről az egyik, akkor tizenhat éves rokonlány, Harriett eltűnt. Az idős milliárdos évtizedek eltelte után is meg van róla győződve, hogy az unokahúga nem szimplán felszívódott, hanem meggyilkolták. Ezért felfogadja az újságíró Mikael-t, hogy kezdjen nyomozni az ügyben. A két verzióban eltérő módon, de előbb-utóbb bekapcsolódik az említett nyomozásba a nehéz múlttal rendelkező, tehetséges komputerhacker, Lisbeth Salander. Igazából mindkét verzióban Lisbeth bekapcsolódásával kezd valami eredménye lenni a kutatásnak, ő találja meg a fontosabb nyomokat, Mikael a munka érdemi részében sokáig "inkább csak úgy van". Ahogy egyre mélyebbre ássák magukat az ügyben, előkerül egy zsidógyűlölő sorozatgyilkos, aki a Vanger család náci múltját figyelembe véve akárki lehet közülük. Talán ugyanaz ölte meg Harriett-et, mint a többi lányt? Az eltűnt lánnyal kapcsolatban esetleg valami olyan dolog az igazság, amire senki sem számított? Ahogy halad előre a történet egyre több plusz kérdés vetődik fel a nézőben, ami biztosítja az izgalmakat és végig fent tartja a feszültséget :) A maga bizarr, brutális, beteg módján zseniálisnak tartom az egészet és akármikor szívesen leülök megnézni a filmet.
Na, most, hogy az alap felvázolásra került, rátérnék a bejegyzés fő témájára: az összehasonlításra.
1. Lisbeth
Mivel ő a főszereplő, így vele kezdenék. A 2009-es verzióban Noomi Rapace kelti életre, a 2011-esben pedig Rooney Mara, aki az alakításáért Oscar-jelölést is kapott. A 2011-es feldolgozást már minimum 5x láttam, mire megnéztem a korábbit, így addigra úgymond megszoktam a Rooney- Lisbeth-et. De ettől függetlenül Noomi-hoz is nyitottan álltam és kíváncsian vártam, ő mit fog kihozni a karakterből. Pozitívumként fel tudom hozni kapásból Noomi-nak, hogy a szerepével járó szerelés, a piercing-ek, a vastag szemkihúzás, a fekete rúzs, amit mellesleg továbbra is irigylek, ha meglátom valakin egy filmben a bőrdzseki és a bakancs észvesztően jól áll neki. Nagyon dögös, vagány szóval, egy szóban a dolog látványi része első osztályú lett. És ezzel ki is merült, amit Noomi javára tudnék írni. Egyszerűen nála nem éreztem azt, miközben néztem a filmet, hogy ő lenne Lisbeth, csak egy szimpatikus stílusú huszonéves lány köszönt vissza a képernyőről. A magyar hangja kapásból elég illúzió romboló volt, de erről természetesen nem ő tehet. Kérdem én, aki készítette a szinkront, mégis mit gondolt? O.o Ez a hang egy ilyen mentalitású, belevaló csajhoz sehogy sem passzol... Amit a legjobban hiányoltam a kellő kisugárzás és maga a Lisbeth-es viselkedés. Amit a szereplőjének tenni kellett azt megtette, elmondta, de mégsem jött át az, hogy Lisbeth annyira zseni és vagány lenne, mint amilyennek be van állítva... :/ Rooney-nál már akkor lejött ez a hűvösebb, unottsággal vegyes intelligencia és talpraesettség, amikor csak ült az elején és konkrétan semmit se csinált. A nyomozás alatt pedig végig tartotta az "én ezt tudom már, lépjünk tovább, jöjjön már valami izgalmasabb, mert ez így már nekem nagyon lapos" feeling-et, a beszólások is pont a Lisbeth-es nyugodtság miatt lettek ütősek. A Rooney-féle Lisbeth-en a múltjával járó megviseltség is élesebben jött át, pedig a 2011-es verzióban közel sem foglalkoznak annyit a főhősnő múltjában, mint az eredetiben. Noomi mocoroghatott álmában meg vághatott oda villámgyorsan, ha a Mikael-t alakító kollégája ébresztette, akkor is egy szimpla lány maradt. Amivel kapcsolatban meg Noomi-nál a legnagyobb csalódás ért az, az volt, ahogy megleckéztette Lisbeth perverz, szadista gyámját. Annyira gyenguszra sikeredett az egész, hogy komolyan azt hittem, csak úgy ott hagyja és elsétál, magát a fő leckét kihagyva. Némiképp örültem, amikor végre előkerült a "segédeszköz", de még úgy is olyan...laza volt és döcögős. Nem érte el a kívánt hatást, legalábbis nálam. A másik verzióban viszont fergetegesre sikeredett, megállás nélkül vigyorogtam. Lisbeth kellően félelmetes volt és azon a mocskos disznón is érződött, hogy majd összecsinálja magát a félelemtől. :D A megfelelő hangulat létrehozásához a fényeknek is nagy szerepük volt, de erre majd később térek rá. Összefoglalva annyit tudnék mondani a két színésznő alakítására, hogy nálam ég és föld, illetve, hogy az "ég" kategóriába a Rooney-féle Lisbeth esik. Bármennyire is próbáltam megkedvelni a Noomi-félét, nálam  az, az igazi Lisbeth Salander, akit Rooney Mara alakít.
2. A többi szereplő
Itt szintén a 2011-es adaptáció győzött meg. A 2009-esnél a fő pszichopatát nem éreztem kellően pszichopatának, illetve hasonló, "nem eléggé olyan, mint amilyennek lennie kéne" típusú gondjaim akadtak. Pl. annál a fickónál, aki a 2009-esben alakította Lisbeth gyámját, ezerszer elvetemültebb lett a 3 évvel későbbi feldolgozásban lévő. Az első is elkövette mind azt a sok undorító és beteg tettet, de mégis jobban illett volna valami arisztokrata villájába, mint oda, ahol volt. Nem volt elég hiteles... A gonosz/ijesztő karakterek elveszítették a lényegüket. A nő szereplők terén, mintha pedig csak arra gyúrtak volna a szereplőválogatásnál, hogy szépek legyenek.
3. Információk a karakterekről

Ezt tartottam a 2009-es verzió legnagyobb erősségének és bármennyire is az ellenkezője jön le a fenti irományomból, nem tartottam szörnyűnek és nem csak negatívumot tudok róla mondani. A 2011-es feldolgozásban a hangsúly magára a cselekményre, a nyomozásra helyeződik, a szereplőknek inkább a jelenével törődik, mint a múltjában. A 2009-esből sokkal több apróságot lehetett megtudni X és Y személyekről és ennek nagyon örültem. Meg lehetett tudni, hogy pl. Mikael-re gyerekkorában vigyázott Harriett és, hogy akkor milyennek találta Mikael. Hogy a pszichopatának mi volt az első pszichopata tette és, hogy mi történt Lisbeth apjával. Egyedül azt bántam, hogy ezeket a remek alapokat elcsinálták azzal, amit az előző pontokban fejtettem ki. Pedig egy ilyen ütős háttérmunka bevitelével milyen csodás lehetett volna az egész...
4. Lisbeth és Mikael kapcsolata
Igaz, hogy tervbe vannak véve a könyvek, de még nem olvastam őket, így nem tudom, igazából hogyan is álltak egymáshoz a főszereplők. A két adaptáció merőben eltérő képet mutat, a 2009-esben úgy tűnik, hogy inkább Mikael az, aki ragaszkodik/ragaszkodnak Lisbeth-hez, a 2011-esben pedig fordítva. Az utóbbinál a végén nagyon sajnáltam Lisbeth-et emiatt... :( Amikor elém kerül a kép, ahogy ott áll karácsony este a kezében az ajándékkal és pofára esik szegény... borzasztó érzés, kicsit minden alkalommal megkönnyezem, hogy ezek után megint egyedül maradt :/ Szóval a kapcsolatuk terén, mivel az igazi alapot nem ismerem, nem is nagyon tudok úgymond, jobb verziót kiválasztani. De így látatlanból, akkor a 2009-eset preferálnám, amiben Lisbeth inkább távol marad Mikael-től, mert tudja, mi történik, ha az ember elkezd szeretni valakit. Sokkal kevésbé nyomasztó mint az, hogy kész megnyitni a szívét és hátat fordít neki az, akitől a viszonzást várná...
5. Korhatár
Az alap nagy vonalakban egyezik, így a 2009-esben is megtörténik, aminek meg kell történnie... de azért lightosabbnak benyomást keltett nálam, mint a 2011-est. Az utóbbira helytálló a 18-as karika, bár össz-vissz negyed óra tesz ki korhatáros részt a két órás filmből, mégis a másikhoz viszonyítva brutálisabbnak mondanám. A 2009-es lazán belefér a 16-os karikába, így a gyengébb idegzetűeknek azt ajánlanám "kezdésnek".
6. A fények
Fentebb megemlítettem őket, most kifejtem bővebben az érzéseimet a világítással kapcsolatban. Elsőre jelentéktelennek/hülyeségnek tűnik, normál esetben nem is szoktam neki nagy jelentőséget tulajdonítani, az alapsztori meg a színészek alakítása a lényeg. De itt felfigyeltem olyan részletekre is, amikre általában nem szoktam, így rögtön szemet szúrt a 2009-es filmben, hogy milyen élénk a világítás, illetve, hogy mennyi nappal játszódó jelenet van. És megmondom őszintén, a 2011-es megnézése után ez zavart. Itt van egy tök borongós történet egy még borongósabb háttérrel rendelkező főszereplő csajjal, erre folyton nappal van! Eléggé hazavágta a hangulatot, mit ne mondjak... Egy ilyen történethez egyszerűen nem illik az, hogy szinte állandóan szépen süt a nap.... >.< A lámpafényes részek is zavartak, vagy túl világosak és élesek vagy melegséget keltők voltak, amik szintén nem passzoltak. Az előbbiek túl modernné tették az egészet. A 2011-es hangulata sokkal nyomottabb, sötétebb és ez százszor jobban bejött, mert maga a film is ilyen. Ott alig volt nappal, a történet java része szürkületkor, hajnalban vagy éjszaka játszódott. Amikor meg lámpafénynél csináltak valamit a szereplők az kellően homályos, szűrt volt. Pl. a gyám megleckéztetésénél a 2009-esben mintha neon fényekkel lett volna fehérre világítva a helyiség, ami nagyon nem passzolt... A 2011-esben viszont sötétebb, sárgás fényt használtak, amivel világos lett ugyan, de attól nem estek át a ló túlsó felére,  az éppen használt világítás illett a jelenet hangulatához.
7. Díszlet, a helyszínek állapota
Itt szintén a 2011-esé volt a szimpatikusabb. Az eredeti verzió két évvel korábban lett forgatva, de sokkal modernebbnek tűnt a berendezés szinte mindenhol. A 2009-esben Lisbeth gyámjának a hálószobájában rendezett, világos padlószőnyeg volt, lapos tv a falon és újnak tűnő, világos ágyneműs, rendezett ágy. A 2011-esben a falak sötétek, a bútorzat sötét és kopott, az ágy rendezetlen, a szőnyeg meg rongyos és régi. Ugyanez a felállás jellemző Mikael átmeneti lakhelyére és Lisbeth lakására. Mindkét esetben a korábbi verzióban tűnt rendezettebbnek és újabbnak a hely. Igaz, hogy a 2009-es feldolgozásban Lisbeth lakásában akkora kupleráj volt, hogy nem lehetett volna kettőt lépni anélkül, hogy hanyatt esik az ember valamiben, de a bútorok tiszták voltak és a falak is. A 2011-esben a tapéta mállott és piszkos volt, a többi berendezési tárgy is leharcolt benyomást keltett.

         2009-es vagy 2011-es?
                                   2011-es.

Úgy vettem észre, hogy a többség jobban szereti a 2009-es verziót. De összegezve nálam a befutó egyértelműen a 2011-es lett, a hangulata és a szereplők alakítása jobban bejött, meg maga Lisbeth. A a plusz információk miatt a 2009-es is tetszett és megnézem majd, ha megint adják a tv-ben, de nekem túl lightos. :/ Ettől függetlenül senkit sem szeretnék elriasztani tőle :) Aki nem annyira viseli jól a durvább dolgokat és kevésbé borús hangulatú filmre vágyik, annak a 2009-eset ajánlom, akiket pedig ezek nem riasztanak el, azoknak a 2011-est.
Pontozás:
2009-es: 4/5
2011-es: 5/5
A  kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

2016. szeptember 25., vasárnap

American Horror Story: A színészek legnagyobb alakításai 2. rész

Sziasztok! :) Tegnap előtt végre sikerült elcsípnem a hatodik évad második részét, így ma meghoztam az American Horror Story: A színészek legnagyobb alakításai című posztsorozatom második részét. A lentiekben Denis O'Hare, Taissa Farmiga, Lily Rabe és Kathy Bates karakterei kerülnek elemzés alá.
Figyelem! A bejegyzés sorozat spoilereket is tartalmaz!

created by HunHowrse Layout Generator on 2016-09-25 00:15:57
Kathy legelőször a kedvenc évadomban, a Coven-ben tűnt fel és Angela-hoz hasonlóan, azonnal maradandót alkotott, amikor a hírhedt, rasszista sorozatgyilkos, Delphine LaLauire bőrébe bújt. Sokak szerint nagyrészt ő vitte el a hátán az évadot, kihozta a maximumot a rá osztott pszichopata karakterből. Delphine őrültebb pillanataiban kellően hátborzongató benyomást keltett, szinte bizarr volt, hogy mennyire  élethűen adta elő, ahogyan a rabszolgái kínzását élvezi. És, ahogy az, az AHS készítőinél már szokás, az ügyeletes pszichopatának a beteg vonal mellé, ellensúlyozásként adtak egy mérhetetlenül nevetséges oldalt is. A rasszistáktól alapból viszolygok, így Kathy karakterét egyenesen utáltam, mégis könnyesre röhögtem magam, amikor a jelenben azon sopánkodott bőgve, hogy egy feketét választottak legutóbb elnöknek. "Mert az a  kis varázsdoboz biztos téved..." xD Kathy Madame LaLauire hisztérikus, nevetséges énjét is legalább annyira profin keltette életre, mint a vérbeli sorozatgyilkost. A színésznő tehetségét bizonyítja, hogy ezt a förtelmes nőszemélyt is sikerült néha-néha szerethetővé tenni, amikor Queenie-vel barátkozott. A későbbiekben feltűnt a Freakshow-ban, mint Ethel, a szakállas nő. Ott az előzőtől merőben eltérő mentalitású, száz százalékosan pozitív karaktert alakított. A Hotel-ben Iris-t, Donovan anyját kapta szerepként, akiről már közel sem lehetett ennyire könnyen eldönteni, hogy jó-e vagy rossz, mert igen vegyes húzásai voltak. Nekem személy szerint Iris inkább maradt ellenszenves. Viszont az tagadhatatlan, hogy hiába végzett a 4. és az 5. évadban is profi munkát, a Covenbeli alakítása mellett ezek eltörpülnek.
A legújabb évadban már az első rész végén feltűnt, illetve a második részben is felbukkant. De a karaktere nevét és szerepét a történetben még homály fedi.
 Denis már a kezdetek óta a tagja az American Horror Story csapatának és azóta egyet leszámítva az összes évadban feltűnt kisebb-nagyobb szerepben. A Murder House c. évadban Larry-t, a rémséges ház egy korábbi lakóját alakította, aki ezen kívül a Constance Langdon hálójába ragadt szerencsétlen halak egyike volt. Legközelebb a Coven-ben tűnt fel, mint a gyülekezet inasa, Spalding. A negyedik évadban viszonylag nagy rivaldafényhez jutott. Stanley-t, keltette életre, aki Elsa-hoz hasonlóan megszállottan gyűjtötte a valamilyen szembeötlő rendellenességgel születetteket. A legemlékezetesebb alakítása mégis a 2015-ben startolt évadhoz volt köthető. Ez nem is csoda, hiszen szerintem kevés olyan ember van, aki végignézte a Hotel-t és ez idő alatt nem zárta a szívébe Liz Taylor karakterét. :) Eleinte csak a portán olvasgatott, de szép lassan átvette úgymond a "tyúkanyó" szerepét a Hotel Cortez lakói felett. Liz egyszerre volt bájos, törődő, vicces, kedves és a maga módján tekintélyt parancsoló és félelmetes jelenség is. Az utóbbiakat bizonyítja, hogy a védelme érdekében nem habozott fenyítést sem alkalmazni szükség esetén. :D Mindig fel tudta kaparni a padlóról a többieket és mivel jó emberismerő is volt, a megfelelő módszert is remekül kiválasztotta. Az esetek nagy részében ő volt az élő ösztönző kisugárzás, ami a legjobbat hozta ki a körülötte lévőkből. Az  előbb említett emberismerői készségnek köszönhető az is, hogy pillanatok alatt megtalálta a hotelben megforduló személyekben a jót. Ez lehet az egyik oka annak, hogy viszonylag könnyedén alakított ki lazább-szorosabb barátságot Mrs. Evers-szel, Ramona-val, Will Drake-vel és Iris-szel, továbbá, hogy Tristan-nal is egymásra találtak. Persze az ő szekrényében is ott lógtak a maga csontvázai, de épp ezekkel együtt lett reális és ennyire szerethető Liz Taylor.
Denis-t a hatodik évadban is viszont fogjuk látni. Az, hogy milyen szerepben, egyelőre kérdőjeles.
Taissa két szerep erejéig tűnt fel az American Horror Story-ban, ezek közül az első volt a jelentősebb, amikor Violet Harmon-t alakította a Gyilkos házban. Taissa-nak alapból van egyfajta bájos, természetes kisugárzása, amire a szerepe csak rátett egy lapáttal. Violet-et a nézők többsége rendkívül rövid idő alatt megkedvelte. Félénk volt, kellő időben mégis határozott, időnként elveszett, de hamar vette az akadályokat. Többnyire ehhez hasonló kettősségek jellemezték, amivel megállta a helyét a nagyobb szerepben és aminek köszönhetően sokan azonosultak vele könnyen. A színésznő is nagyon szerethetően adta elő ezt az egészet. A legtöbb hasonló korú színésznő bele szokott esni abba a hibába, hogy a kiborulós jeleneteket túldramatizálja vagy egyszerűen csak kevés érzelemmel adja le. Taissa pont megtalálta az aranyközéputat, így ezeknél a részeknél is természetes volt a karaktere, a szituáció meg hihető.  A Tate-s ügyet is meglepően jól kezelte, ha eleinte- hozzáteszem teljesen jogosan- meg is rémült a dologtól. A kettőjük között kialakuló szerelmi szál sem vett túl nyálas fordulatot, megmaradt tőle Violet személyisége ugyanolyannak.  A végső döntése is ésszerű volt a fiúval kapcsolatban. Később a Coven-ben lehetett még látni, mint Zoe-t, aki bár sokban hasonlított Violet-re mégis némileg más volt. Hiányzott a lényéből az a borússág, ami Violet-et mássá és egyedibbé tette.
Egyenlőre nincs rá nagy esély, hogy viszont látjuk a sorozatban, de csatlakozok azoknak a táborához, akik szívesen vennék a visszatérését. :)
Lily a kezdetektől fogva a sorozat része volt, az összes évadban megcsillogtatta a tudását. Az első évadban Nora-t a Gyilkos ház egyik első lakóját alakította, aki a maga nevetségesen hisztérikus módján mindig okozott pár vidám pillanatot, amikor szembesült vele, hogy mennyit változott a háza az évek alatt. Az Asylum-ban a kissé együgyű, de kedves és a megszállása után, a normál viselkedéséhez képest horrorisztikus dolgokat tevő Mary Eunice nővért formálta meg. Később ez a karaktere rövidebb időre feltűnt a Freakshow-ban is. Az ötödik évadban szintén kisebb szerephez jutott,  Alieen Wournos sorozatgyilkos szellemét játszotta el. Az előbbi felsorolásból a Coven során alakított Misty Day-t szándékosan kihagytam, ugyanis Lily-nél őt fogom bővebben kielemezni :D Az AHS rajongók körében az egyedi stílusú, vadóc boszorkánylány és a színésznő neve szinte összefonódott Lily munkájának köszönhetően. Nagyon illett hozzá az, a haj, smink és öltözék, amit a forgatások alatt viselt, továbbá a kis mocsári házába is remekül beillett :) Sokat mosolyogtam az imádaton, amit Stevie Nicks irányába tanúsított és azon, ahogy az állatokhoz viszonyult. Talán az összes boszorkánytanonc közül ő volt a legkülönlegesebb személyiség. Egyszerűen látta a világot, jól megvolt a természettel és nem problémázott olyan dolgok miatt, mint Madison. De a vagányabb, temperamentumos oldalát is fergetegesen hozta Lily, nekem az tetszett a legjobban az ilyen jelenetek közül, amikor bemosott egyet a karaktere Madison-nak xD. Ennél a szerepénél éreztem igazán azt, hogy Lily által megformált karakter "él" és, hogy tényleg neki találták ki a szerepét. ^^
A hatodik évadban Shelby fiatalabb "kiadását" alakítja és nagyrészt a dokumentációs jeleneteknél látjuk, mint narrátort.
A  kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

2016. szeptember 22., csütörtök

Kihívás: 12 napos blogger kihívás- Kedvenceim az elmúlt hónapból


Üdv, ismét! :D A mai blogger kihívásos feladatom az, hogy az elmúlt egy hónapból, azaz a 2016. augusztus. 22-2016. szeptember 22. közé eső időpontból srmazó kedvenceimet bemutassam:

created by HunHowrse Layout Generator on 2016-08-31 23:17:59
5. Nap



Könyvek

Tudom, hogy már lassan mindenféle értékelés megtalálható nálam... :D De mivel elvileg a Goodbye Agony egy könyves blognak indult, ezért az ez idő alatt kedvencé avatott könyvekkel kezdek.
Ezek Leigh Bardugo-tól az Árnyék és csont, illetve Jay Crownover-től a Rule.

Könyvkarakterek
Éjúr, Rule Archer, Daemon Black, Perselus Piton, Minerva McGalagony, Luna Lovegood

Könyvborító
A Shadow and Bone borítója. Gyönyörű ^^

Film
A tetovált lány 2011-es verziója, majd valamikor hozok róla egy értékelést :) Izgalmas, a kivitelezés is jó és nagyon bírom, ahogy Rooney Mara életre keltette Lisbeth-et.

Kaja
Marha steak, sült krumplival és jó sok hagymával :3

Zeneszámok

Óriási zenefüggő vagyok, így ez valószínűleg sok lesz... :D
Bullet For My Valentine: Dignity
Bullet For My Valentine: Hit The Floor
Bullet For My Valentine: Tears Don't Fall
Skillet: Back From The Dead
Skillet: The Resistance
Avril Lavigne: Give what you like
The Sisters of Mercy: Neverland
Black Veil Brides: Faithless
Alice Cooper: Poison
Slash: You're a lie
Marilyn Manson: Deep Six
Marilyn Manson: I Put A Spell On You
Avegned Sevenfold: Afterlife
Kiss: I Was Made For Loving You
Def Leppard: Pour Some Sugar On Me

Albumok

A Bullet For My Valentine Venom-ja és a Skillet Unleashed-je.

Sorozat
American Horror Story, alapból is imádom, de nemrég startolt a hatodik évad, így csak felerősödött az érzés. ^-^ Alig várom, hogy végre le lehessen vadászni egy feliratos videót a második részről...
Ezen a linken olvashatjátok a látott évadokról az értékeléseimet, bár amikor írtam még nem ért el teljesen az AHS láz. :D 

Város
New Orleans, az AHS 3. évadának az újranézésével a New Orleans irányába táplált rajongásom is feléledt. Egyszerűen szerelmes vagyok a francia negyed épületeibe *--*

A  kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

Jay Crownover: Rule- Rule (Marked Men 1)

Helló, Mindenki! ^^ A keddi szerzeményemen, azaz a Rule-on, egy villámolvasás keretében már át is rágtam magam és meghoztam az értékelést is. Elöljáróban annyit mondanék, hogy az NA regények, a kissé zűrös, tetovált, piercinges srácok és a good girl-bad boy párosítások szerelmeseinek kötelező olvasmány! :D

Fülszöveg:

Shaw ​​Landon attól a pillanattól fogva szerelmes Rule Archerbe, hogy meglátta őt.
A lányt nem taszítják piercingjei, tetoválásai és vad természete. Noha tisztában van vele, hogy Rule nem hozzá való, szívének nem tud parancsolni.
Rule tökéletes ellentéte mindannak, amit Shaw, a tiszta lelkű orvostanhallgató képvisel.
Egy olyan fenegyereknek, mint Rule Archer, Shaw Landon egy beképzelt királykisasszony – és nem utolsó sorban halott ikertestvére ex-barátnője. A lány mások szabályai szerint él, Rule csakis a saját feje után megy. Nincs ideje a Shaw-féle jóravaló, rendes lányokra, még akkor sem, ha ő az egyetlen, aki igazán ismeri őt.
De a rövid szoknya, a túl sok pohár születésnapi koktél és a megvallott titkok egy olyan estéhez vezetnek, melyet egyikük sem tud feledni.
A párnak most azzal a nehézséggel kell szembenéznie, hogy egy olyan lány, mint Shaw és egy olyan fiú, mint Rule hogy tudnak együtt maradni anélkül, hogy tönkretennék szerelmüket, vagy ami még rosszabb… egymást.
created by HunHowrse Layout Generator on 2016-09-22 00:25:29
Piszkosul régóta ácsingóztam ezután a könyv után és az olvasás befejeztével annyit tudok mondani, hogy: nekem is kell egy Rule!
Az élő, lélegző fajtából❤ A regény már a legelején magába szippantott, mire észbe kaptam már 40 oldal el is repült, aztán 100 és így tovább, pedig hozzátenném, hogy elég pici betűvel van írva. Jay írásstílusa gördülékeny, nincsen semmi túlmagyarázva, de mégsem az a végeredmény, hogy „nesze neked fogd meg jól, a helyszíneket meg az embereket képzeld el úgy, ahogy akarod”. A zűrösebb múlttal/jelennel rendelkező karakterekről szóló regényeket változatlanul imádom és az írónő mindezt úgy vitelezte ki, hogy a már többször látott elemekkel is egyedi legyen a sztori. Úgymond kiemelkedjen a tömegből, mint maga Rule. A remekül kivitelezett alapötleten kívül a másik pozitívum,
a szereplőkön kívülhogy vicces. A Nash, Rowdy, Rule, Jet és Rome között lezajló párbeszédeken nagyokat nevettem xD A Remy-re vonatkozó titkot egy idő után összeraktam az apró jelekből és kíváncsian vártam, mikor teríti ki valaki a lapokat az üggyel kapcsolatban. Amikor éppen haragban voltak a főszereplők, akkor kicsit „állt a történet”, de a Gabe-s szál biztosította a felpezsdülést. A regényhez tartozó lejátszási listát is jó ötletnek tartottam, bár egyik számra se nagyon mondanám, hogy az én ízlésvilágom… :D
Ó, az a magas hangon nyivákoló nő az elején Brr…Azon a részen is jót nevettem, amit Jay magáról írt ismertetőként a történet végén :D Remélem, hogy valamelyik kiadó megszánja a sorozatot és kiadja a többi részét magyarul *--*
Shaw-ról az értékelésekben olvastam hideget-meleget egyaránt és mivel enyhén szólva nem szoktam egy húron pendülni a főhősnők nagy részével, bevallom őszintén, kicsit tartottam tőle. Casper kellemes csalódást okozott végül, NA regényes főszereplő csajhoz képest nagyon kevés hülyesége volt. Olvasás közben nem idegesített és össz-vissz egész normálisnak mondanám. A lány egy gazdag családból származik, a szülei finoman fogalmazva tesznek rá, mi van vele és jelenleg az orvosi egyetemen tanul. Illetve tizennégy éves kora óta oda van Rule-ért, de a srác tudomást sem vett róla, mert csak úgy, mint a családjában mindenki más, azt hitte, hogy az ikertestvérével, Remy-vel jár. Annak ellenére, hogy Remy és Shaw is kismilliószor elismételte mindenkinek, hogy hiába töltenek annyi időt együtt, kizárólag barátok. Ezt az Archer család egyik tagjának a részéről sem értettem… Ha éveken keresztül szajkózzák, hogy csak barátok, akkor mi a bánatért nem lehet elhinni, hogy akkor csak barátok ? O.o Mi lenne nekik akkora poén abban, hogy ennyi időn keresztül hiába strapálják magukat? Semmi. Remy a történet kezdete előtt pár évvel meghalt és az Archer család élete véglegesen felborult és a korábban is fennálló ellentétek kiszélesedtek. Rule kerül a közellenség szerepébe a szülei által, így érthető módon látni sem akarja őket. Shaw-val viszont az Archer házaspár többet törődött, mint a tulajdon szülei, így igyekszik mindent megtenni, hogy egyben tartsa a csapatot. Épp ezért minden egyes vasárnap megjelenik Rule-nál, kiráncigálja az ágyából és az előző átbulizott éjszaka után viszonylag emberi formába hozva ellökdösi a szülei villásreggelijére. A művelethez az is hozzátartozik, hogy végignézi, ahogy a srác kitessékeli az éppen felszedett csajt is, ami hiába a megszokott rutin része már , minden egyes alkalommal rosszul esik Shaw-nak. De egy nap, mint ahogy a fülszövegben is írják, valahogy sikerül összegabalyodnak és utána megtörik a jég, mert végképp nem tudják kiverni a fejükből a másikat. A párosukat érdekesnek találtam, sok dologban hasonlítanak és legalább ugyanannyiban különböznek. Ami a leginkább tetszett, hogy az említett különbségek ellenére sem akarták megváltoztatni egymást, Rule nem akart görcsösen vagány, tetkós csajt faragni Shaw-ból, Shaw pedig nem szeretette volna egy két lábon járó királyfivá változtatni Rule-t. :) Mindkettőjüknek voltak hülyeségeik, de egy bizonyos pontig jól kijöttek és nem generáltak drámázást a semmiből, kiálltak egymásért. Továbbá mindenképpen lángolt közöttük a levegő. *-* Shaw-val kapcsolatban, amiket nem értettem, pl. az volt, ahogy az egyértelműen őrült ex-barátjához viszonyult először. Ha ennyire utálja és fél is tőle, akkor minek kell egy kocsiban utaznia vele é elmennie a szüleihez? Ha a drága szülők meg nem fogják fel, hogy nem akar vele lenni, akkor elmehetnek a fenébe…-.- Ez a nagy megfelelési kényszer is valamilyen szinten fura volt az irányukba. Minek teper olyan emberek szeretetéért, akik leegyszerűsítve sz*rba sem nézik? Illetve az sem volt tiszta, hogy ha évekig epekedik Rule után nagyrészt totálisan hasztalanul, akkor az első nagyobb vitatkozás után miért fúj visszavonulót? Nem nagyon volt logikus az előző viselkedéséhez viszonyítva… O.o Hogy visszatérjek a pozitívumokra, tetszett, hogy nem rinyált a semmin megállás nélkül és, ahogy Gabe támadásakor viselkedett ^^. Tartottam tőle, hogy az lesz a vége, valakinek meg kell mentenie, de nem ejtették a fejére a csajt. Egyedül is ügyesen kiszabadult a lakásból, nem néztem volna ki belőle! :D
Rátérnék a kedves „szülőkre”
azért csak idézőjelbe, mert ez a két ember mindennek nevezhető normál esetben csak annak nem. Ha versenyezniük kéne, hogy ki foglalkozik vele a legkevésbé, akkor talán az apja nyerne. Róla csak annyit sikerült megtudni, hogy folyton azzal fenyegeti, ha valami olyat tesz, ami nem tetszik neki meg az anyjának, akkor nem fizeti Shaw tandíját. De az anyja sem különb egy szikrával sem, az életének az igazi értelme az előkelőségük és gazdagágságuk fitogtatása. A lánya boldogságát pedig hezitálás nélkül folyamatosan feláldozza a szent cél érdekében… -.- Továbbá minden áron, szintén mellékessé téve Shaw akaratát, egy srác mellett akarja tartani, aki egyáltalán nem érdekli, csak azért, mert „milyen szépek együtt”. Milyen anya az olyan, aki hagyja, hogy össze-vissza taperolja a lányát a volt barátja az orra előtt, főleg úgy, hogy Shaw kismilliószor elmondta már, mennyire megutálta Gabe-t és, hogy mennyire bekattant a csávó?! >.< Amikor pedig a GYEREK PSZICHOPATA VISELKEDÉSÉNEK TUDATÁBAN is azt tette, amit a könyv vége felé, akkor végképp megérdemelte volna, hogy a lánya helyébe kerüljön!
Ayden-t, Shaw lakótársát kedveltem, szimpatikus volt benne, ahogy megpróbálta kihúzni a barátnőjét a kis csigaházából. Akkor bírtam a legjobban, amikor elküldte Shaw szüleit a kórházban a francba xD
Cora az első felbukkanásakor bekerült a kedvenceim közé. ^^ Észbontó a csaj! :D A termete ellenére is gond nélkül odamondd bárkinek, ha problémája van vele és remekül kézben tartja a tetkószalon számítógépes rendszerét. Elsőre talán kicsit túl sok, de amikor alacsonyabb fokozatra van csavarva, nagyon jó fej :)
Gabe, a már sokat emlegetett expasi egyértelműen totálisan zakkant agyilag. Szinte félelmetes volt, hogy mekkora meggyőződéssel adta elő, ami éppen kipattant abból a pszichopata fejéből… O.o Kár, hogy leforgatták már az American Horror Story legújabb évadát, mert meghívhatták volna bele egy vendégszereplő sorozatgyilkosnak. Amire meg a vége felé vetemedett… leesett az állam. Gondoltam, hogy még lesz hallva felőle és nem hátrál meg csak úgy, de ez… Az lett volna a legjobb, ha Rule az elején fogja az éjjeliszekrényében lévő pisztolyt és lepuffantja. xD
Lou a kidobó pár csak párszor szerepelt, igazi fénypont volt :D Jót nevettem, amikor megfenyegette Gabe-t.
Most pedig… jöjjön Rule Archer… *o* Tömören fogalmazva imádom. <3 Shaw-val sem volt különösebb problémám, de az ő szemszögéből írt részeket jobban szerettem, vele jobban egy hullámhosszon voltam. *-*
Természetesen nem akkor, amikor Shaw-ról fantáziálgatott… xDAz ő felfogásmódja ezerszer jobban bejött, mint a lányé „olyan a stílusa, amilyen, ő is olyan amilyen, akinek meg ez nem tetszik, tehet egy szívességet”, ahogy az apja megfogalmazta. :D Minden tekintetben különleges, egyedi az egész lénye, kitűnik a tömegből. Nagyon életrevaló, bizonyos dolgoktól könnyebben felkapja a vizet, talpraesett és megvan a saját véleménye, nem csak úgy sodródik az árral és hagyja, hogy folyton lealázzák.^.^
Az anyja pont ezeket a tulajdonságokat nem szerette benne… hogy van önálló akarata és nem lehet csak úgy kénye-kedve szerint a sarokba rakni, mint Remy-t.Ő így, a sok tetoválással, a piercingekkel és a rikító színekre festett, tarajos hajával érzi magát jól a bőrében, ha meg valakinek a kis csipkés lelke nem fogadja be így járt, nem játssza el, hogy másmilyen csak azért, hogy jobban kedveljék vagy, hogy megfeleljen az apjáéknak. Maximálisan tartja magát ahhoz, amit Kurt Cobain mondott: ”Inkább utáljanak azért, aki vagyok, mint szeressenek azért, aki nem.” És szerintem ilyen a normális gondolkodásmód, nem az amit Shaw csinált a szüleivel az elején. Totálisan megértettem, hogy miért nem akar vasárnaponként megjelenni a nagy reggelin és mérges is voltam a többi szereplőre, amiért folyton bele akarták kényszeríteni. >.< Otthon folyamatosan csak hibáztatták valami olyanért, amiről nem tehet és a megjelenése miatt szekáltak. Akkor miért ő nyisson a szülei felé ilyen bánásmód után??? Kellett egy kis idő, mire Shaw-val belerázódott ebbe kapcsolatosdibe, de utána szépen összecsiszolódtak :D Mellette Shaw is sokat fejlődött, megerősödött. Külön tetszett, hogy nem kezelte jelentéktelen dologként a Gabe-ügyet, hanem igenis gondoskodott róla, hogy Shaw-nak a lehetőségekhez mérten ne legyen baja. Neki is volt egy-két hülye húzása, bár az elsőnél még megértettem valamennyire, hogy miért reagált úgy, ahogy. Fentebb jó párszor kihangsúlyoztam, hogy mennyire tetszett az egyedisége… épp ezért voltam elkeseredve és ráztam volna meg jól legszívesebben, amikor elkezdett változni, mert azt hitte, nem elég jó Shaw-nak… >.< Az a gyengébb kiadású Rule nem volt az igazi…miközben olvastam, ugyanarra gondoltam, mint Casper, azaz, hogy kérem vissza a régit! xD Szerencsére nagy nehezen észhez tért… A végén jót mosolyogtam azon a nem kevés idétlenkedéssel indult bocsánatkérésen xD Az meg már csak hab volt a tortán, hogy tetkószalonban dolgozott *--*
PS: Amúgy nem értem, miért mondták azt folyton, hogy okoskodó... O.o Egyáltalán nem volt okoskodó.
Nála is rátérnék a díszes szülő gárdára… Én semmivel sem tartom őket különbnek, mint a főszereplő csaj felmenőit. Főleg az anyja volt egy önző, mindennek csak anyának nem való szörnyeteg… >.< Mégis milyen szívtelen nő az, akinek van képe a fia képébe vágni folyton, aki így elég bűntudatot érez, hogy neki kellene a föld alatt lennie az ikertestvére helyett csak azért, mert Remy-t akkor érte baleset, amikor elment Rule-ért egy buliba?! Nemhogy legalább örülne, hogy akkor nem volt Rule a kocsiban és nem halt meg ő is! Az apja meg szintén egy milyen idióta szemétláda, hogy ezt éveken keresztül szó nélkül tűri?! >.< A Szívkarambol című könyvben a kényelmes és labilis emberek lelki békéjének az érdekében tönkre lett téve Rachel, itt ugyanezt tették Rule-lal… :/ Nagyon sajnáltam a szerencsétlent. Oké, hogy Archer-ék Shaw-val rendesek voltak és, hogy a szó szintén nevelésből egyes típusú szülei helyett törődtek vele… De a fenébe is! Nem egy vad idegent kell pátyolgatniuk, amikor ott van nekik a saját fiuk, aki éveken keresztül csak gyűlöletet meg leszólást kap tőlük! >.< Becsülendő, amit Shaw-ért tettek, de ezt nem úgy kellett volna, hogy a saját gyerekükre meg magasról tesznek. Az indok, amit meg Rule anyja felhozott a viselkedésére az egyenesen NEVETSÉGES. Csak duma. Abból is az ócskább fajta. Rule helyében biztos a nyakába öntöttem volna a kávét a nagy „bocsánatkérése” után. Ha évekkel korábban világosodnak meg, ért volna valamit, de így… „-.-
Rome-t kedveltem, de rá is rohadtul mérges voltam ennek a családosdinek az erőltetése miatt. Ő alig pár hetet volt benne a dologban, ameddig egy sérülése miatt hazautazott és annyi ideig sem bírta! >.< Akkor meg mire föl várja el az öccsétől, hogy ezt folyamatosan eltűrje?! Amikor az ő fejében is helyrekattant az üggyel kapcsolatban a szükséges fogaskerék, utána már nem volt vele bajom. Talán még Rule családjában ő a legnormálisabbnak mondható egyén, mert legalább még időben fejlődőképességet mutatott… Néhány megjegyzése kifejezetten tetszett.
Rule haverjait, Nash-t, Jet-et és Rowdy-t bírtam, jókat nevettem az ugratásaikon, tetszett az összetartásuk. A kedvenc részem az volt tőlük, amikor bekerítették Teniszpólót a parkolóban xD.
Remy, Rule ikertestvére már a történet előtt meghalt… de a róla elmondott infók alapján mégis nagyon ellenszenves volt. >.< Törődött Shaw-val, de gerinctelenül ki is használta a titkának a megtartása érdekében. Egy gyenge személyiség volt, ahelyett, hogy felvállalta volna mindenki előtt, hogy miben más, mint ők, lapított és játszotta a szentet meg -.- Folyton savazták Rule-t, azért, amilyen, de ő legalább felvállalta és nem gyáva módon maga elé tartott egy pajzsot, hogy ne kelljen színt vallania élesben…
Szóval összességében a könyv landolt a kedvenceknél. :D
Borító: 5/4- A betű tetszik meg az alapötlet, de ez a srác még egy párhuzamos univerzumban se lehetne Rule Archer! :( Nem csak a haj nem stimmel és a piercingek hiányoznak, hanem a kisugárzása sincs meg… Rule vad és lázadó természetű, erről a csávóról meg csak a magas fokú félénkség ordít.
Történet: 5/5
Kedvenc szerepelők: Rule <3, Shaw, Cora, Nash, Rowdy, Lou, Jet, Ayden
Legutáltabb szereplők: Rule anyja, Shaw anyja, Rule apja, Shaw apja, Gabe
Kedvenc részek: a tetoválós jelenetek, amikor Lou megfenyegette Gabe-t, amikor Rule beállított Landon-ékhoz, amikor a srácok a parkolóban körbevették Gabe-t, amikor Ayden elküldte a francba Shaw szüleit, Shaw szabadulása Gabe-től, amikor kibékültek a főszereplők.
Mélypontok: mindkét fél családjának a viselkedése, Gabe elme roggyant tettei
Szerelmi szál: New Adults könyv, így alapból 16-os karika. Van jó pár korhatáros jelenet, de normálisan vannak megírva és, ami a legfontosabb, nem csak ennyiből áll a könyv. Igenis van normális történet , ami nem csak arra van, hogy ki legyen töltve valahogy az idő, ameddig a főszereplők megint egymásnak esnek.

A  kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

2016. szeptember 21., szerda

Zenesarok: Bullet For My Valentine- The Poison (Album ajánló 1.)

Sziasztok! :) Ismét itt vagyok ami azt jelenti, hogy csak nem aludtam be és egy újabb rovatot indítok a blogon az "egyéb" kategóriában, mégpedig egy zenesarok elnevezésű bejegyzéssorozatot. Mindegyik posztban egy adott banda/énekes egyik albumáról fogok kritikaféleséget összehozni. Indításként lentebb a Bullet For My Valentine 2006-os stúdióalbumáról írok:
created by HunHowrse Layout Generator on 2016-09-20 03:11:04
A csapatot idén, év eleje körül ismertem meg Tammara Webber- Törékeny című regényének az olvasása közben. Hamar feltornázták magukat a kedvenc bandáim közé, de a lehetőségekhez mérten megpróbálok elfogulatlan maradni. :D Kezdésnek bemutatnám a bandát röviden azoknak, akik még nem hallottak róluk :)
Szóval:
Kik ők?
A Bullet For My Valentine egy walesi metál banda, ami az ismertebb felállás szerint Matthew Tuck-ból (énekes és ritmusgitáros), Michael Paget-ből, ismertebb nevén Padge-ből. (szólógitáros), Jason "Jay" James-ből (basszusgitáros) és Michael "Moose" Thomas-ból (dobos) áll. Jay 2015-ben elhagyta a bandát, Jamie Mathias basszusgitáros váltotta. Sokszor próbáltak rájuk húzni különféle címkéket, pl. hogy emok vagy beszorítani őket a Metalcore műfajába, a srácok nem szeretik, ha bekategorizálják őket, a zenéjüket simán metálnak nevezik és Matt reagálását idézve az emozásra, jobban érdekli őket a zenéjük, minthogy hogyan áll a hajuk. A banda több tagja is értelmetlennek tartja a túlzásba vitt sminkelést és a többi külsőséget, főleg akkor, ha az imidzs fenntartása a zene rovására megy. Ahogy többször nyilatkozták, "ők csak négy srác Walesből, akik szeretnek zenélni". Röviden az albumról:
Ez a Bullet For My Valentine első stúdióalbuma és egyúttal meg is hozta a fiúk számára a sikert, Amerikában és Angliában aranylemez minősítést kapott. Moose  azt nyilatkozta, hogy azért kapta ezt a nevet a stúdióalbum, mert "a mini-albumnak olyan sikere volt, mintha mindenki megfertőződött volna tőle".
Számlista:
1. Intro (featuring Apocalyptica)    
2. Her Voice Resides      
3. 4 Words (To Choke Upon)     
4. Tears Don't Fall      
5. Suffocating Under Words of Sorrow (What Can I Do)      
6. Hit the Floor  
7. All These Things I Hate (Revolve Around Me)      
8. Room 409      
9. The Poison
10. 10 Years Today
11. Cries In Vain
12. Spit You Out
13. The EndAz album teljes (hivatalos) hosszúsága:
53 perc és 28 másodperc

                 A VÉLEMÉNYEM:

Bizonyos számokat már korábban is hallgattam a The Poison-ról, de eddig még nem kerítettem rá sort, hogy egyben végighallgassam az egészet. Mit ne, mondjak, nem csoda, hogy ekkora sikerük lett vele, mert tényleg ütős :D. Már az Intro rész is nagyon megtetszett, ahogy az is, ahogy abból a lassabb felvezetésből fokozatosan megindult a kemény ritmus és a hörgés. Matt korábban mondott valami olyasmit, hogy az a jó zene, amire az ember reflexszerűen elkezdi rázni a fejét. Igaza volt és ez a reflex zenehallgatás közben össze is jött. Alapból egyáltalán nem mondanám magam hörgéspártinak, ez bizonyos mennyiséget szeretek belőle, de ha túl sok van... azt már nem. Jobban preferálom, ha a szöveg túlnyomó részében kiéneklik a hangokat. (Hiszen elvileg az énekesnek az lenne a dolga, hogy énekeljen...) Itt jó pár magasabb hörgésaránnyal rendelkező szám, nem mondom, hogy azok lettek a fő kedvenceim az albumról, de egy idő után egészen megszoktam őket. Matt-nek a hangja változatlanul tetszik, a számok hangszeres oldalát mindegyiknél imádtam. Ha sok, keményebb ritmusú, igazi tombolós gitáros részekkel van tele egy dal, azzal az esetek 99%-ában gond nélkül meg lehet venni :D A The Poison-nál ez is adott volt. A számok a hangzáson kívül a szövegük miatt is bejöttek, pl. a Tears don't fall, amin egyáltalán nem érződik, hogy kevesebb, mint negyed óra alatt lett összedobva. Máig az egyik legsikeresebb Bullet dal, szinte az összes koncertjükön előadják. Talán épp ezért kezdi egy kicsit unni már a játszását Moose...  Kedvenceim lettek a Her voice Resides, a Tears Don't Fall, az All These Things I Hate (Revolve Around Me) és a Hit the floor. Két szám volt, amivel egyáltalán nem sikerült megbarátkoznom, azaz  a Room 409 és a 4 Words (To Choke Upon).
Összességében azt mondom, jól sikerült :)
Pontozás:

5/4

[Itt hallgatható meg a teljes album.]
A kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

2016. szeptember 20., kedd

Kihívás: 12 napos blogger kihívás- Minimum négy random kép a napomról


Sziasztok, Kedves Olvasók! ^-^ Meghoztam a blogger kihívás következő feladatának a teljesítését, amihez tömören egész nap fényképeznem kellett, amit éppen csináltam.  Szintén nem a fergeteges memoriám mellékterméke a késés, hanem direkt szerettem volna a kihívás negyedik napját akkora időzíteni, amikorra megérkezik a csomagom... :)


created by HunHowrse Layout Generator on 2016-08-31 23:17:59

4. Nap



Nos, akkor bele is vágnék az említett fotók felvonultatásához és kommentálásához. :D
1.)

Ő lenne a fentebb említett csomag... A nap jól indult, ugyanis a postás meghozta ezt a szépséget *-* Több, mint egy évig kerestem égen-földön, különféle városok boltjaiban, mire Fancsee-nak köszönhetően meglett ^^ Sanszos, hogy tovább fogod hallgatni a köszöneteket, mint a piromániát, így hála-csömöröd lesz, de tényleg kimondhatatlanul örülök neki :))

2.)












 


Mint, ahogy jobb oldalt, a Jelenleg Olvasom résznél is látszik, már bele is kezdtem a kis drágába. Ha ilyen ütemben haladok vele, akkor pedig nemsokára értékelés is érkezik róla :D

3.)














Neiki álltam negyedjére is újranézni az American Horror Story Coven-jét.

4.)














Szintén a Coven 1. részéből származó kép... Ha már itt volt a lehetőség, többszörösen megörökítettem Angela-t, mint Marie Laveau-t xD

5.)













Végighallgattam a Bullet For My Valentine The Poison című albumát, az olvasáshoz más sem hiányzott már csak, mint egy nagy adag, jó kis metál zene :D

6.)














Az előző képhez köthető ez a kis betekintő az új bejegyzéssorozatomba, amiben bandák és énekesek albumait véleményezem. Első körben majd a The Poison-t kerítem sorra.

7.)














Rendezgettem egy kicsit a regényeimet, de végül akármennyire is erőlködtem, az új családtagnak sehogy se sikerült helyet találnom a "fő polcon", így a kisebbre kerül majd a Twilight és Harry Potter kötetek közé.

8.)













Az ide-oda kapkodás művészi szintre fejlesztéseként belekezdtem egy tizenharmadik, különálló regénysorozatba, amihez ma hozzá is írtam pár új fejezetet. Most már biztos lesz lehetőségem teljességgel kiélvezni a változatosság lehetőségeit... xD

9.)














Ééés...mivel molyolás nélkül nincs nap, az utolsó képet arról készítettem, ahogy megnéztem a szerencsesütimet :D

Egyelőre még nem tudom, fogom-e hozni még ma vagy valamikor hajnal 2-4 között a Zenesarok rovat első posztját. Igyekszek, hozzá is látok a közzététel után a pötyögtetéshez, de minden azon múlik, hogy időközben bealszok-e....
A  kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

2016. szeptember 18., vasárnap

Zártosztály Book Tag (Book Tag #7)


Sziasztok! :-) A tegnapi nap során több, mint 70-en néztétek meg a blogomat, mindenkinek köszönet a megtekintésekért! ^^ A hét zárásaként, pedig egy saját készítésű, Zártosztály Book Tag-gel rukkolok elő, amit az American Horror Story Asylum-ja ihletett. Nyugodtan viheti bárki a tag-et, akinek megtetszett, annyit kérnék, hogy linkeljétek be kitöltés esetén a Goodbye Agony-t, mint indító blogot. 


 
created by HunHowrse Layout Generator on 2016-09-18 15:42:19
1.) Üdv a sárga házban- A legbizarrabb/legőrültebb helyszín, amiről  olvastál.
Ide szerintem a legjobban Varen álomvilága illik a Nevermore-ból, minden tekintetben kimeríti az őrült kategóriát a táncoló, maskarás emberekkel, a démonokkal és a többi finomsággal.
2.) Az áldozat, akit ok nélkül zártak be-A legutóbbi olvasmányod, aminél úgy érezted, kikapcsolódás helyett inkább csak szenvedsz.
Sajna ismét csak A herceg c. könyvet tudom mondani, de tényleg az, az a könyv, amit az idén a legjobban lepontoztam. Onnantól, hogy a szerelmi háromszög kezdett elfajulni, már csak azt vártam, hogy fogyjanak az oldalak és vége legyen.
3.) Én bolond, te bolond, mi bolondok- Egy regény, amiben szerinted a maga módján egy karakter se volt komplett.
A kritériumoknak megfelel Lisa Jane Smith- Vámpírnaplók c. szerzeménye. Aki olvasta az tudja, Elena miért nem normális.... És bár Damon-t kifejezetten szerettem, azt el kell ismernem, hogy a mellékszereplők sem normálisak, ha ennyire körbeugrálják ezt az elkényeztetett picsát...
4.) Kényszerzubbonyban- Főhősök és mellékszereplők, akik bármennyire is igyekszenek, többnyire csak kénytelenek egy helyben toporogni.
A főhősök közül ez jellemző Penryn-re az Angelfall-ból, hiszen bármennyire is meg akarja keresni a húgát, mindig új akadály gördül elé és Avery-t A tenger boszorkányából, akit hasonló akadályok érik, amikor vissza akar szökni a nagymamájához és boszorkánnyá akar válni. A mellékszereplők közül, pedig ez a meghatározás száz százalékosan illik Perselus Piton-ra a Lily-re vonatkozó visszaemlékezésekben a Harry Potter 7. kötetében. :/ Bármennyire is törte magát, nem sikerült úgy észrevetetnie magát, ahogy szerette volna.
5.) Sokkolás- Fordulatok, amik után köpni nyelni nem tudtál.
Konkrétat nem tudok kiemelni, de Rick Yancey Az ötödik hullám-jában és Végtelen tenger-ében jó pár ilyen eset volt. Illetve Elizabeth Richards is okozott ilyen pillanatokat a Szárnyakban.
6.) Totális kiütöttség a "kezelés" után- Egy könyv, ami még  sokáig foglalkoztatott a kiolvasása után, avagy egy történet, ami
valamilyen okból úgymond "beszőtte" a fejedet.

A legfrissebb ilyen élmény az Árnyék és csont elolvasása után ért, bár ez nagy részben tudható be Éjúrnak is... xD De anno így voltam az Obszidián és az Angyali gonosz kiolvasása után is.
7.) A szadista főnővér és a szenvedő betegek- Egy író, aki sokszor könyörtelenül bánik a karaktereivel és ezáltal veled, az olvasóval is.
Kifejezetten szadista hajlamú íróval szerencsére eddig még nem találkoztam. :D De a maga módján Katie McGarry sem kíméli a karaktereit a Feszülő húr-ban és a Szívkarambol-ban, illetve ugyanez elmondható Elizabeth Richards-ról a Fekete Város Krónikáiban és Tammara Webber-ről is a Törékeny-ben.
8.) Egyenes út az őrületbe- Egy függővég, amitől a falat kapartad volna legszívesebben.
Gyilkos függővége volt az Opálnak, A végzetemnek és a Crescendo-nak.
9.) A beletörődés: innen nincs kiút- "Résztvevő" egy szerelmi háromszögben, akikről már az első percben tudtad, hogy igazából semmi esélye.
Ide illik a részemről Alex az Érintés c. regényből és  Cam a Fallen-ből.
10.) Gumiszoba-Könyvszereplők, akiket bölcsebb lenne elzárni.
Ilyen személyekből jó hosszú listát tudnék összehozni... :D
Nos, akkor szerintem hasznos lenne elkeríteni Rachel szüleit a Szívkarambolból, Echo szüleit a Feszülő húrból, Sebastian-t A sötétség városából, a Hopeless-ből John-t, Reyad-ot a Méregtanból, Freida-t az Örökké a tiédből, Tessa-t a Pokoli szerkezetekből, Bella-t a Twilight saga-ból és Bono-t a Magic Bitesből.
11.) Majd segít a doktor bácsi- Egy író, akinél valamilyen okból az volt a benyomásod, hogy szabályszerűen hülyének nézi az olvasót.
Ide hoznám Helena Silence-t és Stephenie Meyer-t. Az előbbi valószínűleg azért nézhette hülyének az olvasót az Engima c. regényéban, mert beadta, hogy mindenki azonnal hisz Cillának és, hogy senki sem akarja elcibálni egy orvoshoz. Meyer-nél pedig erre a sokszor szájbarágós írásstílus miatt feltételeztem.
12.) Nővérek: a segítő bőrébe bújt ellenség- Egy szereplő, aki
eleinte kedvesnek mutatta magát, de később kiderült róla, hogy egy gerinctelen alak.

Erről a pontról kapásból Sawyer Diamond ugrik be Nicole Willams Crash című könyvéből, bár már akkor se volt szimpatikus a csávó, amikor a jobb oldalát mutatta.
13.) Üldözési mánia: amikor a bezártság nyomot hagy- Egy könyv, aminél annyi ideig húzódott a fő gonosz személyének a felfedése/ a
fő szál mozgatórugójának a felszínre kerülése, hogy mindenre és mindenkire gyanakodtál.

A Magic Bitesnél fordult elő velem. Curran, ismét nyilvánosan elnézést kérek, amiért gyanúsított lettél. xD
14.) Telibe talál a jeges vízsugár- Egy könyv vagy könyvsorozat, amit régen szerettél, de amikor hosszabb idő után újra elővetted,
kiábrándultál belőle.

Ez az Alkonyatnál volt, egy időszakban nagyon szerettem, de később teljesen kiábrándultam az egész történetből.
15.) Kezelés címszó alatt eladott kísérletek és hosszútávú hatásaik-
Egy főhős, aki az első kötetben tanúsított viselkedéséhez képest annyira megváltozott a folytatásban, mintha agyátültetést végeztek volna rajta.

Ide tartozik Anna Whitt az Angyali szövetségből. Részben pozitív, részben negatív irányba változott a leányzó, de az első kötethez képes teljesen más volt :/
16.) Snassz, fehér falak mindenfelé- Egy könyv, aminek bár tetszik neked  a borítója, de nem tartod nagy durranásnak.
Ezt leginkább a Vámpírnaplók második kötetének a borítójáról mondhatom el.
17.) Személyes tapasztalatok- Egy általad olvasott regény, amelyiknek valamelyik szereplője volt pszichiátrián.
Abbi Glines-től A végzetem. Pagan több fejezetnyi időt tartózkodott egy pszichiátrián. 
18.) Akár egy élőhalott, a végső tűréshatár is maximálisan  átlépve- Az a regény, ami miatt a legtovább maradtál fenn és  ezért másnap olyan voltál, mint egy zombi.
Ha jól rémlik, akkor talán Brigid Kemmerer Szikra c. könyvét fejeztem be a korábbiakhoz képest viszonylag későn. Másnap nekimentem pár bútornak... xD
19.) Ő egy igazi Nellie Bly! (A hölgy egy az 1800-as években élt újságíró volt, aki önként bevonult egy nők számára fenntartott elmegyógyintézetbe tíz napra, majd a "kiszabadulása" után cikkeiben és egy könyvben keményen bírálta az ottani ellátást) - Egy főhősnő,
aki nem félt felszólalni, ha valami igazságtalanság történt.

Kapásból Cara ugrott be az Elidegenítve c. könyvből és Hermione a Harry Potter-ből :)
20.) Ha már téboly, legyen ragadós!- Kit vagy kiket hívsz meg a tag-re?
Mivel szigorúan véve kifejezetten az ő számára lett elkészítve ez a tag, ezért természetesen kihívom Alice_Bertrand-ot, illetve Eszti37-et és ParaGirl-t.
A  kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

2016. szeptember 17., szombat

American Horror Story: A színészek legnagyobb alakításai 1. rész

Sziasztok! ^^  Már a korábbi bejegyzésemben megemlítettem az AHS 6. évadát. Egyelőre a részek nem nagyon találhatók meg feliratos vagy akár nézhető verzióban, addig is, ameddig tart a várakozás, gondoltam, elindítok egy újfajta posztsorozatot, amiben a színészek legnagyobb alakításait szedem össze :)
Figyelem! A bejegyzéssorozat spoilereket is tartalmaz!

created by HunHowrse Layout Generator on 2016-09-17 19:48:31
Sarah már veteránnak minősül az American Horror Story családjában, ugyanis az elsőtől kezdve mindegyik évadban felbukkant, méghozzá minden egyes alkalommal nagyobb szerepben. A Murder House-ban, mint a médium, Billie Dean Howard-ként láthattuk, az Asylum-ban Lana Winters, igazságtalanul bekasznizott újságírónőként. A Coven-ben Cordelia Foxx-ként a boszorkány gyülekezet ideiglenes, majd végleges vezetőjeként, a Freakshow-ban egy sziámi ikerpár két tagjaként, Bette és Dot Tattler-ként csillogtatta meg a tehetségét. A Hotel-ben Sally-ként, a már szinte kétségbeesett szinten szeretetért éhező kísértetként és ismét Billie-ként bukkant fel. A 6. évaddal kapcsolatban annyi biztos, hogy Shelby-t az egyik főszereplőt alakítja. :)
Na, de vajon melyik lett a legemlékezetesebb alakítása? Sokak szerint ez Lana. Én nem láttam sokat egyelőre az Asylum-ból, így erről nem tudok nyilatkozni. Viszont a végignézett évadok közül, hiába Billie volt a kedvenc szereplőm tőle, Cordelia-ként hozta a legjobb formáját. Eleinte valamennyire vagyis inkább nagyon esetlen volt, de a részek alatt fokozatosan felnőtt a későbbi feladatához, a Legfőbbséghez. A kiakadós jeleneteket is jól visszaadta Sarah, bár az ilyen alkalmakkor rendesen felbőszített a karaktere a nyavalygásával.... Persze ezt is meg lehet érteni, nem lehet könnyű Jessica Lange ebben az évadban hozott alfanője, Fiona Good árnyékában élni. Egy idő után egész jól kezelte a látásának az elvesztését is, de amikor a Myrtle által szerzett új szemeit egy zakkantabb pillanatában eltávolította, kicsit felhúzott. Aranyos volt, ahogy terelgette a boszorkánytanoncokat, még az összes felnőtt közül ő foglalkozott velük a legtöbbet. Összességében szerintem nagyon illett hozzá ez a karakter minden dilije ellenére is. :)
Ha a többség meglátja Evan Peters nevét, akkor azonnal Tate Langdon ugrik be nekik róla, ami nem is csoda, hiszen mesterien keltette életre. Igaz, hogy az Asylum-ban, amiről eddig inkább utánaolvasás alapján vannak információim a Coven-ben, a Freakshow-ban és a Hotel-ben sem teljesítette alul magát, de ha lehet így fogalmazni,azok a szerepei egyszerűbb személyiségek voltak. Bár jobban belegondolva a kissé idegbajos James March-ot nagy meggondolatlanság ide sorolni... xD Száz szónak is egy a vége, Tate sokkal összetettebb náluk, ezt bizonyítja, hogy sokan kedvelték, sőt egyenesen imádták, annak ellenére, hogy a csávó egyértelműen pszichopata. 

Abból is a legrosszabb fajta, ahogy Ben is megmondta, hiszen képes egyenesen elbűvölő lenni, ha akar vagy az orruknál fogva vezetni a karaktereket és az AHS nézőit. A múltba visszatekintés alapján megismert lövöldözésnél, a gumiruhás ember bőrébe bújásnál vagy éppen Larry felgyújtásánál egyaránt hátborzongató beütése volt. Aki csak egy részt is látott a Murder House-ból tudja, Evan mennyire ért hozzá, hogy őrült módjára meresztgesse a szemeit, ami csak fokozta a hatást. Ha éppen a betegebb, a törődőbb vagy  a kissé hisztériás oldalát mutatta, ugyanannyira hiteles lett, Tate mindig uralta a terepet, valahányszor felbukkant. Egy idő után már én is szurkoltam, hogy jól alakuljanak Tate és Violet között a dolgok, pedig engem közel sem vett le annyira a lábamról, mint a legtöbb, AHS fant. :D
Mindenesetre kíváncsian várjuk, hogy a legújabb, My Roanoke Nightmare c. évadban sikerül-e túlteljesítenie Evan-nek Tate-t.

Megint ismételni fogom magam, mert tudom, lépten-nyomon ecsetelgetem, mennyire imádom ezt a nőt... *-* De nem tudok, mit tenni, tényleg a szereplésének minden másodperce lenyűgöz, még egyetlen színésznőért sem rajongtam ennyire. Így visszább véve a töménytelen nyáladzásból, ami nem mondom, hogy hosszútávon is menni fog azt mondanám, hogy az első szerepe a sorozatban, azaz Marie Laveau volt a legemlékezetesebb alakítása. Mindhárom eddigi karaktere nagyon erős személyiség, de New Orleans vudu királynője tűnik ki közülük a legjobban. Ha nem beszél, már úgy is vissza tudta adni azt a tartást és tekintélyt, ami ehhez a szerephez szükséges volt.

Az meg már csak fokozta a hatást, hogy a Marie életre keltéséhez szükséges, 1800-as években hordott ruhák és a turbán olyan volt rajta, mintha ráöntötték volna :D. Angela-nak az arcjátékát az egyediség és az erőteljesség jellemzi, de emellett az összhatás mégse lesz sok.

Ez Marie-nál, aki egy nagyon "tökös" női szereplő volt, szintén jól jött, azokban az esetekben, amikor nem csak a megjelenésével rettentett el valakit.  Ha a vagányabb, temperamentumosabb énjét kellett hoznia a legendás vudu királynőnek, ha a törékenyebb oldalát, amit pl. akkor mutatott, amikor a társai lemészárlása után Fiona-nál jelent meg, száz százalékos teljesítményt kaptak a nézők. A Freakshow Desiree-je és a Hotel Ramona-ja is hasonló mentalitású személyiségek voltak, de mint ahogy írtam, mindenképpen Marie Laveau viszi a prímet.
Angela a legújabb évadban is nagyobb szerephez jutott, már az első részben felbukkant, mint Sarah Paulson évadbeli párjának a testvére, Lee. 40 perc alatt igaz, hogy annyi mindent nem lehet leszűrni, de úgy tűnik, ismét egy erős női karaktert kapunk majd a színésznőtől. :)
Az előbb említett kolléganőjéhez hasonlóan, a sorozat készítői Finn-t is már az első szerepénél bedobták a mély vízbe. A Freakshow-ban "kedvenc pszichopatánkat", Dandy Mott-ot alakította. A 4. évadról szóló értékelésemben már kifejtettem, hogy mennyire kimondhatatlanul idegesített Dandy egész lénye és a folyamatos hisztirohamai. Olyan volt, mint valami agyonkényeztetett óvodás kisgyerek. Bár jobban belegondolva ez baromi nagy sértés az óvodásokra nézve... xD Tehát azon kívül, hogy egy hidegvérű gyilkost, egy borzasztó személyiségű illetőt is kellett alakítania egyben. A nézők bármennyire is a falra másznak és másztak Dandy-től, Finn-nek nehéz munka volt ennyire hitelesen életre kelteni. Így igazából egy óriási elismerés a színészre nézve, hogy minden felbukkanásánál ki akartam filézni a karakterét. :D Miközben néztem az évadot, sokszor elgondolkoztam rajta, hogy bírta ki a forgatásokat röhögés nélkül Dandy, ugyanis ezeket a jeleneteket szintén nem egyszerű meló tök komoly képpel kibírni és előadni. xD Nyugodt állapotból pillanatok alatt elő tudta varázsolni az évszázad hisztijét, a pszichopata szereppel járó eszelős pofákat is jól hozta. Az egyedüli "hiba" talán csak annyi, hogy ilyen viselkedés fényében, csakúgy, mint a Hotel-ben Evan James March-ától, így Dandy-től sem lehetett félni. Ez egy fő gonosznál úgymond alap lenne, de erről már egyáltalán nem Finn lehet, kihozta ebből az óriáscsecsemőből azt, amit lehetett.
A Hotel-ben Tristan és Rudy kisebb falatot jelentettek a számára, nem voltak ennyire komplexek, de attól ugyanolyan jól sikerültek. Hozzájuk viszonyítva pedig, bármennyire is szerettem Tristan-t, mégis Dandy lett a legnagyobb durranás :D
Az egyelőre még rejtély, hogy a széria 6. évadában dühöngő őrültet, szeretetéhes, belül félénkebb személyt vagy valami egészen mást fogunk látni tőle.
A  kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01