2016. július 20., szerda

Book Tag: rock és metál számok (Book Tag #4)


Sziasztok! :) Az utóbbi időben nem hoztam új posztokat, mivel egyrészt kifogytam az olvasnivalókból és még nem tudom, miket szerzek be következőleg és, mert a számítógépem jelenleg  úgymond a "lázadó korszakát" éli  (ennek az irománynak is már másodjára fogok neki). Igyekszek mindkettőre megoldást találni... Na, de elég belőlem, áttérnék a mostani bejegyzésre: gyakran fordul elő zenehallgatás közben, hogy egy számhoz akaratlanul is hozzákapcsolok egy regényt vagy egy könyvkaraktert. Így egy saját készítésű, "Rock és metál számok" elnevezésű book tag-et hoztam. Mindenki nyugodtan viheti a Tag-et, csak forrásként jelöljétek meg, hogy hol láttátok. Jó olvasást!  :)


created by HunHowrse Layout Generator on 2016-07-20 18:59:38

1.) Black Veil Brides: Goodbye Agony ["Viszlát Gyötrelem"] -> Egy
könyv, amit nehézkesen olvastál és örültél, hogy végre eljött a
búcsúzás ideje.

Erről kapásból a Cassandra Clare: A Herceg ugrott be, ha a közelmúltban olvasott regényeket veszem alapul. Alig volt külső tényező, ami lassíthatott volna, mégis egész sokáig elhúztam a befejezését és nem olvastam belőle egyszerre túl sokat.
2.) Rolling Stones: (I Can't Get No) Satisfaction ["Nem vagyok
megelégedve semmivel"]-> Egy könyv, aminek egy szereplőjét se tudtad megszeretni igazán, bármennyire igyekeztél.

Ha olyan könyv kell, aminél nagyon kell erőlködni, hogy egy szereplőt is szimpatikusnak találjak, az Louise O'Neill-től az Örökké a tiéd. Az írónőnek alapból az volt a célja, hogy személyiség nélküli idióták legyenek a karakterei, így mesteri munkát végzett.
3.) Marilyn Manson: Tainted Love ["Romlott szerelem"]-> Egy
könyves páros, akik az adott regény alatt többnyire csak kínlódtak a kapcsolatukban/a kialakuló kapcsolatukban.

A Jamie McGuire: Gyönyörű sorscsapás Abby-je és Travis-e pontosan ilyenek meg úgy összességében mindegyik Maddox fiú és a barátnője, akikről olvastam.
4.) Avenged Sevenfold: Nightmare ["Rémálom"] -> Egy regény,
aminek valamelyik főszereplőjének nehéz élete volt, azaz az élete
egy "rémálom" volt.

Itt egy ideig gondolkoztam, hiszen a legtöbb New Adult könyv főhősének az élete nem egy leányálom. Mostanában olvastam újra Rachel Van Dyken-től az Egyetlen méreg című regényt és arra jutottam, hogy ebből a szempontból mindenképpen Gabe viszi a prímet.
5.) Bon Jovi: Livin' on a prayer ["A mának élni"]-> Egy könyv, amit viszonylag hirtelen felindulásból vásároltál meg, komolyabb hezitálás nélkül.
Nem szokásom fejvesztve vásárolgatni, anélkül, hogy jobban utánajárnék, milyen is a regény. Viszont úgy rémlik, hogy a Lisa Jane Smith:Ébredés, Lisa Jane Smith: Küzdelem, illetve a Kami Garcia: Caster krónikák 3. kötete ilyen volt. Az előbbi kettő nem nyerte el annyira a tetszésem, de Lenyűgöző káosz nagyon tetszett :)
6.) Bullet For My Valentine: You want a battle? (There's a war) [
"Harcot akarsz? Itt egy háború"]-> Egy regény, ahol hosszú ideig
elnyomtak egy szereplőt/egy népet, aki/ami később megelégelte ezt
a bánásmódot és kiállt magáért/fellázadt. (Lehet szereplőt és népet
is hozni).

A szereplősre szerintem nagyon jó példa Rachel Young, Katie McGarry: Szívkarambol című regényéből, akinek a szülei meg a testvérei még a legnagyobb jóindulattal se engednek sok levegőt és olyan helyzetekbe kényszerítik, amiktől retteg.
Az elnyomott népről pedig Elizabeth Richards: A Fekete Város Krónikái című sorozata ugrik be, amiben a sötétfajzatok, a dákok, a básztetek, illetve az emberek, akik segítik őket, hasonló sorsra jutnak, mint Hitler idején a zsidók.
7.) Skillet: Better than drugs ["Jobb vagy, mint a drogok"]-> A
kedvenc könyved/könyvsorozatod, amit a szó szoros értelmében
imádsz és már fülig ér a szád, ha meglátod a címét vagy egy
idézetet belőle.

Sok kedvencem van, de Jennifer L. Armentrout: Luxen sorozata változatlanul a legnagyobb favoritom mind közül. ^^
8.) Guns 'N Roses: Don't Cry ["Ne sírj"] -> Egy könyvsorozat, amitől nehezen búcsúztál és sajnálod, hogy nincs több része.
Már több sorozat végénél éreztem így, a legfrissebb ilyen Simone Elkeles: Perfect Chemistry Series sorozatával esett meg. Szépen le lett zárva a sztori és inkább jobb befejezni, mint több kötetet írni úgy, hogy az írónőnek már nincs ötlete és nem olyan a színvonal, mint a korábbiaknál, de néha azért jó lenne még néhány Fuentes fiú... :D

Ennyi lett volna a Book Tag. :) A kihívottjaim: Virág_Blogger, Alice_Bertrand és LiliBVB. (Ha van kedvetek hozzá, a kitöltés jöhet blogon és kommentben is.)

A kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

2016. július 9., szombat

Melissa Landers: Alienated- Elidegenítve (Elidegenítve 1)

Mahra, csak, hogy témába vágó legyek azaz Üdv, kedves olvasók ^^ Meghoztam az értékelésemet az Elidegenítve c. regényről, amelyben egy diákcsere program keretében egy földönkívüli faj, a l'eihr képviselői a Földre érkeznek.

Fülszöveg:

Cara, a 17 éves diáklány az egyik legkiválóbb tanulója a midtowni középiskolának, amikor egy nap Ferguson igazgató behívja az irodájába. Nem mindennapi hírt közöl a lánnyal: Carát választották ki a L'eihrek arra, hogy egyik cserediákjukat fogadja otthonába egy teljes évre. Két évvel ezelőtt derült fény egy másik bolygó létezésére, melyen az emberekhez hasonló lények élnek, a L'eihrek. Bár kinézetükben szinte azonosak az emberi fajjal, de technológiájukban, felfogásukban, és az élethez való hozzáállásukban teljesen különböznek. Egy jóval fejlettebb fajt képviselnek, és céljuk a Földön élő emberekkel való barátságos kapcsolat kiépítése. Carának egy éve van rá, hogy megismerje Aelyxt, és vendégül lássa, majd ő maga is egy évet fog tölteni Aelyx otthonában. De nem egyszerű a helyzet, mivel az emberek kétkedve fogadják a más bolygóról érkező idegeneket. Carára nagy nyomás nehezedik, mert barátai is egyre bizalmatlanabbak Aelyxszel szemben. És ahogy az emberek és a L'eihrek kapcsolata egyre inkább kezd meginogni, úgy fűzik egyre szorosabb szálak a lányt Aelyxhez. Úgy tűnik, a két nép közötti összecsapás elkerülhetetlen. Az egyre baljósabb eseményeket felgyorsítja, mikor az emberek egy radikális csoportja megöl egy l'eihrit. Vajon milyen szerep jut Carának és Aelyxnek ebben a kiélezett helyzetben? Elég erős a szerelmük, hogy átvészeljék a megpróbáltatásokat, vagy örökre el kell engedniük egymást?

created by HunHowrse Layout Generator on 2016-07-09 12:45:46
Sok blogon belebotlottam ebbe a regénybe, ezeken többször megemlítették, hogy hasonlít a Rossz csillagzat című tévésorozatra, így
az említett sorozatot nagyon szerettem és eléggé le voltam törve, amikor egy évad után elkaszáltákrögtön felkeltette a figyelmemet ^^ A fülszöveg és az idézetek alapján szimpatikus lett, így lecsaptam rá :D Nagyon élveztem a sztorit az elejétől a végéig, ismét új kedvencet arattam. :)
Egyébként régebben úgy álltam a paranormális regényekhez, hogy „mindegy, hogy milyen lényekről van szó, csak idegeneket ne!”. Na, most ott tartok, hogy ezzel a könyvvel együtt 3 kedvencem van (Luxen sorozat és Az ötödik hullám), amiben földönkívüliek vannak…xD. Szóval most azt a bizonyos kijelentést az idegenekkel kapcsolatban ünnepélyes keretek között visszavonom. xD. Melissa Landers stílusa azonnal megfogott, egyrészt azért, mert nem esik túlzásokba a leírásokkal,
ami E/3-as írásmódban elég gyakran megesikmásrészt pedig, mert nagyon viccesen fogalmaz. Rengeteget nevettem Aelyx érdekes körülírási technikáján és, ahogy néha-néha undorral fordult számunkra teljesen megszokott dolgok felé :D Maga az alapötlet különleges, egy másik, pár éve felfedezett bolygóról idegenek érkeznek a Földre egy galaktikus cserediák programon keresztül. A L'eihr lakói fényévekkel fejlettebbek, mint az emberek és, bár a Földre utazás előtt sokat tanulmányozták a szokásaikat, mégis egy teljesen ismeretlen terepre kerülnek, ahol mindenki csak enni meg párzani akar. Nagyon tetszettek azok a részek, ahol fokozatosan egyre többet lehetett megtudni a l'eihr-ekről, ahogy Cara meg Aelyx egyre közelebb kerültek egymáshoz. <3 A humoron, az új földönkívüli fajon és a romantikán kívül bőven tartogat izgalmakat is a történet, ugyanis nem mindenki örül a l'eihr-ek és az emberek között alakuló szövetségnek. Egyszóval megvolt benne minden, ami egy jó regényhez kell :D
Egyedül az Aelyx irányába nyomatott folyamatos ufózás zavart. Az ufó az azt jelenti, hogy azonosítatlan repülő tárgy és nem azt, hogy földönkívüli!
Cara,
aki a regény közben néhol Clara, időnkét pedig Carol lett valami csoda folytán.. xDa főhősnő egy okos, könnyen megszerethető, erősnek és makacsnak mondható karakter. Hamar sikerült azonosulnom vele, már az első oldalakon megkedveltem. :) A lány az iskola egyik legkiemelkedőbb tanulója, ezért őt éri az a megtiszteltetés, hogy vendégül láthat egy l'eihr-t. Eleinte nem fogadta túl nagy örömmel Ferguson
jajj, de nehéz volt nem a Black Veil Brides gitárosát odaképzelni, valahányszor megláttam ezt a vezetéknevet… :Digazgató hírét, de miután felmérte a helyzetben rejlő kedvező lehetőségeket, változott a véleménye. Mindent bevetett, hogy Aelyx földi tartózkodását érdekessé és kellemessé tegye, bár eleinte nem volt könnyű dolga. Ebben az időszakban jól jött a kitartása. :) Hogyha probléma adódott nem szeppent meg, hanem a sarkára állt, nem ijedt meg a dühöngő tömegtől. Gyorsan kapcsolt és remekül összerögtönzött egy-egy fedőszöveget, hogy több levegőhöz juttathassa a vendégét. Tényleg egy élmény volt egy olyan csajról olvasni, akit nem ejtettek a fejére és képes is használni azt a bizonyos részét :D A reakciói hellyel-közzel végig rendben voltak. Talán egyszer sem kezdett el csak úgy nyavalyogni a semmin, mert éppen nem volt jobb dolga. Nagyon tetszettek a blogjával kapcsolatos részek, még a blog fejlécképe is bele volt nyomtatva a könyvbe :3
Le is fotóztam, hogy beillesszem a bejegyzésemhez, de túl szemcsések lettek a képek. Jókat nevettem az első találkozásán Aelyx-vel, a főzési kísérletein és a beszólásain xD Eleinte azt nem értettem, hogy mi zavarja annyira abban, hogy a szülei jól kijönnek egymásban, de néha tényleg túlságosan egymásra voltak cuppanva. Az ő szemszögéből nézve biztos kellemetlen lehet lapos kúszásban közlekedni a lakásban.Jó volt olvasni, ahogy Aelyx-vel fokozatosan egymáshoz csiszolódnak, nagyon jó párosítást alkottak. ^^
A szülei elsőre kicsit nekem is sokak voltak, nem csak Aelyx-nek, de ahogy haladt előre a történet, mindkettőjüket megkedveltem. Bill-nek az ásós/erdős szövegén és a Cara szobájában tartott terepszemléjén jót mosolyogtam :D
Az ELME, a l'eihr-ek ellen tiltakozó mozgalom minden egyes tagja, minden túlzás nélkül kattant. -.- Aláírom én, hogy nem tudnak semmit a földönkívüliekről és ezért félnek, de akkor sem volt normális, amit műveltek. Például, ha nem lennének békések a l'eihr-ek szándékai, akkor miért akarnák segíteni az embereket a technológiájukkal? Miért adták volna oda nekik a rák gyógymódját? Ahogy haladt elő a történet egyre több személyt beszippantottak és egyre nagyobb mértékben lépték át azt a bizonyos határt. Elvileg az embereket akarják védeni. Akkor meg, hogy jön ehhez, hogy kiközösítik, üldözik és savazzák azokat az embereket, akik nem értenek velük egyet? Bár igazából nincs mit csodálkozni ezen a fergeteges reakción, amivel a földönkívülieket fogadták, ha figyelembe vesszük, hogy egyesek hogyan viszonyulnak a más országokból érkező, a halál elől menekülő emberekhez is… -.-
Tori, Cara legjobb barátnője kezdetben még szimpatikus volt, de miután időlegesen behülyült és bekajálta az ELME szövegét, már eléggé utáltam. Főleg azért, ahogy Cara-hoz viszonyult azok után, hogy mennyi ideje a legjobb barátnők voltak. Egy igazi barátnak nem lett volna szabad így viselkednie néhány paranoiás, l'eihr-ellenes szektába tömörülő barom miatt.
Eric végig ellenszenves volt, csak éppen a regény vége felé sikerült egy kicsit pozitív irányba átbillennie.
Ashley néha kissé kerge, de meglehetősen jó fej szereplő volt. :) Nyitottan állt az új felálláshoz és nem őrült meg, mint a többi ember. Tartotta magát a véleményéhez és nem hagyta magát bekebelezni csak azért, mert máskülönben kiközösítenék. Nagyon sajnáltam a lépcsős eset után :/
Aelyx eleinte Cara szavaival élve nagyon zombiszerű volt, de a lány és a családja körében töltött idő jótékony hatással volt rá. ^^ Nagyon jól szórakoztam, amikor fel volt háborodva az emberek közvetlenségén, a szokásaikon vagy éppen az ízlésükön az ételek terén. Persze sajnáltam szegényt, hogy mindig rosszul volt, de nevetségesen festettek azok a jelenetek,na xD Amikor kiderült, hogy a L'eihr-en egyáltalán nem fűszereznek, még a só használatát is kerülik, rögtön elkönyveltem, hogy ha engem küldenének ki közéjük, garantáltan éhen halnék xD
Oh chili, oregano, fokhagyma, vöröshagyma :3Szintén sok vicces pillanatot eredményezett az, ahogy belerázódott a földi életbe. Itt gondolok pl. a szó szerint értett kifejezésekre, a furcsán visszamondott „szlengekre” és az érdekesen megfogalmazott dolgokra
elveszítette a „leendő párzási partnerét” azaz a pasiját. :D Még mielőtt kellően felengedett a srác, jó párszor viselkedett enyhén szólva sznobként, aki nem fél mindenkinek az orra alá dörgölni, hogy „ők mennyivel fejlettebbek meg felsőbbrendűek, mint ezek a primitív kis emberek”. Ilyenkor nem csak Cara-nak tette próbára a türelmét :D Onnantól, hogy nem összpontosított arra minden erejével, hogy mennyire utál a földön lenni, és ezek a sznobos pillanatok csökkentek, nagyon bírtam. ^^ Főleg, amikor igyekezett mindent bevetni, hogy jobb kedvre derítse Cara-t xD Örömmel olvastam az évődésüket és az ugratásaikat, amik alatt végig szikrázott közöttük a levegő. Az érzelmek nála is végig legalább annyira átjöttek, mint a főhősnőnél. Sokszor vívódott azon, hogy vajon jól ítélte-e meg az embereket. Miután közel kerültek egymáshoz a lánnyal, még nagyobb dilemma lett, hogy tartsa-e magát az eredeti tervhez, amit a Földre érkezésük előtt kieszelt a két társával vagy sem… Örültem, amikor végre sikerült döntésre jutnia az ügyben, ha egy kissé későn is.
Aelyx társai közül Eron-t kedveltem meg a legjobban. Jókat nevettem rajta, hogy mindig a fürdőkádból hívta a barátait, mert a kis Ming mindenhová követte és a beszámolóin, miszerint a kínai kisfiú folyton inváziósat akart vele játszani xD Amikor kiderült, hogy mi történt vele, teljesen lefagytam. Csak pislogtam és bámultam a sorokat :/
Syrine is okozott pár vicces pillanatot, amikor a túlzottan barátkozós, hímnemű egyedről panaszkodott, akinél kikötött a csereprogram miatt. De ezt leszámítva ellenszenves volt a karaktere, főleg az űrhajók játszódó részeknél a végén.
Alig várom, hogy olvashassam a következő kötetet ^^
Borító: 5/4,5-5- Gyönyörű kívül és belül is, sokkal élénkebbek és sötétebbek a színek, mint a képen. Figyelemfelkeltő és mutatós, nagyon jól érzékelteti a L'eihr és a Föld közötti különbséget. A betűk pedig 3D-snek tűnnek, hogyha megfelelő szögbe van fordítva a könyv :D Az egyetlen szépséghiba talán a modellek…egy kicsit…olyan…merevek :/
Történet: 5/5
Kedvenc szereplők: Cara, Aelyx, Ashley, Eron, Cara szülei
Legutáltabb szereplők: Eric, Tori, Marcus és az ELME többi fanatikusa
Kedvenc részek: A főszereplők első
kicsit se kínostalálkozása, Aelyx furcsa megfogalmazásai, a kutyás játék, amikor Aelyx megpróbálta felvidítani Cara-t, Eron beszámolói a kínai családról, amikor a l'eihr-ek még az űrhajón arról beszéltek, hogy az emberek szeretik a köveket, Aelyx reakciói az emberek dolgaira, Cara főzési kísérletei, Cara blogja, Bill „fenyegetése”.
Mélypontok: az ELME tagjainak a viselkedése, a viselkedés, amit Tori Cara irányába tanúsított, Ashley és Eron vége, Syrene előadása az Út előtt
Szerelmi szál: Mint ahogy írtam is, a főszereplők között már a kezdetektől fogva pattognak a szikrák, de minden a YA kereteiben marad.
A  kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

2016. július 7., csütörtök

Katie McGarry: Crash into you – Szívkarambol (Feszülő húr 3)

Sziasztok! ^^ A legújabb véleményemet egy igazán izgalmas, autókkal és érzelmekkel teli regényről hoztam. A lentebbiekből megtudhatjátok, hogy végül, hogy tetszett Noah haverjának, Isaiah-nak a könyve ;)

Fülszöveg:

Kirobbanó történet egy jó kislányról, aki vakmerőségre is hajlamos, egy dörzsölt srácról, akinek nincs vesztenivalója, és egy száguldó tempóban szövődő szerelemről.
Színjeles tanulmányi eredmény, dizájnerrucik, kifogástalan élet – ennyit várnak Rachel Youngtól. A magániskolába járó tizenegyedikes lány azonban titkol ezt-azt jómódú szülei meg basáskodó bátyjai elől… sőt, épp két újabb tétellel gyarapította a listát. Az egyik, hogy sötét országutakon szokott száguldozni vadidegenek társaságában a Mustangjával. Hát a másik? A tizenhét éves Isaiah Walker – egy nevelőszülőknél fölcseperedett, tetovált srác, akivel szóba állnia sem lenne szabad. Ám miután a szürke szemű, átható tekintetű fiú a segítségére siet, többé nem tudja kiverni a fejéből.
Isaiah is rejteget titkokat. A lakóhelyéről és Rachel iránti tényleges érzéseiről. Még csak az hiányozna, hogy belegabalyodjon egy gazdag csajba, aki nyilván csak a kaland kedvéért kívánkozik a város rossz hírű déli fertályára – még ha ránézésre valóságos angyal is ez a lány.
Amikor azonban közös szenvedélyük, az aszfalton száguldozás, mindkettejüket életveszélybe sodorja, hat hetük marad, hogy kiutat találjanak. Hat hét, hogy kiderítsék, meddig hajlandók elmenni egymás megmentéséért.


created by HunHowrse Layout Generator on 2016-07-06 20:44:30
Oh, ez a könyv… elképesztő volt! *--* Egyáltalán nem vagyok nagy kocsi-bolond, így elsőre tartottam az autókról meg a felépítésükről szóló részletesebb jelenetektől, de imádtam a gyorsulási versenyeket és az egész sztorit az első sorától az utolsóig. ^^ Újból megerősítődött, hogy Katie McGarry fantasztikusan ír. A főbb szereplők mind rendkívül élők voltak, remekül át lettek adva az érzéseik. A főhősök szemszögei között érződtek a személyiségük közötti különbségek, Rachel és Isaiah nézőpontját is nagyon szerettem. ^^ A gengszteres szálnak meg kifejezetten örültem. <3 Pont nem sokkal a Szívkarambol megkezdése előtt gondolkoztam el rajta, hogy most, hogy a Perfect Chemistry series-t letudtam, keresek pár olyan regényt, amikben vannak bűnözők. Nos, ez keresgélés nélkül is megoldódott :D A történet fokozatosan egyre izgalmasabb lett, amikor úgy állt a helyzet, hogy sikerül megszerezni a pénzt, mindig közbejött valami bonyodalom *-* Talán az utolsó száz-százharminc oldal környéke sikeredett a legpörgősebbre, nem bírtam letenni a könyvet :3 Amikor egy ominózus jelenet után a következő fejezet egy temetőben kezdődött, nagyon beparáztam, hogy Katie kinyírt egy nagyon fontos személyt. :o Huhh, őszintén fellélegeztem, amikor kiderült, hogy más miatt került a jelenlegi mesélő az említett helyre. ~.~ Nagyon örültem a sztori befejezése utáni oldalakon lévő zenelistának
meghallgattam őket a Taylor Swift számokon kívül, bár a Def Leppard: Animal-on kívül egyikre sem mondanám túlzottan, hogy az én világom… :Dés a kérdezz-feleleknek. ;D
Rachel Young-gal, a főszereplő csajjal szemben hamar kialakult a szimpátiám és ez kivételesen szinte az egész regény alatt kitartott. Amikor az emberek Rachel-re néznek egy gazdag, tökéletes életű kis szőke hercegnőt látnak, akinek mindene meg van, ennél azonban sokkal komplikáltabb a helyzete és Rachel-ben is több rejlik, mint amit elsőre kinéznének belőle. Óriási nyomás nehezedik rá, elvárják tőle, hogy olyan legyen, mint a kb. 13 évesen
Rachel születése előttmeghalt nővére, Colleen volt, illetve amilyen Colleen lett volna. Beszédeket kell tartania, amiben a nővérét fényezi és azt ecseteli, hogy mennyire fáj neki a hiánya, miközben nem is ismerte a lányt és súlyos, lámpalázzal és félénkséggel vegyes, pánikrohamok gyötrik. A családban mindenki gyengének tartja, a testvérei hülyeségei és az anyja „jó közérzete érdekében” is folyamatosan neki kell tartania a hátát. Igazából viszont egyáltalán nem találtam gyengének, emiatt az évek óta tartó őrület miatt, amibe a rokonai belehajszolták félénkebb és vannak önbecsülési problémái, de nem egy védtelen kislány. Imádja a kocsikat, a sebességet és profin ért a különböző járgányokhoz. Nagyon tetszett az a felszabadultabb énje, ami akkor jött elő belőle, ha autókkal foglalkozhatott vagy Isaiah közelében volt. :)) Eleinte néha-néha kicsit naivnak tartottam meg volt néhány érdekes lépése, de a regény alatt sokat fejlődött, amikor több időt tölthetett kiszakadva a szerepéből, olyanok között, akik önmagáért szeretik. ^^ Volt jó pár alkalom, amikor nem értettem, hogy hogyhogy csak tűri és tűri folyamatosan azt a bánásmódot, amiben részesítik és, hogy miért hagyja ennyire a testvéreinek, hogy elnyomják >.< De nem lehet érte hibáztatni… ez lett belé nevelve… -.- Főleg ezért nőtt óriásit a szememben, amikor végre kinyitotta a száját és kiállt magáért <3 Annál a résznél megállás nélkül vigyorogtam :D Összességében egy jó fej, különleges, csupa szív csajszi volt, aki nagyon jól illett Isaiah-hoz *-*
A kedves Young família többi tagja viszont megérdemelt volna fejenként egy-egy óriási sallert! >.< Szükség esetén többet, ha azután sem veszik a lapot. Mégis, hogyan lehettek ennyire… Nem is találok rájuk nagyon szavakat. Önzők? Idióták? Szadisták? Minden bizonnyal az összes jelző helytálló és nagyon finom is. A legrosszabb a gárdából a kedves, érzékeny lelkű mama és a szintén vadbarom papa. A házaspár mindkét tagja egyértelműen beteg, klinikai eset. Jobban belegondolva nem is tudom, melyikük a rosszabb. Kezdeném az elemzést a jóságos anyucival, aki miatt az összes gyereke,
főleg Rachelkész idegroncs lett, mert mindig úgy kellett ugrálni, hogy ez a szegény, elesett nő jól érezze magát -.- Meghalt Colleen, a lánya, ami szörnyű. De ez még közel sem jogosítja fel arra, amit művelt! A kiscsaj halála után csakis azért kezdett megint gyerekgyártásba, hogy legyen még egy lánya, hogy Colleen pótlékaként szolgáljon! >.< A hülye férje meg még adta alá a lovat… West és Ethan úgymond véletlenként, a lány összehozásáig vezető út „melléktermékeiként jöttek a világra”. Erről természetesen a srácok mindig is tudtak, mint ahogy Rachel is végig tisztában volt a rá osztott „kötelességgel”, az ő és a két bátyja születésének az okával. Kérdem én, aki ezért szül gyereket, az normális?! Újabb kérdés, szintén normálisnak vagy egyáltalán anyának lehet nevezni azt, ki belekényszeríti a lányát, hogy megjátssza magát?! Hogy megjátssza, hogy szeret minden csajos dolgot, amit igazából utál?! Tipikus példa arra ez a nő, hogy egy bizonyos pont után jó módjában nem tudja valaki, hogy mit csináljon -.- És még minden után képes volt azzal védeni magát, hogy „nem volt lehetősége megismerni a lánya igazi énjét meg, hogy nem az ő döntése volt az egész…”. Egy nagy francokat! Tetszett neki ez a fene nagy kényelem és nem érdekelte, min mehetnek át keresztül emiatt körülötte. A drága Young házaspár megérdemelte volna, hogy elvegyék tőlük a még kiskorú gyereket, kiperkáltassanak velük egy rahedli pénzt és, hogy rács mögé dugják őket. >.< Rachel testvérei mind idióta s*ggfejek, Ethan talán egy fokkal különb, akik a kedves papához hasonlóan folyton lábtörlőt csinálnk belőle azzal, hogy „de tedd meg, hogy Anyu boldog legyen vagy, hogy nekünk könnyebb legyen, a család az első”. Emellett a négy bátyja még irigy is rá, amiért sok figyelmet kap. Hűha, tényleg jó dolga van nagyon… -.- Megemlíteném bővebben Rachel apját
bár őt is legalább annyira lehet apának nevezni, mint a kedves mamát. Emberileg egy nagy nulla már csak azért is, mert támogatta ezt a „gyerekprogramot”. De, ahogy Rachel-lel viselkedett, miután tudomást szerzett Isaiah-ról… Förtelmes >.< Pfuj! A hülye majdnem megölte a lányát azért, mert felpörgött és nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy igenis, nem tud ő olyan típusú kocsit vezetni. Egyedül Isaiah-nak köszönhető, hogy nem történt újabb tragédia, erre még feltételeket szab felé meg bizalmatlankodik vele… Elmehet oda, ahova gondolom… "-.-
Abby a legelső felbukkanásakor kifejezetten irritált, de később nagyon megszerettem :D Sokat nevettem a jelenetein, nagyon bírtam az első találkozását Rachel-lel és, az egyenruhás húzását :)) Akkor került be végleg a kedvenceim közé, amikor teljesen a kebelbarátnője és a többiek mellé állt. ^^
Isaiah, Isaiah…. *—* Hol is kezdjem…? *—* Imádtam a srácot <3 <3 <3 A Poszeidón-ról írt, legutóbbi értékelésemben írtam, hogy Galén nem is állhatna messzebb attól a pasi-szereplő típustól, minek a tagjaiért bolondulni szoktam. Nos, Isaiah pedig nem is állhatna hozzá közelebb! *.* Már a Feszülő húrban is szimpatikus lett, itt még jobban csíptem, nagyon szerettem a fejében lenni. Rachel-hez hasonlóan szerepet játszik sokak előtt, azért, hogy megvédje magát az Eric-féle patkányokkal szemben. Teljesen más okokból, de az ő helyzete is enyhén szólva zűrös, így jól kiegészítették egymást a másik főszereplővel. Jókat mosolyogtam a gondolatain, akár Rachel-ről áradozott, akár valamilyen elmés hasonlatot hozott fel, akár éppen kínosan érezte magát vagy, amikor rájött a frász az új érzései miatt xD Ő is legalább annyira ért az autókhoz, mint a főhősnő és a gyorsulási versenyekről rajta keresztül lehetett többet megtudni. :)) Ő már a kezdetektől fogva Rachel valódi oldalát látta, megértette és nem tartotta egy törékeny kis virágszálnak, mint a „családja”
bár van egy enyhe kis irányítási mániája xD. Dögös, dörzsölt, a következményekre és a veszélyre való tekintet nélkül bármitől megvédené azokat, akik fontosak neki. ^^ Sajnáltam szegényt, amikor néha Beth miatt kesergett :/ Ahogy Rachel-t még jobban megismerte, szerencsére tovább lépett :) Ja és a külseje se egy utolsó szempont :D Fülbevalók meg tetkók… *-* Nagyon szerettem az utóbbiak jelentésével foglalkozó részeket :D
Isaiah anyját is mindennek lehet nevezni csak annak nem, ami éppenséggel lenne. A múltjának azt a részét megértettem, ami miatt börtönbe került, nem talált más módot, hogy életben maradjanak Isaiah-val. De a felbukkanási időzítésével engem is kiakasztott. Mint ahogy azzal is, hogy hagyta, hogy a fia, akit szeret, hülyébbnél hülyébb nevelőszülők között ingázzon ahelyett, hogy engedte volna, örökbe fogadja, aki tényleg normális volt Isaiah-val és, akivel a fiú is ellett volna -.-
Noah meg Echo viszonylag keveset szerepeltek, de akkor nem okoztak csalódást :) Pont olyanok voltak, mint amilyennek a Feszülő húrban megismertem őket. ^^ Jót nevettem azon, ahogy Noah összeidétlenkedett, amikor először találkoztak Rachel-lel. :D Echo meg nagyon rendes volt a főhősnővel úgy, hogy nem is ismerte. Még a bátyja kocsiját is bevonta az ügybe, hogy segítsen neki meg Isaiah-nak :3
Logan-t a maga totálisan őrült és dilis módján csíptem :D Kíváncsi vagyok, hogy mi fog alakulni közte és Abby között a későbbiekben. Szerintem megérdemelnének mindenképpen egy külön regényt :)
Beth-et már az első részben is utáltam meg itt is. Cefetül bánt Isaiah-nak, teljesen összetörte, erre még utána beszambázik a műhelybe és arra kéri, hogy legyenek barátok?! Van bőr a képén a csajnak, meg kell hagyni… -.- A békülésük olyan szempontból jól jött, hogy ő is segített az Eric ügyben, másfelől nem… Ryan a szereplése alatt megerősítette mindazt, amit feltételeztem róla és, ami miatt nem olvastam el a második kötetet. Elnézve a párosukat Beth-szel tényleg jól tettem, hogy kihagytam.
Courtney-t eleinte ki nem állhattam, de miután mesélt a múltjáról, megváltozott róla a véleményem. Mrs. Collins-t pedig jó volt újra látni, akkor is, ha csak egy szösszenetnyi szerep is jutott a trehány terapeutának :D
Borító: 5/5- Nagyon jól néz ki, passzol a sztorihoz és a sorozat első kötetéhez. A rajta lévő modellek-hellyel közzel megfelelnek a leírásuknak és a domború részek szuperek :D
Történet: 5/5
Kedvenc szereplők: Isaiah, Rachel, Abby, Noah, Echo, Logan
Legutáltabb szereplők: A Young Klán többi tagja, Isaiah anyja, Eric, Beth,
Kedvenc részek: Rachel és Isaiah első találkozása és az azt követő események, amikor Rachel kiállt magáért, a főszereplők közös „reggelije”, Noah bemutatkozószövege a főhősnőnél, Abby egyenruhás húzása, Rachel meg Abby első találkozása, amikor mindenki összefogott, hogy segítsenek a főszereplőknek, az Isaiah tetkóinak a jelentésével foglalkozó részek *-*
Mélypontok: Rachel családjának az idióta viselkedése a „Colleen üggyel” és következményeivel, Rachel apjának az autós húzása, az, hogy Isaiah anyja nem hagyta, hogy örökbe fogadják a fiát, Eric Rachel ellen intézett támadásai
Szerelmi szál: Sistereg a főszereplők között a levegő, de megmarad a szál a YA keretei között :)
Remélem, nem hagytam ki semmit :D
A  kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

2016. július 4., hétfő

Anna Banks:Of Poseidon- Poszeidón (Szirénia öröksége 1)

Üdv, Kedves Olvasók ^^ Egy újabb "villám olvasást" tudhatok magam mögött :D A lentiekben Anna Banks szirénes világát bemutató sorozatának a nyitókötetéről szóló véleményemet találjátok.

Fülszöveg:

Emma barátnőjével, Cloe-val nyaral a tengerparton, amikor egy aprócska baleset során megismerkedik a jóképű Galénnal. Ez a találkozás valóban a véletlen műve? Emmának nincs lehetősége ezt kideríteni, mert egy tragédia beárnyékolja ottlétüket. A lány, miután hazatér, nehezen képes feldolgozni a traumát. Ekkor váratlanul ismét fölbukkan az ibolyakék szemű idegen.
Galén, a szirén herceg a szárazföldön kutat egy lány után, akiről azt hallotta, hogy talán ő az utolsó élő szirén, aki egyesítheti a tenger mélyén élő két uralkodóházat. Bár erőteljes kötődésük azonnal érezhető, Galén még sincs teljesen meggyőződve róla, hogy Emma az, akit keres. Végül a sok bizonyíték meggyőzi, hogy csakis Emma és különleges képessége mentheti meg a herceg országát. Galénnak szüksége van a lány segítségére – bármilyen kockázattal jár is. Vajon képes lesz Emma beváltani a hozzá fűzött reményeket? És vajon összefonódhat két ennyire különböző világ?

created by HunHowrse Layout Generator on 2016-07-04 21:00:27
Egy blogon találkoztam először ezzel a regénnyel és rögtön megtetszett, hiszen korábban nem találkoztam túl sok hasonló alaptörténetű könyvvel. Az írónő könnyed, vicces stílusa, ami hamar beszippantott, csak úgy faltam a sorokat :D A sztori két szemszögből fut, Emma nézőpontjából E/1-ben és Galén-éból E/3-ban. Ezt a megoldást eleinte furcsának találtam
bár Az ötödik hullámban ilyenfajta szemszögváltás is van, de ott nem csak két mesélő volt, így logikusabb volt ez a választás és hamarabb meg is szoktam. A természetfeletti szál egyedi és szép fokozatosan lett beadagolva. Tetszett a szirének világának a felépítése, a Triton ház és a Poszeidón ház történelme,
személy szerint a Poszeidón ház tagjai a múltjuk alapján szimpatikusabbakilletve a különleges képességek. ^^ A könyv másik nagy pozitívuma a humorosság, nagyon jól szórakoztam a szirénes beszólásokon, mint pl. az ebihal és a guppikám típusú megszólítások :D További vicces helyzeteket eredményezett, ahogy a szirén karakterek az emberek világainak a dolgaival ismerkedtek, ahogy rácsodálkoztak a műszaki cikkekre vagy, ahogy próbálták megfejteni, hogy mit jelent egy-egy ismeretlen kifejezés. xD A fő rejtélyről már az elején kitaláltam az igazságot, de végig élveztem az olvasást :)
Egyszer viszont volt egy…_biológiai_ hiba, ami eléggé zavart… Emma épp egy bálna közelében volt és az állatra az lett írva, hogy hal… O_oÉs a vége… :o Kedves Anna Banks, hogy lehet egy könyvet ilyenkor befejezni?? Pont, amikor a legizgalmasabb lenne???
Emma-t a főhősnőt már az első soroknál megkedveltem, nagyon tetszettek a poénos gondolatai, az abszurd helyzetek, amikbe belekeveredett és a kezdeti idétlensége
a sorozatos eséseknél magamra ismertem xD. :D Az első fejezeteknél még egy félénkebb karakternek volt beállítva, de fokozatosan előjött a vagány, temperamentumosabb énje a képességeivel együtt. A legjobban talán az fogott meg benne, hogy az új helyzet ellenére sem viselkedett egy megszeppent kislányként a nála erősebb lények között. Nem hagyta magát Raína-val vagy Galén-nal szemben,
még,ha az utóbbi bizonyos adottságai akadályozták is a határozottságátsőt… :D Imádtam a beszólásait és a vitatkozásait a másik főszereplővel és, ahogy a rangja miatt szekálta. Szintén pozitívum a csajban a szirének létezésére való reagálása. Eleinte megijedt, nem akarta elhinni és egy kicsit ki is akadt, pont a megfelelő mértékben. Nem esett át a ló túloldalára azzal, hogy túl könnyen vette a helyzetet vagy, hogy totál bekattant és bezárkózott a szobájába sírni. A képessége is nagyon bejött, imádtam az olyan jeleneteket, ahol a különféle tengeri élőlényekkel beszélgetett *-*. Szimpatikusabbá tette az is, hogy ennyire szereti a történelmet <3 Úgy összességében talán csak kettő vagy szigorúan véve egy olyan húzása volt, aminél egy kissé érdekesen néztem. Például nem értettem, hogy miután összevesztek Galén-nal, miért kellett randiznia azzal a Mark-gyerekkel, ha nem is érdekli. Szerintem emiatt pont, hogy nem tűnt annyira hű, de függetlennek… :/ A másik a Grom-os esethez kapcsolódó véleménye volt. Később persze tisztázódott, hogy
tömörenegy állásponton vagyunk… :D De azért jobb lett volna, ha hamarabb kifejti, hogy mit gondol az ügyről.
Chloe bár sajnos nem sokat ért meg a történetből, de a szereplése alatt bírtam :( Olyan igazi, lökött legjobb barátnő típusú szereplő, aki noszogatja és védelmezi a félénkebb főszereplőt :D Jót nevettem, amikor Emma visszaemlékezett rá, hogy hogyan is akart a lány tetkót csináltatni… :D Kár, hogy az a cápás incidens úgy végződött, ahogy :/
Emma anyukáját eleinte kedveltem, bejött például az a beszélgetés, amiben arról faggatta tapintatosan a főhősnőt, hogy milyen kapcsolatban is vannak Galén-nal. :D De később enyhén szólva szeszélyes lett a nő. Úgy vette a természete a száznyolcvan fokos fordulatokat, hogy csak lestem O.o Egyszer tök jó fej volt és kedves, máskor meg indokolatlanul totál kattant lett… O.o Ezzel az ingázásával a laza szülő és a szigorú „börtönőr” stílus között rövid időn belül a szimpátiám ellenszenvbe csapott át.
Nem mondom, hogy Galén azoknak a pasiszereplőknek a csoportjába tartozik, akikért oda szoktam lenni,
ennél távolabb nem is állhatna attól a típustól…xDde jók voltak együtt Emma-val és ő is sokszor keveredett hülye szituációkba, így megszerettem :D Mint fentebb írtam, eleinte nem voltam teljesen kibékülve a szemszögével, de tetszettek azok a részek, amiket ő mesélt. Azokban lehetett a víz alatt járni és jobban megismerni a történet szirénes vonalát ^^.
Ebből talán a legjobban a múltőrzők „gyűjteménye” tetszett.A srác eleinte csak a népe érdekei miatt kezdett foglalkozni Emma-val, de ahogy jobban megismerte, egyre nehezebb volt tartania magát az eredeti céljához. Végig érződött, hogy jót akar a családjának és a többi szirénnek, majd később már a főhősnőnek is. A kedvenc közös jelenetük talán az volt, amikor elvitte Emma-t a Titanic roncsához *--*. Néha-néha túlzásba esett a dirigálással, de olyankor a lány helyre tette :D És ezennel rátérnék a nevetséges helyzetekre is, a legtöbbet azokon a jelenetein nevettem, amiknél össze volt veszve Emma-val és ráakaszkodtak az iskolában a lányok xD Az a telefonbeszélgetés Rachel-lel oltári volt! xD
Raína, Galén testvére egyértelműen az egyik legszeszélyesebb és leghisztisebb mellékszereplő, akivel az utóbbi időben találkoztam. De ez csak a külső „rétege”, mélyebben a maga módján egy egész jó fej lány lapul, akinek fontos a családja
és még Tóraf is :D. Amikor Emma megpróbálta megtanulni vezetni, végig fulladoztam a nevetéstől xD Az egész történet alatt az volt a legnormálisabb húzása, amikor megpróbálta felnyitni a másik testvére, Grom szemét.
Tóraf-ot
uff, ez a név…. xDaz első felbukkanásától kezdve imádtam :D Mérhetetlenül…khm… sügér , egy igazi bohóc xD A két főszereplő mellett rajta is sokat nevettem, például, amikor Batman-ről beszélt vagy, amikor a telefont használta. Eleinte nagyon sajnáltam a szerencsétlent, hogy Raína ennyire semmibe veszi a már-már eszelő mértékű rajongást, amit az irányába tanúsít. :/ Szerencsére Emma ötletének megvolt a hatása és nem a semmiért törte-kezét lábát
egyéb részeit néha szó szerinta hercegnője kegyeiért. Nagyon tetszett az ő képessége is :)) A kelekótyasága ellenére mindig lehetett rá számítani, igazi barátja volt Galén-nak és később Emma-nak is.
Rachel-t szintén nagyon megkedveltem a sajátos stílusa és a foglalkozása miatt. ^^ Ez a maffiás beütés keverve a tyúkanyóskodó énjével nagyon jól állt neki :) Vicces volt, ahogy próbálta tanítgatni Galén-t a szárazföldi világról és a lányokról.
A dokit is csíptem, a szirének és az emberek közötti felépítésbeli különbségekről neki köszönhetően lehetett bővebb információkat szerezni. Remélem később kiderül, hogy végül mit tudott tenni Mázli ügyében :)
Összegezve egy nagyon jó kis indító kötet volt, alig várom, hogy olvashassam a második részt ^^
Borító: 5/5- Meseszép, elől, hátul és belül egyaránt <3 Nagyon különleges a kéknek ez az árnyalata, remekül kiemeli az úszó alak ruhájának és hajának a színét. Sugárzik belőle valamilyen misztikus szépség :) Ez a betűtípus egyszerűen gyönyörű és remekül meg lettek csinálva a domború buborékok a kötet hátulján *--*
Történet: 5/4,5
Kedvenc szereplők: Emma, Tóraf, Rachel, Galén
Legutáltabb szereplők: Emma anyukája, illetve Grom se nagyon lett a szívem csücske :/
Kedvenc részek: amikor Emma vízi állatokkal beszélgetett, amikor Emma vezetni tanította Raína-t, Tóraf beszámolója Batman-ről, Galén és Rachel ebédlős telefonbeszélgetése, amikor Galén elvitte Emma-t a Titanic-hoz, amikor Emma kiírta Galén számát a lányvécé közelében a falra
Mélypontok: Chloe vége… :/
szerintem felesleges volt egy ilyennel indítani, az Emma anyukájának a mentalitásában beálló, szinte ijesztő váltakozások, az a halas elírás, Emma randizása Mark-kal, Grom reagálása Raína hírére
Szerelmi szál: A főhősök között nagyon erős vonzás áll fent, de elég későn jönnek össze, így minden a YA kereteiben marad
A  kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

2016. július 3., vasárnap

Cassandra Clare: Clockwork Prince- A herceg (Pokoli szerkezetek 2)

Sziasztok! :) Hosszú ideig tartó olvasás után  meghoztam a véleményemet a Pokoli szerkezetek sorozat második kötetéről.

Fülszöveg:

A Viktória korabeli London mágiával átszőtt alvilágában Tessa Gray végre biztonságban érezheti magát az árnyvadászok körében. Ez a biztonság azonban múlandónak bizonyul: a Klávé szakadár tagjai terveket szőnek Charlotte leváltására az Intézet éléről. Ha Charlotte elveszti a pozícióját, Tessa az utcára kerül, és könnyű zsákmánya lesz a titokzatos Magiszternek, aki saját sötét céljai érdekében akarja felhasználni Tessa képességeit.

created by HunHowrse Layout Generator on 2016-07-03 16:33:16
Eddig talán még egyetlen regény pontozását sem mérlegeltem ennyire, mint A hercegét. A sorozat első részével teljesen elvarázsolt az írónő, így a folytatásra nézve voltak ám elvárásaim fordulatok meg pörgés terén :D Viszont azt már az olvasás megkezdése előtt tudtam, hogy erősödik az előző kötetben még csak alakuló szerelmi háromszög, így Tessa problémákat fog okozni Will és Jem között meg úgy alapjában véve. :/ Nos, történet és háromszögügyileg is meglepődtem. Az angyal c. regényről írt kritikámban megjegyeztem, hogy mennyire örültem a mechanikus lények ötletének. Sajna itt most sokkal kevesebbet kaptam belőlük, szinte alig voltak jelen szervesen, így az izgalomfaktor is jelentősen csökkent. A Magisztert illető nyomozásban érdemlegesen nem jutottak előrébb a szereplők, a fő szál szempontjából egy tipikus második kötet lett a sztoriból, ami kitölti az időt a „nagy fináléig”. A fő hangsúly három dologra terelődött: az Intézet megtartásáért folytatott harcra, Will titkára és arra a bizonyos háromszögre. Az első olyan szempontból nagyon tetszett, hogy érkezett pár új szereplő és, hogy jobban meg lehetett ismerni bizonyos árnyvadász családokat meg a korábbi karakterek egy részét ^^ Cassandra leírásait mindig is imádtam, nagy precizitással és részletességgel dolgozik, így remekül visszaadja a viktoriánus kori Londont. Viszont néha már túlzásba esett a részletezéssel. :/ Például Will meg Tessa erkélyes jelenetét piszkosul elnyújtotta. Oké, hogy fontos rész volt meg stb, de azért nem kellett volna több oldalon keresztül csak ezt ecsetelni…
Tessa-val kapcsolatban az első részben volt jó pár ellenérzésem, de igyekeztem félretenni őket és komolyan próbáltam kedvelni. De nem jött össze. Már az első hatvan-hetven oldalon is legalább kétszer fejbe csaptam volna egy súlyosabb asztali lámpával. Majdnem 500 oldal alatt a művésznő szinte nem csinált semmit, csak a srácok miatt nyavalygott. Alapból rühellem a szerelmi háromszögeket, de talán Tessa-nak köszönhetően, ez lett az egyik legrosszabb. A másik problémám az egyik folyamatosan mantrájával volt, egy úrinő nem csinál ilyet, egy úrinő nem vesz fel ilyen ruhát, egy úrinő nem beszél így, egy úrinő nem harcol bla-bla-bla. Ki a fene mondta neki, hogy úrinő? O_o Mert szerintem a drága Miss Gray-re mindent lehet mondani csak azt nem. Valószínűleg valamilyen megfejthetetlen okból ő gondolja azt magáról, hogy úrinő/hölgy. A másik ilyen mantra meg Harriet néni rosszul lenne, ha ilyen öltözetben látna, Harriet néni felháborodna ha tudná, hogy ilyen lazák itt az emberek, Harriet néni elszörnyülködne, ha látná, hogy önvédelmet tanulok. Azon nem szörnyülködne el a bálványozott Harriet néni, hogy majdnem hagyta Jem-nek, hogy levetkőztesse? Vagy azon, hogy úgy libeg ide-oda Will és Jem között, mint egy antik órában az inga? „-.- Minden tekintetben egy okos, intelligens csajnak van beállítva, közben meg iszonyat buta! >.< Ha valóban intelligens lenne, akkor sok esetben nem kérdezősködött, hanem kapcsolt volna és az is leesett volna neki, hogy mennyire oda van érte Will. Másik jó tulajdonságaként van beállítva, hogy mennyire kis talpra esett, ez is egy tévhit. Mindenért csak Sophie-t ugráltatja, mert annyira ügyes, hogy segítség nélkül fel se tud öltözni. Ezt az ugráltatást annyira megszokta, hogy a regény vége felé valami olyasmit ejt el gondolatban, hogy "nagyon elkényelmesedtem, amióta van egy cselédem ”. Azt szintén kitől szedte, hogy Sophie az ő, külön bejáratú cselédje , akit csak azért alkalmaz Charlotte, hogy neki jó legyen? O_o Ritka undorító természetű jelenség, azt meg kell hagyni. Volt egy olyan pont, amikor már csak röhögtem rajta vagy annak szurkoltam, hogy kapja el a főgonosz és ne mentsék meg. Ja, és azt még nem is említettem, hogy ez a nemes lelkű teremtés állandóan ítélkezett, megállás nélkül! Mégis milyen alapon szólja például Giedon Lightwood-ot úgy, hogy nem is ismeri?! >.< Folyton olyanokat fecsegett meg gondolt, hogy Giedon így meg úgy el fog bánni Sophie-val. Ő, a nagy tapasztalatával a férfiak terén, biztos sokkal jobban meg tudja ítélni ezt, mint a lány… Elvégre Sophie élete mindig is csupa szivárvány meg egyszarvú volt… Jogos… Jessamine se volt a szívem csücske ebben a részben, de azt jól látta, hogy mit művel Tessa. Csak össze-vissza nyafog, hogy ő mennyire szereti Will-t meg Jem-et és, hogy mennyire nem tud közülük választani és sajnáltatja magát. A csaj mindenkinél különbnek hiszi magát, pedig nem más, mint szép szavakkal élve, egy közönséges cafka. Amikor Will megsérült, akkor is csak arra tudott gondolni, hogy micsoda izmai vannak meg, hogy ő még sosem látott ennyi meztelen felületet egy férfiból . Normális ember az ilyen?! >.< Lassan már olyan szintre jutott a kis lotyó, hogy attól is lázba jött, ha meglátott egy férficipőt… -.- A legvégén, az eljegyzéses cuccot követően és azután, hogy az új felállás ellenére is a másik srác után nyáladzott, szívesen vettem volna egy olyan fordulatot, amiben összefut egy sötét sikátorban Amelia Dyer-rel.
Az említett személy egy Tessa korában élt sorozatgyilkos. Tudom, hogy nem történhet ilyen…de fantáziálgatni még szabad… :D
Nate alig szerepelt és ez jó is volt így. Nem érdemelt annál többet, mint ami történt vele… -.-
Akinek a nagy szerephez jutásának rendkívül örültem és, akinek a jelenléte kompenzálta Miss Prostiszintű Csodabogár hülyeségét, az Magnus volt <3 Már az első kötetben is nagyon jó volt a TMI-n kívül is látni, de itt… *-* Minden jelenetét fülig érő szájjal olvastam és alig vártam, hogy megint megjelenjen. Hozta a maga bolondos, de valamilyen szinten azért ijesztő és tekintélyt parancsoló formáját. :D Amint felbukkan, minden élővé válik és 100%-osan feldobja a hangulatot már csak a jelenlétével is. ^^ Rengeteget nevettem a Will-vel lefolytatott eszmecseréin, főleg azon a jeleneten, amikor megjelent Camille és Magnus új „pozícióval” illette a srácot xD Jó volt olvasni róla, ahogy ő keresztüllátott a Will körüli falon és ahogy elkezdett törődni vele meg, ahogy segített neki az átokkal :)) Még nagyobbat nőtt a szememben, hogy képes volt a sarkára állni elszakadni Camille-tól. *--* Szintén a javára írható, hogy megpróbálta felnyitni a szemét ennek az IQ bajnok főhősnőnek… Az már nem az ő hibája, hogy nem volt sok eredménye a közbenjárásának…
Magnus-hoz hasonlóan Charlotte és Henry sem okozott csalódást. Mindkét karakter hozta azt a személyiséget, ami miatt megszerettem őket. ^^ Charlotte elanyáskodott a többi szereplő felett és bár, ha néha el is keseredett, de bebizonyította, hogy jó kezekben van nála az Intézet. Jókat nevettem a beszélgetéseiken, amik Henry elvarázsoltságából adódtak. Ő az első részhez képest rengeteget fejlődött, többször megmutatta, hogy nem csak végtelen szórakozottságból áll :) Nagyon édes volt, ahogy aggódott Charlotte-ért, amikor megsérült. :) Bár ezt az egymás érzéseit illető éveken át tartó félreértést nem értettem a részükről :/ A végkimenetel persze vicces és valamilyen szinten nevetséges is lett :D Hiába tűnik Charlotte mindig határozottnak, legbelül ő is legalább annyira félénk és legalább annyira tele van kétségekkel, mint Henry. Ez a kis mellékszál is erősítette, hogy mennyire összepasszolnak :)
A Sophie-Giedon párost nagyon szerettem, szívesen olvastam volna róluk többet is. ^^ Imádtam a jeleneteiket és tetszett, ahogy Sophie szép lassan felenged és félreteszi a Jem irányába tanúsított kislányos rajongását. Giedon-nal kapcsolatban az első felbukkanásakor voltak ellenérzéseim, de hamar bebizonyosodott, hogy fényévekkel különb, mint az apja vagy a testvére.
Jessamine-n írhatnám, hogy meglepődtem… de valamilyen szinten egyáltalán nem volt tőle megdöbbentő, hogy ilyenre is képes. A kezdetektől fogva mutattak rá nem is apró jelek, hogy mit akar és, hogy mit tenne meg azért. Épp ezért nyugtáztam enyhe csodálkozással, hogy segített az újságcikkekkel meg a kutatással O.o Óriási szemétséget művelt és lekent egy nagy adag hitsztit, amikor lebukott, így nem hazudtolta meg magát… de legalább nem próbálta jobbnak beállítani magát egy ideig. Csak elmondta, hogy mit miért csinált, szenteskedés nélkül. Kíváncsi vagyok, hogy végül mi lesz vele :/
Jem-et az első kötetben egészen kedveltem,
természetesen nem úgy, mint pasiszereplőtde itt jelentősen csökkent az irányába a szimpátiám. Összességében tőle várhatóan megértő volt és kedves, kihúzta Will-t a bajból a történet nagy részében és terelgette a többieket, de elég sokszor viselkedett hülyén. Például, ha ő úgy gondolja, hogy tényleg ismeri Will valódi arcának egy részét… akkor, hogy nem vette észre, hogy hogyan érez Tessa iránt? O_o Mint a legjobb barátjának, ezt tudnia kellett volna. Ha tényleg akkora szent, mint aminek tartják, akkor az apró jelekből összerakja, hogy mi az ábra és tekintettel van erre. Ahogy az ópiumbarlangbeli dolgokra reagált, az is ellentmond a hírének… Mert elég nagy énközpontúságúra utal, ha szerinte csak azért ütötte ki magát Will azzal a szerrel, amitől beteg lett, hogy csúfot űzzön belőle úgy, hogy ismeri is Will-t. -.- Egyedül azért sajnálom, mert bevette, hogy Tessa szereti. Pedig, ha Will az előző részben nem viselkedik tahóként a tetőn, akkor Tessa sosem nézett volna Jem-re olyan szemmel…
Magnus mellett Will volt a legnagyobb kedvencem *-* Tetszettek a beszólásai meg az elszántság, ahogy megpróbálta elkapni a démont, aki rátette az átkot. A kergetős jelenetnél jót nevettem :D Jó csapatot alkottak Magnus-szal az erre vonatkozó részekben. Az átka viszont nagyon el lett csinálva :/ Éreztetve lett ezzel , hogy törődik a családjával meg a körülötte lévőkkel, aminek örültem, hiszen sokszor mondták neki, hogy Will Herondale-t egyedül Will Herondale érdekli. Csak nem értem, hogy miért kellett azt kihozni belőle, hogy ő egy bűbáj lenne alapjáraton, de ott az, az icipici probléma, ami miatt nem az. Ez határozottan nem volt jó húzás! >.<
Nagyon utálom, amikor adott egy rosszfiú, akinél aztán úgy keverik a szálakat, hogy az jöjjön ki belőle, igazából ő nem is rosszfiú, csak félre van értve.Más, hasonló mentalitású szereplőnél is megszokták az olvasók, hogy undok meg távolságtartó, ameddig nem talál valakit, akit igazán közel tud magához engedni… Szerencsére ennek ellenére jelen volt a megszokott énje is, ha finomított verzióban is :) Tetszett, ahogy igyekezett közeledni Tessa-hoz, ha nem is érdemelte meg ez a liba, mint ahogy a védelmét se… Will tényleg megtett, hogy a tudtára adja, valóban érdekli :/ Ezt a folyamatos verselési kényszer nehéz volt megszokni a részéről, de jól szórakoztam rajtuk :D Amikor megtudta az igazságot az átkáról és konkrétan mindenki előtt hülyét csinált magából, akkor is hatalmasakat nevettem xD Tényleg úgy viselkedett, mint aki beszedett valamit xD Imádni való volt meg totálisan nevetséges xD Amikor már megtörtént egy számomra rendkívül idegtépő fordulat, amiről ő nem tudott és be akarta vallani az érzéseit, nagyon sajnáltam :( Az a boldogság és felszabadultság, ahogy rázendített a mondandójára… szörnyű volt végignézni, ahogy szerencsétlen fejjel rohan a falnak :( Meg azt is, ahogy a legjobb barátja is sikeresen még egyszer megforgatta benne azt a bizonyos kést a „nagy hír” ismertetésével :( Valamilyen szinten még jó is, hogy jelenlegi felállás szerint Tessa Jem-mel van, mert ő jobbat érdemelne ennél a csajnál… -.-
Mondjuk Charlotte-nak vagy Sophie-nak egy vele egykorú kiadását vagy Magnus női verzióját.
Borító: 5/5- Gyönyörű, mint ahogy a sorozat összes kötetének *-* Jem-et kicsit máshogy képzeltem el, de ez az árnyalat, a háttér meg ez a fény-árnyék beállítás… Csodálatos *-*
Történet: 5/3,5- Gondolkoztam rajta, hogy 3-at adok, de végül maradtam ennyinél.
Kedvenc szereplők: Magnus, Will, Sophie
Legutáltabb szereplő: Tessa
Kedvenc részek: ahogy Magnus lepattintotta Camille-t, Will kerge viselkedése az átkot illető titok kiderülése után, ahogy Sophie elintézte Jessamine-t, Sophie és Giedon közös jelenetei, amikor Will üldözőbe vette a démont, Benedict Lightwood sarokba szorítása, Magnus és Will szövetkezése
Mélypontok: a szerelmi háromszög minden következményével és Tessa viselkedése a teljes regény alatt, szinte alig volt pörgősebb/ mechanikus lényes jelenet, a Will átkára vonatkozó rész, Tessa meg Will erkélyes csókjának az elnyújtása
Szerelmi szál: Úri Hölgy Szende Kisasszony egy idő után egyik sráccal sem fogja vissza magát túlzottan, de minden a YA kereteiben marad.
A kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01